Pedig az esélyesség ellenére voltak gondai Laurencz mester tanítványainak, mert nem volt könnyű a felkészülés. Sérüléssel bajlódott ugyanis Luta Latakaite, Rácz Emese és a Vorozscova kapus, ráadásul Szűcs Gabriella játéka is bizonytalan volt érzékeny bokája miatt.
2004. október 31., 19:38 (Gurbán György)
Ám végül valamennyien vállalni tudták a játékot. Ennek aztán olyannyira megörültek a társak, hogy mindjárt egy 5:0-ás elsöprő rohammal tudatosították a meccs elején, hogy itt nem lehet másé a két bajnoki pont. A vendégek meg is rendültek a gyors pofonoktól, mert a folytatásban sem tudtak komoly ellenállást kifejteni, noha Laurencz László tavalyi esztergomi sikercsapatából itt téblábolt a pályán hat játékos is. A Loki a bevált recept szerint működött: Vorozscova kapus biztosan hárította a tétova lövéseket, a jó védekezésből pedig gyorsan gólra váltotta támadásait a Loki (9:2). A félidőig nem is változott semmi, az egyre jobb formában játszó Orbán Annamária ügyesen mozgatta a társakat, és a gólszerzésben is jeleskedett, ráaádásul a lövés terhe most nagyon arányosan oszlott el a csapaton belül. Szebbnél szebb kombinációknak tapsolhatott a közönség, és a fölény már ekkor jelezte, hogy gondtalan szórakozást hoz a szombat délután a debreceni közönség számára (17:9).
A helyzet a térfélcsere után sem változott. Hamar eljutott a tízgólos különbségig a Loki, és az ismét remeklő Kereki Edina találatainak köszönhetően egyre nőtt a távolság a csapatok között (24:11). A hazai tempó egyre fokozódott, pedig a félidő közepétől kezdve megesett, hogy a teljes kezdősor a padon ücsörgött. Ekkortájt Rácz Emese vette át a marsallbotot, jól passzolt, és a góllövéssel sem maradt adós (28-13). Egy kis holtpont csak a második félidő vége felé akadt a debreceniek játékában, ám ez csak arra volt jó, hogy a vendégek kozmetikázni tudjanak az eredményen, de tíz alá így sem tudtak kerülni. A Loki játékosai pedig jól láthatóan arra törekedtek, hogy mindenkinek megadatassék a góllövés öröme. Ez sikerült is...
DVSC - Bp. Kőbánya-Spartacus 34-23 (17-9)
Debrecen, 900 néző. V: Horváth J., Németh Cs.
DVSC: VOROZSCOVA - KEREKI 6, NYILAS 3, Borók 1, Latakaité 3, ORBÁN 5, Ariton 4 (3). Cs: Kolsofszki (kapus), Szűcs 3, RÁCZ 4, Madai 2, Sütő M. 1, Csáki 1, Soós 1. Edző: Laurencz László
SPARTACUS: Körmöczi - Nagy A. 1, Pőcze 1, Andrási 1, Halmai 2, VESZELI 7 (3), Balog B. 3. Cs: Hoffmann, Orsós (kapusok), Lánczos, Szucsánszki 2, CSÍK 3, Such 2, Szamosi 1. Edző: Palásty László
Az eredmény alakulása. 7. p.: 5-0. 16. p.: 11-5. 22. p.: 14-7. 27. p.: 16-7. 33. p.: 19-9. 39. p.: 24-10. 48. p.: 29-14. 57. p.: 33-19
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3
Gurbán György
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
tegnap, 17:16
Esélyt sem adott az Esztergomnak a DVSC SCHAEFFLER a forduló rangadóján. A meccs elejétől kezdve koncentrált, magabiztos teljesítményt nyújtott a csapat, így végül nagy különbséggel nyert. Tovább...
február 27., 18:00
Az Európa Ligában remeklő esztergomi csapatot fogadja szombaton 15 órakor a Hódosban a DVSC SCHAEFFLER. Harmadik a negyedik ellen, igazi bajnoki rangadó jön! Tovább...
február 22., 16:25
Ismét szoros mérkőzést játszott egymás ellen a DVSC SCHAEFFLER és az OTP Group Buducnost, de csakúgy mint Montenegróban, most is mi örülhettünk a végén. Győzelemmel zártuk a csoportkört. Tovább...
február 21., 16:00
Február 22-én, vasárnap 14 órakor a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen zárja a BL-csoportkört a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...
február 18., 20:01
A meccs elejétől kezdve koncentráltan és magabiztosan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER és végül 11 gólos győzelmet aratott a Vasas otthonában. Tovább...