Köstner Vilmos vasárnap utazott el Norvégiába, a női Európa-bajnokság helyszínére, s ahogy ígérte, tapasztalatait megosztja a DVSC hivatalos honlapjának olvasóival. Íme az első blogbejegyzés Lillehammerből!
2010. december 14., 11:21 (Köstner Vilmos)
Szeretettel köszöntöm a Loki-szurkolókat Lillehammerből, a 2010-es női kézilabda Európa-bajnokság középdöntő-küzdelmeinek helyszínéről!
Hál’ Istennek az itt jól szereplő magyar csapat tagjai között három DVSC-s lány is található, akikkel a vasárnapi, Ukrajna elleni meccs után volt szerencsém hosszú idő elteltével újra találkozni. Mindhárman egészségesek, ami mostánaban a lokista lányok körében nem igazán jellemző.
Először Valival tudtam egy pár szót váltani: láthatóan örömmel vesz részt a válogatott munkájában, és egyértelműen pozitív fejlődés tapasztalható a védekező tevékenységében. A szállással és az étkezéssel is nagyon elégedett, de hiányoznak neki az otthoni ízek.
{{1}}
Buli és Sopi is boldogan konstatálta, hogy megérkezett szeretett edzőjük. :) Viszont semmi újat nem tudtam nekik mondani a csapatról, mivel minden otthoni hírről tájékozottak, napi kapcsolatban vannak a többiekkel. Buli meglehetősen sok időt tölt a pályán; láthatóan fáradt, de jól bírja a meccsterhelést. Annak külön örült, hogy megdícsértem a franciák ellen a hátsó középben nyújtott védőteljesítményét. Sopi kevesebb bizalmat kapott az utolsó meccsen, biztattam egy kicsit, ami remélem, jó hatással lesz rá a középdöntő további küzdelmei során.
Ma, hétfőn is találkoztunk velük Lillehammerben – épp a szánkózásból érkeztek meg a szállásukra láthatóan jókedvűen, majd kis csecsebecséket mentek vásárolni az otthoniak számára. Látom rajtuk, hogy a holnapi, hollandok elleni meccs már foglalkoztatja őket, hisz egy esetleges győzelemmel a magyar válogatott legalább az ötödik-hatodik helyért játszhatna.
Kis csoportunk jól érzi magát Øyerben, a Lillehammertől 16 kilométerre északra található síparadicsomban. Kíváló, minden igényt kielégítő az apartmanunk, melyben – a helyi eszméletlenül magas árak miatt – bőven felszerelkeztünk hazai ízekkel. Ma fél kiló császárszalonnából és húsz tojásból készült rántotta volt a reggeli (és egyben ebéd is), melyre bőven lehetett inni a helyi jóízű hideg vízből (és persze egyéb ütősebb folyadékokból). A DVSC-s kötődésű szakács személyét szerénységem okán nem akarom megnevezni. :)
Norvégia csodaszép ország, de a gondolataim így is az otthon edző játékosaim körül kalandoznak, már várom, hogy csütörtökön újra találkozzam velük Bécsben.
A szurkolóinknak hangos kiabálást, sok örömet és elődöntőt jelentő magyar – köztük szépszámú debreceni – gólokat kívánok az Eb hátralévő meccsein!
Üdvözlettel,
Köstner Vilmos
Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...