Som Ildikó: "Soha ne add fel!"

- Monostorpályiban nőttem fel, sportoltam mindent, amit csak lehetett, rengeteg atlétikai versenyen indultam, szereztem okleveleket és érmeket, de igazából labdarúgó akartam lenni. Épp a Vekeri-tónál fociztunk páran, az egyik május elsején, amikor észrevette Nyilas Tünde (aki egyébként szintén Monostorpályiból származik), hogy egész jó a mozgásom. Ő javasolta, hogy felvételizzek a sportiskolába, Debrecenbe. Az ötödik osztályt már a Hunyadiban kezdtem.

- Milyen volt Debrecenbe bekerülni?

- Három napig anyukám jött velem, elkísért, mutatta, hogy hol kell átszállni a trolira, ilyesmik. A negyedik napon meghalt nagymamám, onnantól egyedül kellett boldogulnom. Naponta ingáztam, egészen nyolcadikos koromig. Középiskolába az Irinyibe jártam és ott már kollégista lehettem.

- Mindig is irányító voltál?

- Győrvári Viktor kísérletezett velem balszélen, mert úgy gondolta, hogy ha NB I-es játékos szeretnék lenni, ott lehet lehetőségem. Megmondom őszintén, nem igazán találtam ott a helyem, így maradtam közepén.

- Honnan jött a beceneved?

- Már az első évben Ildicu, majd Cucu lettem a csapattársaknál. Később már a tanárok is így szólítottak! Kézilabdás körökben a mai napig így ismernek.

- Volt élsportoló a családban?

- Anyukám nagynénje Bardi Gyöngyi, a 329-szeres válogatott röplabdás, aki Gerevich Pál, majd Mészöly Kálmán felesége volt. Örült neki, hogy van még egy sportoló a családban.

- Tizennyolc évesen kerültél a Loki felnőtt csapatába, amikor Köstner Vilmos volt a vezetőedző. Milyen emlékeid vannak?

- Szinte csak jók, de arra emlékszem, hogy nagyon kemény volt. Azért az ifi és a felnőtt között óriási a szakadék a mai napig. Hiába vagy jó játékos ifi szinten... Azonban több meccsen is lehetőséget kaptam, még KEK-mérkőzéseken is. A negyeddöntőben estünk ki a Viborggal szemben.

- Hogyan lettél 44-es?

- A kedvenc számom, a 4-es már foglalt volt (Karnik Merci által), de mivel tudtam, hogy a felnőtt csapatban dupla erő kell az ifihez képest, ezért a két négyes is pont jó volt! Később már ragaszkodtam is hozzá, megkedveltem.

- Szerencsét hozott? Melyek voltak a legjobb meccseid?

- A KEK-győztes Fradi ellen játszottunk a Négligetben, de nagyon bátortalan volt a csapat. Ki is kaptunk simán. Végül Bíró Imre csak kettőnket tudott kiemelni, Dakos Noémit és engem. Nonó 6, én 4 gólt lőttem. De egy Siófok elleni hazai meccsre is szívesen emlékszem. Imre az utolsó pillanatban találta ki, hogy egész meccsen tapadjak Bogdanovics Annára. Így is dobott ugyan négy gólt, de legalább nyertünk.

- Az utolsó DVSC-s hír az volt rólad, hogy kölcsönadnak Hajdúnánásra.

- Ez a mai napig nagy divat, nem tudom, milyen arányban válik be... Azt mondtam, hogy ha kölcsön szeretnének adni, akkor inkább engedjenek el. Szeretnék én dönteni a sorsomról. Ennek kevésbé örült a vezetőség, de végül belementek. Szerettem volna külföldre igazolni, csalódott voltam. Hajdúnánáson annyit kértem, hogy ha lehetőségem lesz külföldre menni, akkor mehessek.

- Lett lehetőség?

- Nem lett, hanem svájci! La Chaux-de-Fonds a francia határ melletti város Svájcban, last-minute vészmegoldás voltam, azt hiszem, pénteken utaztunk ki és már szombaton meccset is kellett játszani. Párom (azóta már a férjem) is velem tartott. Neki a kézilabda mellett van egy szakács szakmája is, így innentől kezdve mindenhova velem tartott és könnyen el is tudott helyezkedni.

- Együtt mentetek Kecskemétre is?

- Igen, sőt, ott kérte meg a kezemet! Kecskeméten irányítót kerestek, mert fel akartak jutni az első osztályba. Sajnos, már októberben megreccsent a térdem, télen meg is műtöttek. Persze hoztak a helyemre másik irányítót is, így mire sikerült felépülnöm, már kevés játéklehetőséget kaptam. Emiatt nem volt kérdéses, hogy a továbbiakban nem ott folytatom a pályafutásomat. Orosházára kerültem, ahol legalább egy korábbi ismerős is játszott (Vörös Bettina), és egész jó kis csapat jött össze.

- Biztos van vagy két és fél óra a 47-esen, nem irigyellek!

- Én is rájöttem, hogy nem ideális. NB-I/B-s csapat Hajdúnánáson is van, itt is kapnék játékidőt, akár 60 percet is. Ráadásul gyerekcsapatot is ajánlottak, mert régi álmom volt az edzőség. Jelenleg 8-9-10 évesekkel szivacskézilabdázunk, nagyon szeretem!

- Ilyen kicsiknél ez még csak játék vagy látszik már akár a tehetség is?

- Az U8-asok pl. még kiskapura játszanak, 3 mezőnyjátékos + 1 kapus. De náluk is meg lehet már figyelni, hogy ki mozog ügyesen. Nagyobbaknál főleg, a futás, az ugrás, a dobás minősége egyre látványosabb. Van, akiről most megmondom, hogy jó beálló, irányító vagy éppen átlövő lesz belőle.

- Te viszont 2019. óta nem játszottál... Visszavonultál 26 évesen?

- Jött egy újabb sérülés és persze a COVID. Jobb lett volna egy sikeres szezonnal zárni, de így a családé lett a főszerep. Férjhez mentem és másfél éve megszületett a kislányunk, Hanna.

- Akkor most ő a családfő, gondolom. Visszamégy dolgozni?

- Biztosítási és pénzügyi alkusz vagyok, a munkát és az edzősködést sem szeretném feladni. Ugyanakkor a kistesó érkezése sincs kizárva, sőt, komolyan gondolkodom azon is, hogy visszatérek a pályára. Még 30 éves se vagyok, a kortársaim (pl. Planéta Szimonetta, Schatzl Nadine) közül még legtöbben játszanak. Tehát most megy a tervezgetés, nagy döntés előtt állok!

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com