NBI 2010/2011Győri Audi ETO KC-DVSC-Korvex 32-26

Rangadóhoz méltó játékra várva

A nagy menetelés előtt arra voltunk kíváncsiak, hogy Köstner Vilmos átélt-e már hasonló „sűrűségű” hetet?

2010. szeptember 13., 20:22 (BA)

„Teljesen egyetértek az előző beharangozó írás címével, ilyen hét előtt a harminckét éves edzői pályafutásom alatt még sohasem álltam – kezdte mondandóját Köstner Vilmos. – Kétszer kell utazni, méghozzá nagy távolságra, s közben nehéz meccsek várnak ránk. Nagyon nehéz, de remélem hasznos és szép hét lesz.

A holnapi győri rangadó nem biztos, hogy a legjobb helyen van a naptárunkban, hiszen az idő rövidsége miatt nem lehetett olyan színvonalon felkészülni, ami a tétnek megfelelő lett volna. A vasárnap szabad volt a lányok számára, hétfőn videózás és két edzés szerepelt a programban. Bízom benne, hogy az eddig elvégzett munka alapján fizikailag helyt fogunk állni, a hangsúly a mentális felkészülésen van. A csapatok nagy része a tisztes helytállás reményében érkezik Győrbe. Nekem is komoly dilemma, hiszen szeretnénk jól szerepelni, de megfelelően forgatni kell a csapatot, hogy mindenkiben megmaradjon az erő a hét második felére. Azt kértem a csapattól, hogy a rangadónak és az elvárt célnak megfelelő teljesítményt nyújtson a Rába-parti városban. Most csak erre koncentrálunk, nem szabad túltekinteni, előre nézni a hétvégére. Nem szeretnék nagy szavakat használni, a pályán kell megmutatni, mit tudunk. Két rossz emlékű győri találkozó van előttünk tavalyról, aztán a bajnoki döntő visszavágója már sokkal jobb volt. Szeretném, ha bizonyos határokat átlépnénk a Győr ellen, s olyan DVSC lépne pályára, amely teljesítményével méltó a rangadóhoz. A csapat nincs rossz formában, az első forduló görcsössége után Békéscsabán remekül küzdöttünk, volt tartásunk, ehhez jött és két-három kimagasló egyéni teljesítmény, míg a Siófok ellen sokat cserélve is megfelelő volt a játék. Persze a Győr más színvonal, de a BL-selejtező küszöbén jó is lehet, hogy a Bajnokok Ligája egyik csúcscsapata ellen játszunk."


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...