NBI 2010/2011Alcoa Fehérvár KC-DVSC-Korvex 34-30Köstner Vilmos

Rendezték a közös dolgokat

A szombati, fehérvári vereség óta eltelt időszakban sokat beszélgetett Köstner Vilmos a játékosokkal, hiszen a cél nem változott, tovább kell harcolni az alapszakasz második helyéért!

2011. február 22., 20:47 (BA)

Felfelé jövő formában voltunk a kéthetes bajnoki szünet előtt, s közben dolgoztunk normálisan, mindent megcsináltunk, amit a két hét alatt el akartunk végezni – mondta Köstner Vilmos. – Mindent átvettünk az ellenfélről, kiosztottam a dvd-ket, hiszen sok felvételünk volt a fehérváriakról. Tudtuk, hogy az Alcoa erős csapat, ha kijön neki a lépés, és most kijött. Jól kezdtünk, de a védekezésben elbizonytalanodtunk, lábbal rendre megvertek minket, és amikor ezt támadásban nem tudtuk kompenzálni, akkor jöttek a problémák. Kihasználták a hibáinkat, jellemző, hogy harminc támadás volt az első félidőben ebből húsz gólt kaptunk, ez nagyon rossz százalék. Ehhez jött a kapusteljesítmény, amely nem változtatott az összképen. Második félidőben védekezést váltottunk, s a nyitottal szereztünk labdákat. A kapusteljesítmény is javult, ám nem tudtunk könnyű gólokat szerezni, mert sokszor pontatlanul passzoltunk gólhelyzetben. Ezekből a szituációkból pedig rendre gólokat kaptunk, így a Fehérvár tudta tartani két-háromgólos előnyét. Vascsuknak minden összejött ezen a napon, az ellenfél belelelkesedett, és a hibáinkat jól kihasználva megérdemelten nyert. Elkeserített a verség, hiszen fontos lett volna, hogy a Fradi elleni hazai rangadót előnyből kezdjük. Megdolgoztunk ezért a pozícióért, s most ezzel a hibával elrontottuk. Sok olyan dolgot beszéltünk és videóztunk át az elmúlt napokban, amelyekből kiderült, hogy nagyobb koncentrációval nyerhettünk volna. Változtatni kell, mert ebben a csapatban több van, s ezt most sok játékkal és közösségi feladatokkal próbáljuk meg kihozni. Mindenképpen javítani kell a támadójátékunk lerohanásos jellegén. A lányok fáradtságra is panaszkodtak, így magamat is elemeztem. A múlt heti nyolc edzés lehet, hogy jobban elfárasztotta a csapatot, mint kellett volna, s ehhez párosultak még az egészségi problémák. De ez mind csak indok, nem magyarázat, mert nem játszottunk jól, s ez a lényeg!


BA

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...