Szabados Ibolya: Ezt egy életen át kell játszani!

- Olyan újságcikkeket találtam 1992/93-ból, ahol 5-10 métereket vertél a második helyezettre kislabdadobásban, akár nemzetközi versenyeken is.

- Óriási volt a mozgásigényem már gyerekként is. Óvodától kezdve fociztam, persze fiúk között (még gólkirály is voltam), görkoriztam, csináltam mindent. Aztán általánosban jött az atlétika: kislabdadobás, háromtusa, stb., végül a kézilabda. Nagyon fiús voltam, szülinapomra is inkább stoplis cipőt vagy távirányítós autót kértem, nem babát!

- Jó tanuló, jó sportoló voltál. Közönségdíjas versmondó, prózamondó, állandó résztvevő a matek- és fizikaversenyeken. Szüleid mivel foglalkoztak?

- Anyukám bérszámfejtő, könyvelő volt, nevelőapukám (akit édesapámnak tekintek, 4 éves koromtól nevelt) akkor a húsiparban dolgozott, később tetőfedéssel foglalkozott. De nem is igazából ők "hajszoltak bele", hogy mindig kitűnő legyek, valahogy bennem volt az, hogy szeretek tanulni. Nem is kellett magolnom, könnyen megragadtak a fejemben a dolgok.

- Nyolcadikos korodban volt egy "Szupersuli" verseny, ahol 22 iskola diákjai közül a Kalmár ötödik helyen végzett és te lettél a "szupergyerek", az egyéni győztes. Emlékszel erre?

- Nem nagyon! De tényleg imádtam mindenféle versenyt, a győzelmet, a sikert. Pedig szerepelni egyáltalán nem szerettem, izgultam.

- Akkoriban már a kézilabda is nagyon jól ment, több tornán gólkirálynő, közben serdülőválogatott is voltál. Ki volt a nevelőedződ?

- Itt Balmazújvárosban Halász Ferenc volt az edzőnk, akivel az első sikereket elértük. Korábban felnőtt csapatai voltak, például a Lokit is ő vitte fel az NB I-be. Nagyon kemény volt. Az egyik meccsen már az elején bezavart az öltözőbe, amikor elrontottam pár dolgot. Ott ültem sírva, amikor pár perc múlva megérkezett egy játékostársam, ő is bőgve, őt is lezavarta Feri bá. Amikor a harmadik és negyedik ember is megjött jóval a meccs vége előtt, akkor már persze röhögtünk az egészen. Végül heten voltunk az öltözőben, és csak hatan maradtak a pályán...

- Hogyan jött a képbe Debrecen?

- Ahogy olyan sok csapattársamnál. Az utánpótlás-meccseken "szúrt ki" Komáromi Ákosné, ő hívott az Irinyibe (Madai Petra, Kolsofszki Noémi, Tóth Marika voltak az osztálytársaim). Mivel Újvárosban mindig betonon vagy aszfalton játszottunk, én nem is tudtam esni rendesen. Itt bekerülve a csarnokba, Éva néni sokszor a felugrás után jól meglökött, hogy megtanuljam az esést. Neki is rengeteget köszönhetek.

- Benyáts Beával, Csirinyi Csillával, Gaál Adriennel kiegészülve, mind hamar NB I-es játékosok lettetek. Ilyen erős korosztály volt?

- Erős, igen, diákolimpián például ezüstérmesek voltunk. De hogy ilyen sokan felkerülhettünk szinte egyszerre a felnőttbe, abban az is közrejátszott, hogy akkor távozott a klub életéből a főszponzor Symphonia, nagy nevek igazoltak el. Szinte csak helyi kötődésű, fiatal játékosok maradtak, új volt az edző (Bíró Imre). Csak a biztos bennmaradás volt a cél, erre negyedik helyen végeztünk (azaz nemzetközi kupás helyen), a következő évben (Medgyessy Sándorral) pedig már döntősök voltunk a Magyar Kupában!

- Aztán Balogh Zoltántól már csak fél évet kaptál, Békéscsabára kerültél kölcsönbe...

- Pedig Debrecenben képzeltem el a jövőt, szerettem volna maradni, már volt lakásom is, főiskolára jártam. Agrármérnökire vettek fel, biokémia, talajtan, ilyenek, de rájöttem, hogy nem nekem való.

- Békéscsaba után Németországba igazoltál, jól tudom?

- Igen, volt egy ajánlatom a dán első osztályba is, de az már akkor is nagyon erős bajnokság volt, én pedig már épp arra hajlottam, hogy sok a stressz, túl nagy a terhelés. Nem akartam 30 évesen lerobbanni, mint oly sokan. Aztán az egyik pénteken kaptam egy telefont, hogy hétfőn jelenjek meg Németországban próbajátékon, egy Bundesliga II-es csapat keres balszélsőt. Tökéletes! Azonnal előkaptam a régi német nyelvkönyveimet, de persze 3 nap alatt nem lettem perfekt német! Bátyám úgyis járt ki Nyugat-Európába vállalkozóként, szóltam neki, hogy vigyen el. Így jutottam ki a HSG Eibelshausen/Ewersbach csapatához, ami - mint ott kiderült - nem másod-, hanem harmadosztályú, és nem is bal-, hanem jobbszélsőt keresnek... De jobban belegondolva, egy 80 milliós országban azért a harmadosztály sem olyan gyenge. Két évet lehet halasztani a főiskolán, próbáljuk meg! Egyébként egy nagyon aranyos kis hegyvidéki településről van szó, talán 4 ezer lakossal, Frankfurt és Dortmund között félúton. Három hónapig, amíg nem készült el a lakásom, az edzőnél laktam. Nehéz volt az eleje, a beilleszkedés, ha lett volna autóm, lehet, hogy hazajövök. De szerencsére akkor még nem volt! Mert szép lassan nagyon megszerettem ott élni. Volt időm mellékállásra is, gyerekekre vigyáztam, takarítottam. Aztán az egy év leteltével már teljes állást is vállalhattam, 6-7-8 órát tudtam dolgozni a napi egy edzés mellett. Épp akkor lett a településnek saját postája, ott kaptam munkát. Csomagfeladás, lottózó, minden ilyesmi. Már csak németül tanulni is tökéletes.

- Mégis hazajöttél...

- Mert lejárt a két év, tovább nem tudtam halasztani, folytatnom kellett a fősulit. Egerben a tanárképzőre jártam, közben Derecskén játszottam Köstner Vilinél, előbb NB I/B-ben, majd azt megnyerve az NB I-ben is. Nagyon nagy élményeim vannak abból a korszakból, pl. a Fradi-verés. Hetedikek lettünk. Király, Lajtos, Kolsofszki volt a három kapus, aztán Kocsik, Kereki, Sütő Mariann, Rácz Emese, jó kis csapat volt.

- Hogyan tovább?

- Ahogy lediplomáztam, felhívtak a németek, hogy az általános iskolájukba jól jönne egy tesitanár. Engem meg már ismernek, vállaljam el! Megpróbáltam, de külföldiként 1-2 hónap után német vetélytársam akadt, és nem sok esélyem volt "ellene". A német szakszervezetek nagyon erősek. A lányok időközben kiestek a harmadosztályból, aztán következő évben kiestek a negyedosztályból is! Tehát az ötödik vonalba mentem vissza, ahonnan azonnal fel is jutottunk a negyedikbe. Imádták a kézilabdát. Mintha minden második hétvégén falunap lett volna: délelőtt a serdülők és az ifik játszottak, közben már ment a kolbászsütés, volt ugrálóvár, ilyesmik. Délután meg jöttek a juniorok és a felnőttcsapat. Estére maradtak a fiúk. Egész napos fieszta.

- Ha nem tanárként, akkor hol dolgoztál?

- Egy csokigyárban. Ott aztán volt mindenki, törökök, egyiptomiak. Az én közepeske némettudásommal már 2 hét múlva csoportvezető voltam! Aztán egy kisebb logisztikai központban dolgoztam. Közben a játék is jól ment, szinte minden héten benne voltam az újságban, sztárként kezeltek. Időpont nélkül bármikor bemehettem a polgármesterhez, ilyesmik. Megkerestek más csapatok is, de olyan lelki nyugalomban éltem ott, hogy nem tudtam elmenni. Maradtam, sőt, idővel besegítettem a gyerekcsapatok edzéseibe is.

- A magánéleted hogy alakult?

- Furcsán. A párom Hollandiában dolgozott akkor, ami "mindössze" 350 km, így távkapcsolatban éltünk sokáig. A szabadidőm felét autópályán töltöttem, hogy tudjunk személyesen is találkozni, rengeteget ingáztunk. Még egy holland I. osztályú ajánlatot is megfontoltam, próbajátékon is voltam, el tudtam volna képzelni, hogy kint maradunk. Végül az a döntés született, hogy összeházasodunk, gyereket vállalunk és jövünk haza. Győzött a honvágy, majd megszületett a kislányunk, Hanna.

- Közben az akkor NB II-es Balmazújváros új csarnokot kapott, és visszacsábították az újvárosi kötődésű játékosokat, például Király Annamáriát és Szabados Ibolyát...

- Hát lehetett volna erre nemet mondani? Persze, hogy jöttünk. Fel is jutottunk NB I/B-be. Egészen a csapat megszűnéséig, 2019-ig ott játszottam.

- A civil pályafutásod hogy haladt?

- 2012. augusztus végén megkeresett a gimnázium igazgatója, hogy szeptember 1-től tesitanárra lenne szükség. Nem volt sok idő gondolkozni! A gyerek úgyis a bölcsődében van napközben, végre használhatnám a diplomámat. Persze, hogy érettségiztethessek, ahhoz meg kellett csinálnom az alapszak mellé a mesterképzést is. Jól ment, szerettem csinálni, sőt, amikor 2015-ben megalakult az első sportosztály a gimiben, engem kértek fel osztályfőnöknek. Két teljes hónapig tiltakoztam, aztán csak elvállaltam. Szinte kizárólag fiúk (foci és kézilabda), kezdetben 1 lány, a végére 4. Közülük is az egyik csapattársam volt. Arra meg nincs idő a meccsen, hogy "Tanárnő! Legyen szíves passzolni!"... Furcsa volt összeegyeztetni a tanár-diák és a csapattársi viszonyt, de jól megoldottuk, szerintem.

- Ha megszűnt az újvárosi szakosztály, csak visszavonultál már, ugye?

- Dehogy! Átmentem Hajdúnánásra, 38 évesen még azért bevállaltam az NB I/B-t. De ott már csak egy szerény 70 gólt tudtam "összekalapálni", ideje volt visszább venni a tempóból.

- Tehát visszavonultál végre... Vagy nem?

- Hol van az még! Most nyáron megkeresett a Kalmár DSE, a helyi, balmazújvárosi csapat. Nem hivatalos jogutódok, tehát elölről kellett kezdeni a ranglétrát, megyei bajnokságból. Az volt a feladat, hogy összeszedjek egy felnőtt női csapatot. Kezdetben egy edzőnk volt (Szabados Ibolya) és egy játékosunk (Szabados Ibolya)... Beizzítottam a telefont és egy hét alatt 20 embert toboroztam össze. Szinte mindenki vagy volt játékostársam, vagy volt tanítványom, helyi kötődésűek. Nincsenek nagy szerződések, nincsenek nagy célok, csak együtt akarjuk tartani a csapatot. A tervek szerint pár percet játszottam volna a meccsek végén, ha valaki nagyon elfárad vagy megsérül. A kondimat megtartottam, ennyit simán bevállalok. Aztán megkértek a lányok, hogy legyek inkább kezdő, az megnyugtatja őket. Az lett a vége, hogy most 50-60 perceket játszok... Közben felkértek az U7-es csapat edzésére is. Első-második osztályos lányok, szivacskézilabda. Szerencsére nagy a létszám, kb. 20 gyerekkel dolgozunk, immár két csoportban!

- A lányod csak egy picivel idősebb tőlük. Ő is sportol?

- Már 9 éves, kitűnő tanuló. Kisebb korában is állandóan ugrált, szaladgált, például 3 évesen már tudott biciklizni. Tornázott is, imád görkorizni. Aztán egyszer beállított suli után, hogy ő edzésre fog járni. Oké, milyen edzésre? Kézilabdára! Pedig én abszolút nem erőltettem. Eddig is rengeteg pozitívumot kaptam ettől a sportágtól, felejthetetlen élményeket, örök barátságokat, nagy pofonokat, de mindig egy plusz erőt is! Most úgy látszik, továbbra is ez fogja meghatározni az életemet. Kézilabda mindörökké!

A balmazújvárosi Kalmár nyerte a Napló-kupát
Ibi elöl (a gólkirálynői pólóban), hátul Halász Ferenc

"Megtiszteltetés volt őt edzeni" - így búcsúztak tőle a németek

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com