EHF 1998/1999DVSC-Symphonia-ZRK Osijek 18-11Köstner Vilmos

Sikeres főpróba után, kupapremier előtt a Debrecen

Jól sikerült a DVSC-Symphonsa EHF-kupa főpróbája. A debreceni kézis lányok Kisvárdán győztek az N8 I. hétközi fordulójában

1998. október 2. - Hajdú-bihari Napló (Kozák Zoltán)

- Tudtuk, hogy kemény erőpróba vár ránk, hiszen a kisvárdaiak tavaly kétszer is legyőztek bennünket, s most is hasonlóra készültek - mondta Köstner Vilmos vezetőedző egy nappal a főpróba után. - Jól is kezdett az ellenfelünk, de hamar sikerült fordítanunk és 2-3 góllal el is húztunk. A támadójátékunkban, elsősorban Elekes, Gábor és Bodencsuk révén szép megoldásokat mutattunk be, s Halcsik is jól irányította a csapatot. Az első félidei védekezésünkkel nem voltam elégedett, ezért szünet után nyitottabb variációt választottunk, ami bevált, s ekkor Pusztainénak is több bravúros védése volt. Sajnos, jó néhány ziccert elhibáztunk, így nem tudtuk növelni az előnyünket. Jobban játszottunk, mint a Cerbona ellen, ám a kupameccsre még további javulásra lesz szükség.

Komáromi Ákost, a Loki szakosztály-igazgatóját már a vasárnapi, Eszék elleni találkozóval kapcsolatban kérdeztük.

- Mit tud az ellenfélről?

- A nyári Plastika-kupán egy játékost leszámítva a mostani csapatukkal álltak ki ellenünk a horvátok. Nem egy rohanós társaság az eszéki, s minden bizonnyal most is ilyen taktikával lépnek majd pályára. Remélem, hogy Köstner Vilmos megtalálja az ellenszerét ennek a harcmodornak. Érdekesség egyébként, hogy az eszékieknek Suga Ágnes személyében, akinek az első edzője a feleségem volt, van egy magyar légiósuk is.

- Tavaly ősszel a Szpartak Kijev elleni hazai meccsen még "csak" szakosztály-igazgató volt, ám a visszavágón már ön ült a kispadon...

- Ez idén nem fordulhat elő, már csak azért sem, mert a mostani játékoskeretünk sokkal erősebb az akkorinál. Nem szabad ugyan lebecsülnünk az ellenfelet, de én továbbjutást várok a lányoktól. Ahhoz pedig, hogy a mai kézilabdában egy csapat nyugodtan várhassa a visszavágót, mintegy tízgólos előnyt kell szerezni.


Kozák Zoltán

Forrás: Hajdú-bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 15., 20:17

Kár a második félidőért

Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...

november 14., 19:10

Game, set, Metz

A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...

november 14., 13:37

Nekünk nyolcból nyolc

Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...

november 11., 18:00

Az újabb Metz-meccs előtt Moson­magyaróvár

A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

november 8., 22:27

Öt góllal nyert a Metz

Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...