Kazai Anita

Szegedről érkezett a fiatal irányító

Kazai Anita lehet a DVSC egyik nagy csillaga a jövőben.

2005. július 7., 14:23 (DZL)

Sok új arc tűnt fel a Loki első edzésén hétfőn. Ezek egyike volt a Szegedről igazolt Kazai Anita, aki Varga József egyik játékosa az EB-re készülő magyar ifjúsági válogatottban. A csinos, szőke játékost négy évre igazolta le a DVSC. Ebben a szezonban főleg az ifjúsági együttesben fog játszani.

Anita 1988. május 28-án született Szegeden. Másodikos korában kezdett el kézilabdázni. Első edzője Mandl Gábor volt, majd később Dankó Ervin irányította a munkáját. 176 cm magas és mindössze 57 kilót nyom a mérlegen, ami nem olyan nagy baj. Irányítót és balátlövőt szokott játszani. Kedvence Mirza Dzomba. Három testvére van: Károly (20), Zsolt (10) és a mindössze másfél éves Balázs.

Debrecenbe a több lehetőség miatt igazolt a tehetséges játékos, aki szeretne minél több sikert elérni a pályán a későbbiekben. Eddig csak Szegeden sportolt, most vág neki először a nagyvilágnak. A szakemberek szerint tehetséges, a jövőben a DVSC egyik alapembere lehet.

Mi mást is kívánhatnánk neki, mint sok sikert a Loki színeiben!


DZL

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...