Sopi: A siker kulcsa, hogy csapatként működjünk!

Ő az az ember, akit minden jelenlegi csapattag szívesen fogadott. Ő az a saját nevelésű játékos, aki bárhová is ment játszani, a szíve mélyén mindig a LOKI játékosa volt. Ő az az egyéniség, akit mi, szurkolók is régen visszavártunk, mert éreztük, hogy hozzánk tartozik. Ő az a balkezes átlövő, aki a titkos fegyverünk a bajnoki címért folyó harcunkban.

Anettet minden lokista kézilabda-rajongó ismeri. A honlapunkon is megjelent nemrég egy exkluzív riport az eddigi pályafutásáról, karrierjéről. Én arra gondoltam, a magánéletéről, a gyerekkoráról, a titkairól faggatom, mindazon dolgokról, ami nem tartozik rám, s általában nem publikus a nagyvilág számára. Nem gondolom, hogy csalódást okozott válaszaival bárkinek is.

– Vágjunk is a közepébe! Állítólag a balkezesek és a kapusok "zizisek" egy kicsit. Először is így van-e ez, aztán meg emlékszel-e, ki mondta ezeket?

– Ha jól emlékszem, én már nyilatkoztam ilyet. Az biztos, hogy a balkezesek általában későn érő típusok, bár én attól is bonyolultabb ember lehetek, ugyanis a pályán kívül minden tevékenységet jobb kézzel végzek.

– "Érzem, hogy ami köztünk van, az egy örök kapcsolat, azaz ha véget is érne a szerelmünk, akkor is megmaradnánk egymásnak, mint barát." Ezek Nahaj Laci szavai. Mi a helyzet ma?

– Úgy gondolom, az embernek fontosak a szerelmei, hiszen egykor azért alakulhatott ki kapcsolat két ember között, mert mindketten úgy gondolták, hogy ez örökké tart. Ha nem így indulsz neki, el sem érdemes kezdeni! Aztán az idő igazolja a döntést. Mi nem maradtunk együtt, biztos nem véletlen...

– Szerintem a szerelem egy olyan óriási élmény, egy olyan csoda, amit a Jó Istenke csak azért talált ki, hogy mi jól érezzük magunkat. Aztán néha közben azért alaposan megtréfál minket... Hogyan állsz most vele?

– Egy igaz szerelem örökké tart, bármilyen akadály is áll az útjába. Ami nem ilyen, azért nem nagy kár! A kézilabda mellett nem könnyű olyan megbízható társat találni, aki elfogadja azt, hogy az én életemben nagyon sok helyet a kézilabda foglal el. Szinte minden percem és szabadidőm ennek van alárendelve. A családunk élete is erről szól. Futó kapcsolatokba nem megyek bele csak azért, hogy legyen valakim. Nagyon sok barátom van, akikkel a kevés szabadidőmet jól eltölthetem. Most így érzem jól magam.

– Mi a helyzet Hornyák Dórival? Hogy gondolod, sokat fogsz neki passzolni? :) S egyáltalán, ha ő irányít, jó lesz a páros kapcsolatotok?

– A Dóri ugyanolyan csapattársam lesz mint az összes többi. Ha nem így gondolnám, nem jöttem volna vissza a LOKI-hoz. Itt a hangsúly a csapategységen van! Sikert csak közös céllal lehet elérni, abba pedig összeférhetetlenség, egymásnak nem passzolás nem fér bele. Persze elsősorban nem ezt várják el tőlem mint átlövőtől.

– Hol születtél, milyen volt a gyerekkorod? Van-e testvéred, hogyan élnek a szüleid?

– Én tősgyökeres debreceni vagyok, itt is születtem, s azt kell hogy mondjam, nagyon szeretek itt lakni, élni. Nagyon eleven kisgyerek voltam. Apukám szerint bennem 7 fiú veszett el. A testvérem (nővérem) és én közöttem 10 év korkülönbség van, de mindig is nagyon jól kijöttünk egymással. Mindenben számíthatok rá is és a sógoromra is. Ők Miskolcon élnek és dolgoznak, mégis szinte napi kapcsolatban vagyunk. Szerencsére elmondhatom magamról, hogy egy nagyon összetartó családunk van. A meccseimen is ott vannak és nagyon szurkolnak nekem. Most a Főiskolás VB meccseinek helyszínein is ott voltak. De nemcsak a sportban, hanem minden másban is maximálisan tudok rájuk számítani, és ez nekem nagyon fontos.

– A Mama óvodása – a mai napig így hívunk otthon. Már az óvodában is többet jelentett számodra a pattogásnál a pöttyös labda? (A Mama a feleségem édesanyja, egy bizonyos Mancika néni.) Mire emlékszel?

– Én a Bartók Béla úti óvodába jártam. Mancika néni a mi családunkban egy etalon. Fiatalon még anyukámnak az óvónénije volt. Tehát, amikor beírattak Mancika nénihez, az majdnem olyan volt, mintha a nagymamámhoz jártam volna, hiszen ismerte az édesanyámat és a nagyszüleimet is. Anyukám elmondása szerint egyévesen az első szavam is a "pettes" volt, amiről néhány nap múlva kiderült, hogy a pettyes labdát jelenti.

– Már az oviban is egy vehemens, eleven, de jóravaló lány voltál. Nem lepődött meg senki azon, hogy ilyen bátor sportágat vállaltál. Mikor, s hogyan döntötted el, hogy kézilabdás leszel?

– Ez tévedés, már ami a jóravalót illeti! Kisgyerekként 1-2 évesen nagyon verekedős voltam. Majd a bölcsiben javultam meg. Attól kezdve már nem én verekedtem, hanem engem vertek a fiúk az óvodában, iskolában. Lehet, hogy a túl jól sikerült "átnevelésem" miatt nem tudok olyan vehemensen és agresszívan védekezni? A kézilabdás sztorimat már többször lenyilatkoztam. A Lilla téri iskolába jártam, amikor IV. osztályban év vége felé megjelent egy néni és testnevelés óra keretében megnézett bennünket. Ez volt Komárominé Éva néni – mint utóbb kiderült. Az óra végén többek között én is kaptam egy szórólapot, hogy néhány edzésen vegyek részt a Hunyadi Iskolában. A szüleim és a nővérem vittek el.

Az edzések végén megkereste a szüleimet az egyik edző (Szilágyi Attila bá volt!), hogy "erre a balkezes kislányra szükségünk lenne". Akkor derült ki, hogy balkezes vagyok! Ott és akkor azt mondtam a szüleimnek, hogy szeretnék kézilabdázni!

Az V. osztályt már a Hunyadi János Általános Iskola sporttagozatán kezdtem, majd egyenes utam vezetett az Irinyi János Középiskolába. Meggyőződésem, hogy ezt is és a sportágban eddig elérteket is a sorsnak köszönhetem. Én csak annyit tettem mindig, hogy szorgalommal és lelkesedéssel dolgoztam és dolgozom az edzéseken, és próbálok mindent megtenni az éppen aktuális csapatom sikeréért a meccseken.

– Szerettél iskolába járni? Tanulsz nyelvet? Ki volt a legkedvesebb tanárod? Kitől tanultad a legtöbbet?

– Iskolába járni szerettem, de mint legtöbben, a társaság miatt. A tanulás azonban csak közepesen ment, ezt viszont sikerült az érettségiig is fenntartanom. A sport miatt elég sokat hiányoztam a tanórákról, és esténként kevés szabadidőm maradt a tanulásra – minden este 7-8 óra körül értem haza. Ennek ellenére folyamatosan jártam különórákra, melyeket döntően hétvégére tudtam csak bevállalni.

Nyelvvizsgám már van angolból. Sokszor alkalmaznom is kell, illetve szívesen is kommunikálok angolul. Minden csapatban voltak külföldi játékostársaim, akikkel legjobban így tudtunk megbeszélni dolgokat. Másrészt pedig nagyon sok országban jártam – a kézilabdának köszönhetően – így elképzelhetetlen, hogy az ember ne beszéljen egy közös nyelvet. Jelenleg a Nyíregyházi Főiskolára járok gazdálkodási szakra. Bár nem túl gyorsan haladok, de szeretném előbb-utóbb a kézilabda mellett a diplomát is megszerezeni.

Teramoi kézilabdatorna, Olaszország, 1999., 2. helyezés.

– Amikor a LOKI felnőtt csapatába felkerültél, emlékszem egy kiadványra, ez állt benne: a legreményteljesebb fiatalunk, reméljük, nálunk teljesedik ki a tudása. Aztán mégsem maradtál. Nem volt jövőképed?

– Akkoriban (3-6 évvel ezelőtt) olyan tendencia érvényesült a LOKI-nál, hogy az utánpótlás-nevelés ugyan ért el szép sikereket, mégis inkább kész játékosokat vásároltak a nagycsapathoz, így a fiataloknak csak egy lehetőségük maradt, elmenni más csapatokhoz, hogy aztán ott üljenek a kispadon (Debrecenből elkerült fiatalok az emlékezetem szerint máshol sem tudtak látványosan berobbanni). Az valóban tény, hogy legyen az a legjobb ifijátékos, nagyon sok gyakorlásra van szüksége ahhoz, hogy kész játékos váljon belőle.

Én végigjártam a szamárlétrát. Előbb NB II-ben, majd NB I/B-ben is több évig szerepeltem. Különösen kedves számomra a Hajdúnánáson eltöltött 2 év. Aztán lassan kaptam szerepet – perceket – a felnőttcsapatban is. Ez természetesen nem volt elég, én is több lehetőséghez szerettem volna jutni. Kérő pedig mindig bőven akadt, mivel az enyém igazán hiányposzt volt, és jelenleg is az.

Úgy gondolom, még mindig fiatal vagyok, és jelenleg ismét a LOKI játékosa. Azért mentem el, mert hittem abban, hogy az idegenben szerzett tapasztalat hasznomra válhat. Nos, bőven szereztem tapasztalatokat, emberi és szakmai szempontból egyaránt. Igaz, nem mind volt pozitív, de csak rajtam múlik, hogy hogyan hasznosítom őket.

– Van egy képfoszlány bennem. A riporter arról faggatott, miért mégy el Debrecenből, s mit vársz Dunaújvárosban. Magabiztosan kezdted az okokat sorolni, aztán elsírtad magad. Biztos, hogy el akartál menni innen?

– A családom minden tagja ilyen érzékeny, úgyhogy ez főleg genetika. Az én döntésem volt, senki sem küldött, menni akartam. Tipikusan az az eset, amikor valaki azt gondolja, hogy máshol a kerítés is kolbászból van. Persze a sors fintora is közre játszott, hiszen a többi fiatal mellett (Laluska Eszter, Balogh Barbara stb.) Kovács Péter keresett meg, s mire odaérkeztem, egy olyan edző volt a vezető, aki a női mezőnyt annyira nem ismerte, főleg a fiatalokat. A bajnokság közben egyre erősebb lett, tehát minden egyes meccsen hozni kellett a 2 pontot, így sokat nem tudtam játszani, hiszen a védekezésem nem volt túl jó, a támadást pedig döntően megoldotta a kezdőcsapat. Tehát gyengébb csapatok ellen kaptam csak lehetőséget, illetve az EHF Kupa első meccsein.

Bár szerettem a Dunaferrnél lenni, illetve jó kapcsolatot alakítottam ki valamennyi csapattársammal, és az edzőmmel is, a mindennapjaimra rányomta a bélyegét a nem játszásom, illetve a mellőzöttség érzése. Bár Dunaújvárosban kevés játéklehetőséghez jutottam, a magas szintű szakmai munka és a játék utáni vágy jó alapot adott arra, hogy a következő évben gólkirálynő legyek. Ezt már senki sem veheti el tőlem, mondjon bárki bármit! Természetesen ebben óriási szerepe volt Köstner Vilmosnak, aki bizalmat szavazott nekem, és minden szakmai segítséget megadott. De azt is látni kell, hogy egy csapat csak és kizárólag akkor lehet sikeres, ha CSAPAT-ként funkcionál.

– Elmentél Dunaújvárosba, becsődöltek. Elmentél Nyíradonyba, megszűntek. Elmentél Hódmezőre, meggyengültek. Nem érzed, hogy úgy egyengette a sors a jövődet, hogy ide találj vissza?

– Véletlenek nincsenek... Igen, erről már családon belül is beszéltünk. Lehet ezt így is megfogalmazni! Ha viccesen akarok erre válaszolni, azt mondanám: remélem Gellén András túléli azt, hogy visszajöttem a LOKI-hoz. :) De a viccet félretéve azt gondolom, hogy a klubok nagy része több pénzre vállal kötelezettséget, mint ami rendelkezésére áll, illetve az is lehet, hogy év közben – főleg most, a gazdasági válság miatt – szponzorok mennek tönkre, és nem tudják a korábban ígért támogatást biztosítani. Erről volt szó Dunaújvárosban, majd Derecskén és Nyíradonyban is.

– Dunaújváros. Megannyi nagy siker színhelye. Amikor odamentél, az várt, amire számítottál? Volt e szentélynek mítosza, különlegessége?

– Mikorra odaérkeztem, már csak az emlékek maradtak szépek. Lehet, hogy mítosz már csak bennem volt. A szakmai munka viszont valóban színvonalasan folyt. Sokat profitáltam ott, nem csak szakmai téren. Mindenről magamnak kellett gondoskodnom.

– Nyíradony. Soha, de soha nem láttalak ilyen elszántnak, ilyen erős és gólerős átlövőnek, mint ott. Együtt volt ott a csapat. Vili bá szakmai munkája döntő volt?

– Az elmúlt 3 évben kiderült számomra, hogy mennyire döntő fontosságú az edző és az a szakmai munka, amit végez, s mennyire nehéz tud lenni, ha mindez hiányzik. Remélem, hogy a következő idényben újra azt az elszántságot látja majd rajtam mindenki, mint amit ott láttál. Minden csapat eredményességét szerintem három alapvető dolog határozza meg: az edző, a szakmai munka, a csapat és annak egysége.

A Dunaferrből történő kölcsönadás híre előbb megviselt, majd új lehetőségként csillant fel. Hívott több csapat is, de már nem akartam más városba költözni, így teljesen egyértelmű volt a TAJTAVILL-Derecske csapata. Közben volt Jessoloban a Főiskolás Világbajnokság, ahol sikerült jól szerepelnem, és ez is reményt adott. Nagy örömmel költöztem haza és vetettem bele magam a munkába. Sok játékost ismertem a csapatból, így emberileg a beilleszkedés nagyon könnyen ment. Remek kis csapatunk volt, kiegészítve a jó szakmai munkával és az edző – Vili bá – személyével. Gondolom munkált bennem a bizonyítási vágy. Imre Vilmossal jó kapcsolatunk volt, és biztosított arról, hogy figyelemmel kíséri a teljesítményemet. Aztán jöttek a sikeres meccsek, melyek mindig újabb reményt adtak, majd Imre Vilmos behívott a felnőtt válogatottba és az EB-re utazó keretnek is tagja lettem. Aztán megtudtuk, hogy a Derecske nem bírja tovább vállalni a kézilabdacsapat anyagi terheit. Átvette a Nyíradony, és velük ugyanaz megismétlődött. Elég nagy tragédiaként éltük meg. Olyan érzés volt, mint amikor valaki szívvel-lélekkel dolgozik, és hirtelen mégis egyik napról a másikra az utcára kerül.

– Azt gondolom, a Te egyéniséged a legjobban Nyíradonyban kristályosodott ki. A LOKI elleni meccseken keményen, ellentmondást nem tűrően játszottál, nagyon tetszett a játékod. Volt plusz motiváció?

– Nem csak a LOKI ellen nyújtottunk kiváló teljesítményt, volt sok sikeres, jó meccsünk. Egyike számomra a legemlékezetesebbeknek a Vác elleni, idegenbeli meccs volt. A LOKI elleni legfeljebb azért volt különlegesebb, mert több játékos volt már korábban a keret tagja, és végülis vagy nem kapott játéklehetőséget, vagy nem hosszabbították meg a szerződését. Nálam ez nem volt motiváló tényező, mert én döntöttem az elmenetel mellett, engem Pocsai Attila – az akkori tulajdonos – meg akart tartani.

– Hódmezővásárhely. Sokan azt mondták, Király Annamari kedvéért mentél el oda. Igaz ez? Jó barátnők vagytok még mindig?

– Igen, ezeket a véleményeket én is hallottam. Azt mindenki elfelejti azonban, hogy mi nem ketten, hanem hárman igazoltunk Hódmezővásárhelyre. A harmadik Kudor Kitti volt, akivel sok évet játszottam együtt az ificsapatban, és nagyon jó szakmai kapcsolatunk alakult ki. Előbb úgy volt, hogy mindhárman együtt fogunk lakni is, de végül is olyan nagy lakást nem sikerült találnunk, így Kitti külön lakott. Ennek ellenére minden időnket együtt töltöttük további néhány csapattársunkkal együtt. Király Annamária valóban nagyon jó barátom, de nem az ő kedvéért igazoltam Hódmezővásárhelyre.

A TAJTAVILL-Derecske, majd -Nyíradony anyagi helyzetének romlását mi első kézből tapasztaltuk. Eluralkodott a csapaton a bizonytalanság. Közben érkeztek felém is a megkeresések, de azok között nem volt a LOKI. Majd amikor már a LOKI keresett, akkorra a tárgyalások a Hódmezővásárhellyel komolyra fordultak. Egyeztettünk a többiekkel, és láttuk, hogy hármunkat is megkeresett a Hódmezővásárhely. Tudtuk, hogy az elmúlt idényben előttünk végeztek, és bíztunk abban, hogy hárman együtt, de főleg Kittivel a mezőnyben jól tudunk összedolgozni, és mindent meg is teszünk a csapat sikeréért. Nem úgy alakult, a sikertelenséget mi is kudarcként éltük meg, azonban aki hozzáértő, az tudja, hogy az eredmény nem csak rajtunk múlott.

A másik ok, hogy szerettem volna még egy évet olyan csapatnál tölteni, ahol sok játéklehetőségre számíthatok, és a támadásban és védekezésben való szakmai munkám tovább fejlődhetett volna. A játéklehetőség kikötésre is került a szerződésemben, mely adott is volt egész évben.

– Már elmondtad, örültél annak, hogy a LOKI megkeresett. Engem az érdekelne, milyen vélemények alakultak ki nálatok Hódmezőn a LOKI-ról? "Megint ígérgetnek, aztán többet mennek hátra, mint előre?" Milyen volt a megítélésünk ott?

– Különösebben soha nem érdekelt, hogy mit mondanak a LOKI-ról. Nekem, bárhol játszottam, mindig a nevelőegyesületem marad, ezért mindig is különleges volt a számomra.

– Beszéljünk kicsit a válogatottságról. Fiatalon behívott Németh András, játszottál is, de Mátéfi Eszternél nem vagy alapember. Ennek szakmai vagy egyéni okai lehetnek?

– Németh András hívott be először a válogatottba, aminek nagyon örültem, de ott sem voltam alapember. Eszter jól ismer, hiszen a Junior Válogatott szövetségi kapitányaként játszottam a csapatában, sőt a Gdanszkban 2006-ban megrendezett Főiskolás Világbajnokság idején is ő volt az edzőm. A Békéscsabába is többször hívott már, de a sors másként alakította az életemet. Eszterrel továbbra is jó a kapcsolatom, és ő az az edző, aki huzamosabb ideje jól irányítja a válogatottat. Az elkövetkező időben úgy próbálok dolgozni és teljesíteni a LOKI-nál, hogy visszakerülhessek a válogatottba. De ehhez még nagyon sok munkára lesz szükségem a nyáron.

– Szerintem a te képességeiddel bérelt helyednek kellene lennie a válogatottban. Nem érzed úgy, hogy eltékozoltál három esztendőt? Vagy ellenkezőleg, hasznos volt ez az idegenben eltöltött idő?

– Arra a kérdésre, hogy mi lett volna, ha nem megyek el a LOKI-tól, senki sem tudja a választ. Mégsem vallom azt, hogy eltékozoltam volna bármennyi időt is, hiszen 2 évet végigjátszottam, az edzőim között voltak szakmailag kiválóak. A megismert csapatok többsége valóban igazi CSAPAT-ként funkcionált. Sok tapasztalatot szereztem, melyek között voltak természetesen negatívak is, de azok is formálják az ember egyéniségét. Nem csak a pozitív tapasztalatokból lehet tanulni!

Válogatottság! Minden játékos álma, az enyém is.

– 2003-ban ifi-EB és 3. hely. 2005-ben a Junior VB-n 4. hely. 2006-ban a Főiskolás VB-n 2. hely. 2008-ban megint Főiskolás VB és ismét 2. hely. Itt minden van, csak első hely nincs...

– A LOKI-val egyszer a 2005/2006-os idényben voltunk már bajnokok ifiben, tehát helyesbítenék, van már aranyérmem. Szívesen emlékszem rá, sokat dolgoztunk érte! Sőt 2010. július 4-én Nyíregyházán újra nyertünk egy aranyérmet a Főiskolás Világbajnokságon. Ez – mivel a legújabb – különösen értékes a számomra.

Arany a Főiskolás-VB-n.

– Biztosan tudod, hogy a LOKI-ban ma egy válogatott szintű, bár jobbkezes lövő játszik jobbátlövőben. Buli remek játékos. Hogy véled, milyen lesz a kapcsolatotok? S mennyit fogsz játszani?

– Bulit nagyon jól ismerem emberileg és játékosként is, hiszen az elmúlt Európa Bajnokságon, ahol a csapat 8. lett, egy szobában laktunk egész idő alatt. Azt gondolom, hogy egy BL-ben induló csapatnak szüksége van minimum két sor hasonló képességű játékosgarnitúrára. Nagyon tetszett Bakó Botond edzősködése idején, hogy próbálta a megfelelő játéklehetőséget megadni mindenkinek. Ez a kényszer lehet, hogy némely meccseken vissza is ütött. Azt gondolom, ha olyan teljesítményt nyújtok, akkor nem lehet gond a játéklehetőséggel. Ennek eléréséért még nagyon sokat kell dolgoznom.

– Azt, hogy kiváló csuklód van, hogy iszonyúan jó balkezes lövéseid vannak, jól tudjuk. De mi az, amiben fejlődnöd kell?

– Szinte mindenben! Egy élvonalbeli kézilabdázónak mindig van valami, amiben előre kell lépnie, amit gyakorolnia kell, mert kevésbé megy. Nekem a védekezés a gyengém! Minden csapat más, egy játékosnak előbb meg kell találnia a helyét, szokni a ritmust. Azon vagyok, hogy ez a LOKI-ban minél előbb megvalósuljon.

– Milyen versenyzőnek tartod magad? Van-e lámpalázad, a szurkolói hangorkán doppingol vagy bénít?

– Izgulós vagyok, de nem annyira, mint azt a fórumokon olvasni lehet. A LOKI meccsein uralkodó hangulat az, aminél jobbat, inspirálóbbat egy játékos nem kívánhat. Fantasztikus! Nagyon imádom, tehát nem bénít, hanem inkább doppingol!

– Sok-sok edződ volt, de ki az, aki a legtöbbet tudta kihozni belőled, s ki, aki emberileg és szakmailag a legjobb volt?

– Egy embert nem tudok megnevezni, mert sok embernek tartozom köszönettel.Gyerekként Komáromi Éva néninek, ifiként Varga Józsi bának és felnőttként Bíró Imrének és Köstner Vili bának. Eddig ezzel a 4 emberrel értem el a legnagyobb sikereimet.

– Kicsit térjünk át a 2010/11-es új szezonra. Hová várod a LOKI-t az alapszakaszban, s ki kerülhet még be rajtunk kívül a legjobb négybe?

– Ez elég nehéz kérdés, hiszen több csapat erősödéséről is lehet hallani. Az első négybe legalább 5 csapat szeretne bejutni. A Győr, LOKI, Vác, Békéscsaba, FTC körből kerül ki szerintem a négy legjobb (nem feltétlenül ilyen sorrendben).

A LOKI helyezése szerintem nagyban attól függ, hogy a BL-ben meddig sikerül menetelnünk, és a folyamatos, színvonalas leterheltség mennyi erőt vesz ki a csapatból. A sérülésekről már nem is szeretnék szót ejteni.

– Reményeink szerint ezt követően egy izgalmas rájátszás fog következni. Ha az alapszakaszt nem nyerjük meg, lehet esélyünk nekünk Győrben nyerni?

– Szerintem esély mindig van egy-egy bravúros győzelemre, esetleg Győrben is. Persze hazai pályán lényegesen könnyebb. A Hódmezővásárhellyel már majdnem sikerült tavaly legyőznünk a Győrt. Nagy meccs volt! A nagyobb rutin döntötte el a mérkőzés kimenetelét az utolsó pillanatban. Alig hittük el, szinte végig mi vezettünk, aztán egy góllal mégis elbuktuk. Remélem a LOKI-val elérhetővé válik ez az álom is.

– A magyar kupában egy hazai négyes döntővel esélyünk lehetne nyerni? Szereted a kupameccsek kiélezett hangulatát?

– A hazai pálya mindig előnyt jelenthet. Szeretem ezeket a meccseket, bár akkor mindenkin nagyobb a lelki teher, a bizonyítási vágy, ami nem tudni, hogy hogyan sül el. Ideges, kapkodó lehet a játék, illetve egy-egy játékos hibás lövése láncreakciót indíthat el. Aki először nyugszik meg, az előnybe kerülhet.

– A BL selejtezők már igazán nagy nemzetközi megmérettetésnek számítanak. Teltházas meccsek, dugig a Hódos. Várod már?

– Mindig is imádtam a KUPA-hangulatot Debrecenben. A szurkolók ilyenkor mindig kitalálnak valamit, amivel meglepik az ellenfelet, annak szurkolótáborát és persze a kedvenc csapatukat is. TV-n keresztül nem olyan nagy az élmény, mint a színhelyen.

Lám, itt egy példa! (Bár ez idegenbeli meccs volt.) 2007.01.08. Zilahi kupameccs. Kell ettől szebb látvány és élmény egy játékosnak?

– Szeretnél külföldön játszani? Melyik országban, melyik csapatnál?

– Már gondolkodtam ezen, de egyelőre nem hiszem, hogy egy külföldi ajánlat engem nagyon megfogna, bár minden évben kapok ajánlatokat. Itt Magyarországon van szakmailag is fejlődési lehetőség. Jó edzőkkel, viszonylag erős bajnokság a miénk. A pénz engem nem annyira motivál, illetve sajnos rossz tapasztalataim vannak e tekintetben. A "csábítás" időszakában licitben egymást felülmúlják a klubok, és tél végére, tavaszra kiderül, hogy nem tudják vagy nem is akarják a korábbi évben általuk felajánlott és szerződésben rögzített pénzt kifizetni. (Tisztelet a kivételnek!) Egyre több ilyet hallani külföldi klubok esetében is.

A nyáron volt szerencsém Spanyolországban üdülni, gyönyörű ország, oda szívesen kimennék, de csak valamilyen komolyabb csapathoz, ahol a szakmai előmenetelem továbbra is biztosított lenne.

– Biztosan észrevetted, új honlapot kaptunk. Próbáljuk, próbálom én is színesíteni, hogy aki ide jár, ne unja el magát. Szerinted jók vagyunk?

– Igen, nagyon tetszik a honlap, szoktam olvasgatni. Szerintem igen színvonalasra sikeredett!

– A szurkolótábor visszavárt Téged. Nem fogsz bennük csalódni. Üzensz nekik valamit?

– Köszönöm előre is a szívélyes fogadtatást. Amikor elmentem a LOKI-tól, akkor is maradandó élményt kaptam tőlük, amit elfelejteni nem lehet. Mellékelem az erről készült fotót és üzenem, hogy a drapi még most is megvan! (És a SOPI-mezet viselő kismackó is – Kovy és Zsolti!)

Az országban Ők a legnagyobbak! Nem csak azért a lelkesedésért, amivel biztatják a csapatot, hanem főleg azért, mert nem szidnak bennünket, ha nem úgy sikerül a produkciónk, ahogyan mi szeretnénk. Ez kevés csapatnál van így!

2007.05.25.

– Köszi az őszinte válaszokat!

– Én is köszönöm, hogy megtiszteltél a kérdéseiddel.

A LOKI női kézilabdacsapata egy év múlva a sikerektől lesz hangos. Biztos vagyok benne, hogy Sopi egyáltalán nem fogja megbánni visszatérését. S abban is biztos vagyok, a menedzsment sem fogja megbánni döntését.

S amiért visszatért hozzánk, azt is meg fogja kapni: sikerek, válogatottság, aranyérem. Ő az a játékos, aki harcolni fog értünk. Ő az a csapatember, akinek a szíve a helyén lesz a nagy csatákban. Anett az a játékos, akiben minden LOKI-szurkoló bízhat.

Én mindig nagyon örülök annak, ha egy saját nevelésű játékos a saját klubjában, a nevelő egyesületében ér fel a csúcsra. Bízom benne, sikerülni fog ez ennek a rendkívül nyíltszívű, őszinte lánynak. Remélem, sikerült egy olyan oldaláról is bemutatnom nektek, amelyet eddig nem mindenki ismert. Szurkoljunk Sopi sikeréért, mert az a mi sikerünk is lesz. Együtt, egymásért, a LOKI-ért!

handball

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com