EHF 1999/2000Interinvest Mostar-DVSC-Valdor 21-27

Sorsolnak a nemzetközi kézilabda­kupákban

Az edző szerint szerencse kell ahhoz, hogy verhető ellenfél jusson a Lokinak.

1999. október 12. - Hajdú-Bihari Napló

Az EHF bécsi központjában tartják meg az európai kupák sorsolását kedden délelőtt 11 órakor. Ma tehát kiderül, hogy ki lesz a DVSC-Valdor ellenfele a női EHF-kupa nyolcaddöntőben.

A Lokit a két dán csapat, a Frederiksberg, a Frederikshavn, a szlovén Juteksz Zalecs és a német Borussia Dortmund társaságában kiemelték az első körben, ám a legjobb tizenhat között már ezen együtteseknek is pályára kell lépniük. A lehetséges ellenfelek névsorát böngészve bizton állítható, hogy akárki is lesz a rivális, a nyáron alaposan megfiatalított debreceni együttesnek valószínűleg nagyon nehéz dolga lesz, amennyiben tovább akar jutni.

Bíró Imre, a DVSC-Valdor trénere a Naplónak elmondta, hogy nem igazán ismeri az EHF-kupa mezőnyét, az azonban biztos, hogy a csapatépítés jelenlegi stádiumában a Loki még nem képes nagy feladatok teljesítésére. Az edző szavaival élve "egy nagy verés most egyáltalán nem jönne jól a gárdának." Bíró Imre szerint jókora szerencse kell ahhoz, hogy a debreceniek egy olyan gárdát fogjanak ki, amely ellen ők lennének a favoritok.

A lehetséges ellenfelek: Ferrobus Mislata (spanyol), Duslo Sala (szlovák), Sosnica Gliwice (lengyel), Majkop (orosz), Silcotub Zalau (román), Kaltenberg Split (horvát), Interinvest Mostar (bosnyák), Automobilist Brovary (ukrán), Tertnes Idrettslag (norvég), 1899 Arnheim (holland) vagy Drut Belinche (belorusz), Besancon (francia) vagy Colegio de Gaia (portugál).


Forrás: Hajdú-Bihari Napló

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...