A Győri Audi ETO KC ellen zárja a 2020/21-es szezont a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzés 17 órakor kezdődik a Hódosban.
2021. június 1., 17:00 - dvsckezilabda.hu
Egy hónapon belül harmadszor néz farkasszemet a két csapat, azaz nem lesznek ismeretlenek egymásnak a felek. Május 8-án Győrben játszottak bajnokit a csapatok, ahol simán nyert az ETO, majd nyolc nappal később a Magyar Kupa veszprémi döntőjében remek meccsen szerezték meg az aranyérmet a győriek. A helyszín ezúttal Debrecen lesz, a tét pedig "csak" a presztízs, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a zöld-fehérek a második helyen zárnak a mieink pedig a Siófok pontlevonásának köszönhetően ötödikek lesznek.
"Hiába találkoztunk az elmúlt hetekben kétszer is a Győrrel, tudjuk, hogy minden mérkőzés más, minden mérkőzésre ugyanúgy fel kell készülni - mondta a DVSC SCHAEFFLER kapusa, Csapó Kyra. - Legutóbb remek mérkőzést játszottunk az ETO ellen a Magyar Kupa döntőjében, most is ugyanazt a szintet szeretnénk hozni és szépen búcsúzni ettől a nagyon hosszú szezontól. Az elmúlt hétvége egyik csapatnak sem sikerült jól, hiszen az ETO nem tudta megnyerni a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, mi pedig hazai pályán kaptunk ki a Váctól. Döntő lehet, melyik csapat tud túllépni a sokkon, de így is egyértelműen a Győr az esélyes. Ezzel együtt nem szeretnénk feltartott kézzel pályára lépni, meg szeretnénk mutatni, hogy többet tudunk annál, mint amit a Vác ellen produkáltunk, ezzel javíthatunk az összképen. Most hosszú időre elköszönünk a közönségünktől, néhány játékosunk búcsúzik, így mindenképpen szeretnénk olyan meccset játszani, ami méltó ehhez a csapathoz!"
A 17 órakor kezdődő találkozó előtt köszöntjük az elmúlt szezon legjobb debreceni felnőtt, ifjúsági és serdülő játékosát. A szünetben az NB II Észak-Keleti csoportjában harmadik helyen végzett csapatunk tagjai vehetik át a bronzérmeket, majd a mérkőzés után búcsúztatjuk el NB I-es karrierjét befejező csapatkapitányunkat, Vantara-Kelemen Évát, valamint Jelena Deszpotovicsot, Elke Karstent és Bánfai Kírát, akik máshol folytatják pályafutásukat.
A június 2-án, szerdán 17 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - Győri Audi ETO KC mérkőzést Hargitai Gábor és Markó Gábor vezeti. A találkozót az M4Sport élőben közvetíti.
A jegyeket 1500 (nem helyre szóló) és 2000 forintért (helyre szóló) lehet megvásárolni az alábbi linken: https://dvsckezilabda.hu/jegy-es-berlet/ vagy a Jegy és Bérlet menüből érhető el.
A helyszínen is lesz jegyértékesítés, pénztár-és kapunyitás 15.30-kor.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a mérkőzésre a 194/2021 (IV. 26.) kormányrendelet alapján a 18 éven felüliek csak védettségi igazolvánnyal, vagy a védőoltást igazoló EESZT mobilapplikáció segítségével, illetve igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával léphetnek be! Ugyancsak beléphetnek a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők felügyelete alatt álló kiskorúak.
A védettségi igazolvánnyal nem rendelkező szurkolóink a Hódos Imre Sportcsarnokban található THE BEAVER Teraszon, óriás LED-kivetítőn nézhetik a találkozót. THE BEAVER-nyitás 15 órakor!
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 5., 20:12
A szünetben még két góllal vezetett a Fehérvár, aztán ritmust váltott a DVSC SCHAEFFLER és tíz perc intenzív játékkal a maga javára fordította a mérkőzést. Tovább...
április 3., 17:00
Két nehéz mérkőzésen van túl a DVSC SCHAEFFLER. Az egyaránt BL-negyeddöntős Győr és Ferencváros ellen is nagy különbségű vereséget szenvedett a csapat. Sok idő nem maradt a sebek nyalogatására, hiszen szombaton következik az újabb feladat, az Alba-Fehérvár elleni hazai meccs. Tovább...
március 29., 19:22
Ezúttal nem tudtunk lépést tartani a klasszisokkal teletűzdelt bajnokcsapattal. Tovább...
március 28., 17:00
Szombaton, 17.15-kor a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Tovább...
március 22., 20:46
35 percen keresztül szenzációsan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER, a folytatásban azonban már nem tudta tartani a lépést a magasabb fokozatba kapcsoló BL-győztessel. Tovább...