Szép volt, lányok! - Medgyessy Sándorné

- Honnan és hogyan is kezdődött e nagyszerű sportolói pályafutásod?

- Az egyik ózdi iskolában atlétizáltam, amikor testnevelő tanárom, Földi Ferenc észrevette, hogy a kézilabdázáshoz is van kis tehetségem. Hamarosan az Ózdi Kohászhoz, Petróczy Lali bácsihoz irányított. Nagyon sokat tanultam tőle, akárcsak későbbi mestereimtől, Sipos Lajostól, majd Marosi Istvántól. Családunkban lénye­gében mindenki kötődött valamilyen formában a sporthoz. Édes­apám kosárlabdázott és kézilabdázott, anyám a röplabdajátékot kedvelte és egy ideig művelte is.

17 éves koromban mutatkoztam be az NB I-es csapatban, a Vasas elleni mérkőzésen. Nagy élmény volt számomra, hogy néhány perces játékom során Bujdosónak, az akkori válogatott kapusnak sikerült gólt lőnöm. Akkoriban többnyire az NB l/B-ben szerepeltünk. Csapattársam volt többek között Kovács Ilona, Had­házi Mária, vagy Pusztai Tamásné, akkor még Kalocsai Erika is.

- Hét évvel később kerültél Debrecenbe. Miért éppen ide igazoltál?

- Medgyessy Sanyit, nagyon jó barátomat 1981-ben hívták a Debreceni Dózsához és nem sokkal később én is eljöttem Ózdról. Néhány napos eltérés volt csupán új csapatunkban történt bemu­tatkozásaink között. Idekerülésemet természetesen megelőzte a debreceni női csapat vezetőivel történt megismerkedésünk.

- Hogyan készültél új csapatodban, már élvonalbeli mérkőzéseidre?

- Az Oláh Gábor úti csarnok futófolyosóján nagyon sok, olykor százötvenszer harminc méteres futásokkal. A labdás gyakorlatokat nagyon kedveltem, még a rövidtávú futásokat is szívesen végez­tem, pedig a zárt terű futófolyosóban sokszor kapkodni kellett a le­vegőt. A monoton, ötször 1200 méteres, súlyzózással fűszerezett futásokat szívesen elhagytam volna. Edzőtáborba szerencsére rit­kán mentünk, többnyire a helyi lehetőségeket használtuk ki.

- Miért vállaltad akkor ezt a nehéz felkészülést, ha nem szeretted?

- Mert a kézilabdát imádtam. Azt tudtam, hogy szükséges, és megfelelő kondíció nélkül nem lehet csinálni ezt a játékot. Szeren­csére fiatal voltam, bírtam is. A hasznát pedig később tapasztaltam.

- Teljesen új közösség, új arcok vártak rád. Hogyan sikerült beépülnöd az edző által eltervezett csapatba?

- Új társaim között én is újnak számítottam. Ildivel laktunk együtt, ő viszont a nyíregyháziakat, Nagy Zsuzsát és Sziszit már ismerte. Fiatalok, hasonló korúak lévén könnyen összeszoktunk. Bata Erzsi volt akkor az irányító. Hamarosan kikerült a jobbszélre és én vettem át a posztjával járó feladatokat.

- Rögtön, az elején élveztétek a mester bizalmát?

- Igen. Átalakította az előző években szerepelt csapatot, mely­hez mi is kellettünk. A bizalomra nekünk, meg neki is szüksége volt. Egyébként a mesternek nem volt sok választási lehetősége, mert előző évben a kiesést alig kerülték el. Mindenképpen újítani akart. Látva, hogy kik érkeztek, fájdalmas lépések árán, régebbi meghatározó játékosok elküldésével szavazott mellettünk. A tehet­ségesebbek, például Szilágyi vagy Szántó nagy értéket jelentettek Komáromi Ákos számára a csapatépítés elkezdéséhez. Szerencsére ő felismerte ezeket az értékeket.

- Lényegében véve kulcsszerepet kaptál az ő elképzelésében?

- Amikor látta, hogyan bánok a labdával és indításaim is sike­rültek, azonnal rendszeres játéklehetőséget kaptam.

- Tudatosan válogatták össze az akkori csapatot, hiszen közel egykorú játékosok kerültek össze, nagyszerű adottságokkal megáldva?

- Valakinek bizonyára szerepe lehetett az új összetételű játékos­keret kialakításában, de a véletlen egybeeséseket sem tudom kizár­ni. Nyíregyháza közelsége sokat számíthatott, de például az én idekerülésemben elsősorban későbbi férjem átigazolása játszotta az elsődleges szerepet. Nagy szerencsének tartom, hogy úgy és azok­ból a játékosokból került össze az akkori csapat.

- Komáromi Ákos az első perctől kezdve alapos fizikai felkészítésben ré­szesített benneteket. Milyen előnyükkel járt ez?

- A hazai mezőnyben minden ellenfelünket szinte ledaráltuk. Hozzáteszem, hogy a játékhoz való képesség, a technikai adottság szinte mindenkiben már akkor is megvolt. A fizikai képességek nö­velése pedig egyértelműen az ő edzésmódszerének tulajdonítható.

- Más és más taktikával játszottatok a jobb, vagy a gyengébb képességű csapatok ellen?

- Lényeges eltérés nem volt, az élcsapatok elleni mérkőzés előtt két nappal még kemény edzésen vettünk részt. A fáradtságtól szinte alig tudtunk, bírtunk másnap felkelni. A mérkőzésen, ha labdát tudtunk szerezni, az első játékosnak azonnal indítani kellett a két gyors szélsőt, Annát vagy Sziszit. Ezekből a lerohanásokból villám­gyors passzokkal tudtunk a pályán végigmenni. Utána kellett a há­lóba találnunk. Góljainknak elképesztően nagy százalékát szerez­tük így. Átlövőink már nem voltak ilyen gólképesek, sokszor kín­lódtunk, ha nem sikerült góllal befejezni a gyors indításokat.

- Előfordult, hogy ez a taktika nem vált be?

- Olyankor, ha például a védelemben nem volt megfelelő össz­hang, esetleg nem Ildi védett. Sokszor csodálkoztunk azon, hogy az ellenfelek edzői közül kevesen találták meg játékunk ellensze­rét. Nem állítottak rám embert, nem akadályozták meg, hogy én vigyem fel a labdát.

- Olykor azért akadt kemény ellenfeled is?

- Igen, előfordult. Akkor viszont ott volt Nagy Zsuzsa. Amikor engem pillanatokra mégis kivontak a játékból, el kellett szabadul­nom ellenfelemtől, Zsuzsa visszapasszolt és mehetett tovább a letá­madás.

- Mikor kerültél a címeres mezes csapatba?

- 1986-ban szültem, júliusban. Fél évvel később, januárban pár percet játszottam a Krasznodár elleni kupameccsen, majd a bajnok­ságban, MNK-ban már rendszeresen. A válogatott Debrecenben készült fel az Elegant Kupára, majd a bulgáriai B-világbajnokságra. Barabás Zsolt hívott meg. Óriási meglepetés volt számomra, hogy 28 éves koromban felfigyelt rám és pár mérkőzés után a VB-n min­den alkalommal kezdő játékos lehettem. Csak a védekezésben cserélt le olykor. Nagyon szerettem játszani Gódornéval és György Annával. Két évig voltam kerettag. Nagyon sok elfoglaltsággal, utazással járt. Pici gyerekem mellett tovább már nem vállaltam, mert nagy leterheltséget jelentett. Fiatalabb koromban más, jobb lett volna. Annak nagyon örülök, hogy felfigyeltek rám és bíztak bennem. A csapattársak pedig azonnal befogadtak.

- Miben látod az okot, hogy az Európa Kupa döntőkben a hazai győztes mérkőzések után a visszavágón rendre elolvadt az előnyötök és mind háromszor ezüstéremmel kellett beérnetek - ami szép teljesítmény, de legalább az egyik fényesebb is lehetett volna.

- Elképzelhetőnek tartom, hogy ezzel a közönséggel kint is nyertünk volna. A legfőbb okot azonban abban látom, hogy min­den alkalommal olyan csapatokkal kerültünk szembe, melyek végül is jobbak voltak tőlünk. Az is lehet, egyszerűen nem hittünk saját képességeinkben. Abban, hogy mi is elnyerhetjük a kupát. Felkészülésünkben semmi hiányt nem látok. Többször megnéztük az ellenfelek mérkőzéséről készült videófelvételeket is. Odáig tartott a bennünk lévő lendület, ennyit bírtunk. Nem tudtunk min­den fronton a legmagasabb szinten teljesíteni.

Varga Lajos

Forrás: Szép volt, lányok! (122-126. oldal)

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com