Mint a régi szép időkben: DVSC-Dunaújváros rangadó a kézilabda NB I-ben. Annyit ígérhetünk, megéri kimenni péntek este hatra a Hódosba!
2013. szeptember 12., 11:07
A DVSC-TVP és a Dunaújvárosi Kohász is remekül kapta el a rajtot, így mindkét csapat hibátlan mutatóval készülődhet a harmadik fordulóra. Az újvárosiak a nyitányon a Veszprém otthonában nyertek erőt sugárzó játékkal 30-19-re, majd a Vácot győzték le 26-22-re. A Kohászt rutinos válogatott triója repíti, Bulath Anita (16), Vincze Melinda (9), Ferling Bernadett (8) szerezték a csapat góljainak 59 százalékát, vélhetően az ő semlegesítésük lehet a siker kulcsa. Az egykor a Lokiban is játszó Bulath Anitán kívül a kispadon is akad debreceni kötődése a vendégeknek, hiszen a Dunaújváros edzője, Mátéfi Eszter is játszott a DVSC-ben.
A kilencvenes években sikert-sikerre halmozó két klub egyaránt átesett egy komoly krízisen, ám szerencsére mindkét városban életben maradt a csapat, s pénteken reményeink szerint teltházas rangadót játszanak a Hódosban.
Ezt kár lenne kihagyni!
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...