NBI 2023/2024MTK Budapest-DVSC-Schaeffler 27-36

Remeklő szélsők, biztos győzelem

A rossz kezdés után szélsőink remeklésével fordítottunk az MTK otthonában, s végül magabiztosan szereztük meg a két pontot.

2024. április 27., 18:44 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Az első percekben mintha el lettünk volna átkozva. Hiába voltak meg a lehetőségeink, rendre elhibáztuk azokat, s ebben szerepe volt a remekül kezdő Győri Barbarának. Időt is kért Szilágyi Zoltán, aztán kezdett beindulni a gépezet. Vámos Petra remekül szolgálta ki a szélsőket, Petrus Mirtill és Grosch Vivien pedig hibátlanul lőttek.

Így harminc perc után már négy góllal vezettünk, szünet után pedig tovább nőtt a különbség. Csernyánszki Liliána is elkapta a fonalat, rendben volt a védekezésünk is, így folyamatosan nőtt a különbség. 28-20 után jött egy újabb kis hullámvölgy, ám egy időkéréssel ismét sikerült rendezni a sorokat, s végül simán szereztük meg a két bajnoki pontot az évekig mumusnak számító fővárosi kék-fehérek otthonában.

MTK-BUDAPEST - DVSC SCHAEFFLER 27-36 (16-20)

Budapest 250 néző: V: Andorka, Hucker

MTK: Győri - Andróczki, DAKOS 5, Weistheitel, Mészáros-Mihályffy 1, FARKAS J. 8 (3) Fekete B. 1. Csere: Szőke (kapus), Poczetnyik 4, Ferenczy 3, Kekezovity 3, Papp D. 2. Edző: Vágó Attila

DVSC: Bartulovic - GROSCH 6, Planéta 1, Szabó N. 2 (1), Füzi-Tóvizi 2, Kácsor 2, PETRUS 9. Csere: Gabriel (kapus), VÁMOS P. 6, Jovovics 1, Haggerty 1, CSERNYÁNSZKI 6, Hornyák D., Vámos M., Kiss Cs. Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-2. 10. p.: 6-3. 17. p.: 9-9. 25. p.: 12-15. 32. p.: 16-22. 43. p.: 20-28. 48. p.: 24-28.

Kiállítások: 4, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG

Vágó Attila: - Jól kezdtünk, ám végül nagy lett a különbség. A szélső védekezésünk volt nagyon gyenge, ebből nagyon sok gólt kaptunk.

Szilágyi Zoltán: - Rosszul kezdtünk, az MTK pedig jó ritmust kapott el, emiatt akadtak problémáink. Szünetig tudtunk fordítani, ám a második félidőben, amikor lezárhattuk volna a mérkőzést, a hazaiak ismét szívósnak bizonyultak. Hullámzó volt a játékunk, de annak örülök, hogy akadtak jó egyéni teljesítmények.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...