Tíz percig tudta tartani a lépést a Fehérvár, aztán a kiváló védekezésének köszönhetően fokozatosan elhúzott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 góllal nyert.
február 4., 20:25 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A helyezések alapján kiérdemelte a rangadó titulust a DVSC SCHAEFFLER-Alba Fehérvár mérkőzés, hiszen a harmadik helyezett játszott a negyedikkel. Úgy is indult a meccs. Az első tíz percben fej-fej mellett haladt a két csapat, a vendégek bátran lőttek akár távolról is, miközben hátul is állták a sarat. Aztán a félidő közepén állva hagyta ellenfelét a Loki. A védekezés rendkívül hatékonyan szűrte a fehérváriak próbálkozásait, a megszerzett labdákból pedig BL-tempójú támadásokat vezetett a hazai csapat. A DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét, miközben a vendégek egyre tanácstalanabbá váltak. A 17 lőtt gólja mellett mindössze kilencet kapott a szünetig a Loki, ami sok mindent elárul a védekezésről...
A második félidő elején hét a hat elleni játékkal próbálkozott a Fehérvár, ami finoman szólva sem jött be, hiszen egymás után két üres kapus gólt is szerzett belőle a DVSC SCHAEFFLER, így gyorsan kilenc gólosra nőtt a különbség. Bár a félidő közepén a pontatlanságai miatt kicsit közelebb engedte magához az ellenfelet a Loki, a 21-ik perc elejére meglett a közte tíz. A vége plusz 11 lett, a meccs legjobbja, a válogatott formában játszó Petrus Mirtill meg sem állt nyolc találatig!
Debrecen, 990 néző. V: Paska, Vastag
DVSC: RYDE - TOUBLANC 5 (1), HÁMORI 4, Jovovics 1 Tóvizi 1, THORLEIFSDÓTTIR 3, Vámos M. 2. Csere: Placzek (kapus) Szabó Nina, JUHÁSZ KATA 1, Sercien-Ugolin 1, Hornyák D., Ivancok-Soltic, PETRUS 8, GROSCH 3, CSERNYÁNSZKI 4 (1). Edző: Szilágyi Zoltán
FEHÉRVÁR: Hadfi - Szabó-Májer 2, Hajdu Gy., Pavlovic 3, MORENO 4, Szabó Kitti 3, Takó 2. Csere: Aala (kapus), Zentai 1, Szmbatjan 3, KOCSIS B. 3, Lazics 1, Gergály. Edző: Szuzana Lazovics
Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-1. 10. p: 4-4. 19. p: 10-5. 26. p: 14-7. 37. p: 20-12. 44. p: 22-14. 51. p: 26-16.
Kiállítások: 8, ill.10 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 1/0
Szilágyi Zoltán: - A bajnokság meglepetéscsapata ellen játszottunk, így is álltunk hozzá a mérkőzéshez. Az első perctől összeszedetten koncentráltan kézilabdáztunk, a siker kulcsa pedig az első félidei védekezésünk volt.
Szuzana Lazovics: - Szomorú vagyok, mert nem láttam azt a harcosságot a csapaton, amit a szezon első felében. Nem tudom az okát, hogy miért nem tudtunk felpörögni. A DVSC bebizonyította, miért játszik a Bajnokok Ligájában.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...