Siska Pálma

Siska Pálma: Úgy érzem, itt vagyok a legjobb helyen

Siska Pálma a DVSC-KORVEX fiatal tehetségeinek egyike. A „mi lányunk”. Debrecenben született, itt nőtt fel, s lett szerződéses játékosunk. A fiatal jobbkezes játékos őszintén beszélt magáról, helyzetéről, reményeiről és álmairól. Szeret nálunk kézilabdázni, s ez nekem elég is. Ismerjük meg együtt ezt a fiatal kézilabda tehetséget.

2010. szeptember 14., 23:10 (handball)

– Sikerült kipihenni magad? Hogy telt a nyári szünet, merre jártál? Barátokkal, vagy családi körben töltöd a nyarat?

– Nagyon jól telt a nyaram, főként a barátaimmal voltam. Leszámítva azt a néhány napot, amikor az ujjamat megműtötték.

– Hogyan sikerült a felkészülés? Milyen erőben vagy?

– Nagyon kemény volt az idei felkészülés, én a felnőttekkel alapoztam. Úgy érzem, még nem igazán vagyok jó formában, az ujjam még nagyon gyenge, de remélem, a bajnoki szezonra rendbe jön és hasznos tagja lehetek a csapatnak.

– Augusztusban töltötted be a 18. évedet, nagyon nagykorú lettél. :) Milyen érzés? Szabadnak, felnőttnek érzed magad?

– Uhh, nagyon örülök neki. Igazából még nem érzem magamat felnőttnek, de jó érzés, hogy nagykorú lettem.

{{1}}

– Szerződést kötöttél a LOKI csapatával. Mennyiben más ez, mint amikor csak igazolt játékos voltál? Megnyugtatóbb?

– Januárban kaptam meg a három és fél éves szerződésemet a klubnál, aminek rettentően örültem. Ez egy nagy lehetőség, amivel élni kell. Minden erőmmel azon leszek, hogy minél jobb játékossá válljak.

– Jobbkezes játékos vagy, a balátlövő poszton. Mindig ez a hely volt a tiéd?

– Mindkét lövő pozícióban szoktam játszani, de inkább a balátlövő az én helyem.

– Debreceni születésű vagy, itt élsz, ez a városod. Soha nem vágytál el innét? Csábítottak más csapatokhoz?

– Igen, itt születtem, és itt kezdtem el kézilabdázni hét évesen. Még nem hívtak más csapatokhoz, de ha tehetném, akkor se mennék, nagyon szeretek a LOKI színeiben játszani. Úgy érzem, itt vagyok a legjobb helyen.

– Irinyis vagy, több társaddal együtt. A negyedik év következik. Megvannak már a könyvek? S megszületett-e a döntésed, milyen szakon folytatod a tanulmányaidat?

– Most vagyok végzős. Hamarosan érettségizek, amitől nagyon félek. A könyveim már megvannak, remélem, hasznukat is veszem, és sikeresen leérettségizek. Továbbtanulási terveim még nincsenek, de a jövőt mindenképpen a sporttal kapcsolatosan tervezem.

– A DVSC-KORVEX ificsapatában játszol, egyelőre. Ott vagy azonban sokszor a felnőttekkel is. Más minőség az ottani játék? Mi az alapvető különbség az ifihez képest?

– Lényegesen nagy a különbség, a felnőttben gyorsabb, agresszívebb, keményebb a játék. Külön örülök, amikor Vili bá’ szól, hogy menjek oda edzésre, mert nagyon sokat lehet fejlődni és tanulni a nagyok játékából.

{{2}}

– Családod támogatja a kézilabdás terveidet? Szeretik ezt sportot? Alkatod alapján lehetnél éppen kosaras is, miért mégis a kézi?

– A családban mindenki imádja a sportot, legfőképpen a focit, meg a kézit. Minden családtagom támogat, buzdít a kézilabdás terveimet illetően, és bíznak benne, hogy nagy sikereket érek majd el.

– Édesapád megnézi a meccseidet. Szokott tanácsaival, véleményével segíteni, vagy ezt a részt szakemberekre bízzátok inkább?

– Mindig elmondja a véleményét az adott meccsen nyújtott teljesítményemről, aminek örülök, de én Vili bá’ és Erika tanácsaira hallgatok, mégiscsak ők az edzők. :)

– Milyen lövőnek tartod magad? Mi az erősséged, s miben kell elsősorban fejlődnöd?

– Jók az adottságaim a magasságomat illetően, ami fontos egy lövőnél. Talán az átlövések, meg a csípő-magas lövések az erősségeim, bár sokszor bizonytalan vagyok. Persze ezeket is rengeteget kell még gyakorolni, amire szerencsére meg van a lehetőség. Az egyéni képzések során sokat kell gyorsulnom, erősödnöm, meg erőszakosabbnak kell lennem védekezésben.

– A felnőtteknél vannak előtted a posztodon bőven. Türelmes vagy, tudsz várni?

– Nekem a legfontosabb, hogy minél többet edzhessek a felnőttekkel, hogy sokat fejlődjek, és minél jobb teljesítményt nyújtsak. Türelmesen várok, ha kellően bizonyítok majd, akkor remélem, megkapom a lehetőséget.

– Térjünk vissza az ifihez. Gondolom, először itt kell bizonyítanod. Itt stabil a helyed, vagy folyamatosan küzdesz érte?

– Igen, először itt kell jól játszanom. Azt nem tudom, hogy stabil e a helyem, de rengeteg lehetőséget kapok, aminek örülök. Próbálom a legtöbbet kihozni magamból.

– Ki a példaképed? Ki szerinted ma a világ legjobb jobbátlövője?

– A példaképem Cristina Neagu, nagyon jó játékosnak tartom.

– Az ifiknél Köstner Vili bá’ és Csapó Erika foglalkozik veletek. Miben hasonlóak és miben különböznek az edzéseik?

– Nagyon hasonlóak az edzések, de a felnőtt jóval keményebb és fárasztóbb. Mindkét edzőnél rengetek futás van, sok lerohanás, védekező és lábmunka. Vili bá’-nál több a taktikai gyakorlat, míg az ifinél inkább a páros kapcsolatokat gyakoroljuk.

{{4}}

– A CELL kupát hazahoztátok. Mondanál néhány szót a tornáról? Erős ellenfelekkel játszottatok?

– Sikeresen megnyertük a kupát, veretlenül. Erős csapatok voltak, és hasznos volt, hogy külföldi csapatokkal is összemérhettük a tudásunkat. Játszhattunk a román Brassóval, vagy az orosz Krasznodarral is. Ez a torna nagyon jól összecsiszolta a csapatot, jó kis közösség gyűlt össze, remélem jövőre is el tudunk majd menni

– Én azt gondolom, Dodóval kiegészülve, az ificsapatunk aranyérmet szerezhet. Véleményed?

– Én is így gondolom :) Nagyon jó esélyünk van az idei aranyra, fegyelmezett, gyors játékot kell játszani. Reméljük, meg lesz ifiben és felnőttben is az aranyérem!

– Mi szurkolók, vártuk már a bajnoki rajtot. Neked is más minőség lehet egy teltházas meccs, mint a kongó lelátók előtti játék. Nem fogsz izgulni a nagy közönség előtt?

– Természetesen sokkal jobb érzés lehet egy telt házas meccs, bár nekem ebben még nincs tapasztalatom. Egy kicsit izgulós vagyok, de nem annyira, hogy az gátolná a teljesítményemet

– Zavarnak a bekiabálások? Főleg idegenben, tudod ezektől függetleníteni a játékodat?

– Volt már példa rá, hogy idegenben nem szép dolgokat kiabáltak be nekünk, de szerintem egy sportolónak ezek felett el kell siklani, és csak a játékra kell koncentrálnia. Próbálom kizárni az ilyen zavaró tényezőket, általában nem veszem figyelembe.

– Ki a legjobb barátnőd a csapatban? Az ificsapat jó kis társaság, vannak közös programjaitok?

– Mindenkivel nagyon jó a kapcsolatom, a lányok többségével kicsi korom óta ismerjük egymást, edzéseken kívül is sokat vagyunk együtt. Eljárunk moziba, vagy beülünk valahová beszélgetni, vásárolni. Bulizni is együtt szoktunk járni a csajokkal.

– Van most barátod? Milyen lenne az ideális pasi? :)

– Nincs most pasim, a lényeg, hogy megfogjon benne valami.

– Buli, mozi, vagy mi a kedvenc időtöltésed? Szoktál e főzni? Mit és meg is szokták azt enni? :)

– Kedvenc időtöltésem az alvás. :) Szeretek bulizni, vásárolni, de a lényeg, hogy a barátaimmal töltsem. Főzni nem igazán tudok, de majd megtanulok. :)

{{3}}

– Szereted a kiscicákat? Vagy inkább a kutyusok a barátaid? Esetleg a pórázra kötött egerekkel is megelégszel a számítógép mellett? :)

– Akkor már az utóbbi. Sajnos nincs háziállatom, mert társasházban lakom, de ha egyszer majd kertes házban élek, mindenképp veszek egy kiskutyust.

– Bajnoki cím az ifivel, bajnoki cím a felnőttekkel, egyetemi felvétel, sérülésmentes év, meghívás a nemzeti válogatottba. Idén ezek közül melyik háromnak örülnél a legjobban?

– Bajnoki arany a felnőttekkel és az ifikkel egyaránt, sérülésmentes év és persze egyetemi felvétel. :))

– Van olyan kitűzött célod a magánéletben, amelyiknek mindenképpen sikerülnie kell?

– Sikeresen leérettségizni.

– Melyik ország az, amelyiknek varázsa van számodra, s ahová mindenképpen szeretnél eljutni?

– Mindenképpen valami meleg tengerpartra, ahol sokat lehet pihenni és napozni.:)

– Elszoktátok egymás riportjait olvasni a honlapunkon?

– Igen, elszoktuk olvasni egymáséit. Nagyon jó érzés, hogy mi fiatalok, ennyi figyelmet kapunk!

Köszönöm a válaszokat, és sok sikert, sok trófeát kívánunk neked!

{{5}}

Siska Pálma. Jegyezzük meg ezt a nevet. Egy fiatal játékos, aki komolyan gondolja a jelent, s a jövőt egyaránt. Gondolatait egyszerűen, de mindenki számára érthetően osztotta meg velünk. Hihetetlenül szeretne megfelelni minden fronton: az iskolában, a felnőtt kézilabda mezőnyben; a pályán és azon kívül is. Válaszai korrektek, megfontoltak és okosak. Egy érett, talán korán felnőtté váló, komoly játékos képe körvonalazódott meg bennem. Fogunk még róla hallani, abban biztos vagyok. Nagyon remélem, hogy a mi csapatunkban válik klasszis játékossá... s bajnokká.


handball

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 10., 21:02

Győzelemmel ünnepeltük a kupagyőzteseket

A DVSC 30 évvel ezelőtt nyert először EHF Kupát. A mostani csapat a Dunaújváros elleni 11 gólos győzelemmel tisztelgett a kupagyőztesek előtt. Tovább...

május 8., 17:00

Kupagyőztesek egymás közt!

A jelen játékosainak meccsén a múlt csillagait ünnepeljük. Szombaton 18 órakor DVSC SCHAEFFLER - Dunaújváros meccs a Hódosban. No meg a 30 éve EHF Kupát nyert debreceni csapat köszöntése! Tovább...

május 3., 19:59

Győzelem Békéscsabán

Húsz percig volt szoros a Békéscsaba elleni mérkőzés, a folytatásban a DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét és végül kilenc góllal győzött. Tovább...

május 1., 17:00

Folytatás a Viharsarokban

Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni. Tovább...

április 26., 18:55

Kiütéses győzelem a Mosonmagyaróvár ellen

A DVSC SCHAEFFLER a játék minden elemében felülmúlta a Mosonmagyaróvárt. 17 gólos győzelem lett a vége. Tovább...