Sándor Györgyi: Furcsa búcsú

Nagykőrösön születtem, de gyerekkoromat Nyíregyházán töltöttem. Az általános iskolában röplabdáztam, nem is ment rosszul. Egyszer szólt az egyik osztálytársam, hogy a kézilabda csapatban épp nincsen kapus, így ebbe a sportágba is belekóstoltam. Tetszett a dolog, szívesen maradtam a kapuban, nyolcadikos koromban le is igazolt a Nyíregyházi Spartacus.

Apám munkahelye miatt Debrecenbe költöztünk, de nővérem épp akkor érettségizett, ő még maradt Nyíregyen. Középiskolában elektroműszerésznek tanultam, a Batthyány utcán laktunk. Kézilabdázni a DVSC ifibe jártam, Bokor Feri bácsihoz. Szép fokozatosan a felnőtt csapatba is bekerültem. A csapat megnyerte 1971-ben az NB II-es bajnokságot és felkerült a másodosztályba. Az edzőnk akkor Kapitány Ferenc volt. Sokat panaszkodott a bírókra, néha még a stoppert is a földhöz vágta, de abban az NB I/B-s szezonban tényleg igaza volt, nagyon "megfújták" némelyik ellenfelünknek a hazai pályát.

A másodosztály már egycsoportos bajnokság volt, azaz sokat utaztunk szerte az országban. Egy szombathelyi vagy győri meccsre már szombaton éjszaka vonatra szálltunk, majd vasárnap reggel 9-kor vagy 10-kor lejátszottuk a meccset és jöttünk is hazafelé. Nagyon emlékezetes a "Tisza Cipő" otthona, Martfű. Igazi oroszlánbarlang volt, a közönség mindent bevetett a megfélemlítésre, volt olyan meccs, hogy kaviccsal dobáltak meg minket.

Mindenhol ott vagyok, a bal alsótól a jobb felsőig...

Hajnal Zsike (a későbbi Nagyné) volt az 1-es számú kapus, a 12-es mezre viszont többen is pályáztunk. Egy ideig nagy vetélytársam volt a még nálam is fiatalabb Ipacs Ica, de ő hamar - azonnal érettségi után - visszavonult. Pedig nagyon jól védett, szinte minden tornán ő kapta a "legjobb kapus" különdíjat. A mezőnyben Botkáné Orvos Margit "Doki", Ferenczi Irén, Gábor Mária "Pötyi", Szabó Ilona "Titi", Bata Erzsébet "Démon", Máthé Zsuzsa voltak a legjobbak. Rizmayer Máriára is szívesen emlékszem. Jókat beszélgettem Papp Marikával, azaz Paticcsal is, mindig nagyon rendes volt velem. Elmeséltem neki, hogy anyukámat hamar elvesztettem, mindössze 38 éves volt. Csak nemrég tudtam meg, hogy milyen kegyetlen volt a sors: szegény Patics is 38 évesen ment el!

Kapitány tanár úr nem volt kegyetlen, de tudott nagyon szigorú lenni. Előfordult, hogy egy vereség után hazafelé (persze csak az utolsó métereken) nekünk kellett tolni a csapatbuszt. Nagyon ciki volt, az egész suli rajtunk röhögött. Az ipari iskola és a szakközép után a Kandó Erősáramú Karára is jártam két évig, de a napi 2 edzés mellett sajnos nem tudtam folytatni. A helyi GELKA-nál kezdtem dolgozni gyártástervező technikusként. Apám volt ott a Felújító Üzem vezetője, nagyon szigorúan fogott. Előfordult, hogy egy idegenbeli meccs előtt a buszunk megállt a GELKA bejáratánál és az egész csapat könyörgött neki, hogy engedjen el, mert nincsen cserekapus...

A csapattól való távozásom nagyon viharosra sikerült. 1973-at írtunk, halottak napja volt, amikor egy súlyos családi konfliktus miatt el kellett utaznom. Csak a klub elnökével tudtam beszélni, ő azonnal el is engedett, de a csapattal már nem találkozhattam. Sok sikert kívántam, sőt még egy levelet is megírtam nekik. Ahogy tapasztaltam később, nem igazán bocsátottak meg, ha később összefutottunk valahol egy tornán, a többség úgy tett, mintha meg sem ismerne...

Csapataim: Debreceni VSC, Budapesti Építők, Budaörsi Sasad, Kelenföldi Goldberger

Pestre kerültem, a Bp. Építők NB I/B-s csapatába. Fiam '77-ben, lányom '80-ban született, akkor kihagytam egy kicsit, majd Budaörsön, Sasadon (még csapatkapitány is voltam) és a Kelenföldi Goldbergerben is játszottam. Már negyven körül jártam, a '90-es évek közepén, amikor a család kérésére végül visszavonultam.

Maradtam a szakmámnál, a budapesti GELKA után az ÉMV-hez kerültem. Sokáig a BHG-ben dolgoztam, majd 18 évet az Óra- és Műszeripari Vállalatnál is, részlegvezető voltam. Hogy meglegyen a 40 év, még négy évet egy iskolában is dolgoztam, sérült gyerekekkel foglalkoztunk, onnan jöttem nyugdíjba. Balázs fiam grafikus, Diana lányom építészmérnök lett, összesen 6 unokával ajándékoztak meg. Sok időt töltöttünk velük, vigyáztunk rájuk, vittük őket ide-oda... Lassan felnőnek ők is. Nemrég voltak itt a nagyapa születésnapján. Nagytétényben lakunk, a XXII. kerületben. A családi háznak nagy kertje van, tele fákkal és virágokkal, sok a teendő. Locsolunk, gazolunk, metszünk, permetezünk. Pihenésként minden évben elmegyünk Bogácsra a barátokkal, nemrég Görögországban is voltunk.

A kézilabda is életünk része maradt, a tévében követjük a bajnoki és a BL-mérkőzéseket, sőt régebben személyesen is kijártunk a meccsekre. Itt van nem messze Érd, én nagyon drukkoltam Szabó Edina csapatának, amíg lehetett. Nagyon jó szakembernek tartom, sajnos csak külföldön kíváncsiak a tudására, itthon nem... Debrecent sem felejtettem el, szurkolok a Lokinak is, Füzi-Tóvizi Petra a legnagyobb kedvencem.

Férjem, gyermekeim, unokáim, együtt a CSALÁD

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com