A debreceni kézilabdázónők a szieszta helyett a mozgásra szavaztak.
2000. március 25. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)
Fotó: Czeglédi Zsolt

A kézis lányok a valenciai focistadionban. Pazar látvány.
Bár a továbbjutás kérdése már eldőlt, a DVSC-Valdor női kézisei szépen akarnak búcsúzni az idei Európa-kupa küzdelmektől.
A debreceni lányok az EHF-kupa negyeddöntőjének visszavágóján be akarják bizonyítani, hogy lényegesen jobbak annál, mint amit az El Ferrobus Mislata elleni első, 33-19-re elvesztett mérkőzésen nyújtottak. A győri hétközi bajnokin már bebizonyította a csapat, hogy a súlyos hazai vereség után nem omlott össze, s mindenki reméli, hogy ezután is a jobbik arcát mutatja majd a gárda. Sok függ persze attól is, hogy a már elődöntőre készülő spanyolok mennyire veszik majd komolyan az összecsapást. Mindenesetre tény, hogy a helyieket nem igazán hozza lázba a szombaton este fél hétkor kezdődő mérkőzés. Az itteni szurkolókat jelenleg szinte kizárólag a focicsapatok BL- és UEFA-kupa mérkőzései foglalkoztatják. A 70 és 100 oldal közötti terjedelemben megjelenő helyi lapok pénteki számukban például egyetlen szót sem írtak az EHF-kupa-találkozóról.
A vendéglátásra egyébként egyetlen szavuk sem lehet a debrecenieknek. A csapatot a hozzávetőlegesen egymillió lakosú Valencia központjában szállásolták el a házigazdák, s a játékosok a város pazar főterében gyönyörködhettek reggelijük elfogyasztása közben. A pénteki nap első felében autóbuszos városnézés volt a program, melynek során a Loki küldöttsége megtekintette Valencia csodálatos, szebbnél szebb épületekkel, pálmafákkal szegélyezett, esténként fényárban úszó belvárosát. Bár a hőmérséklet 25 fok körül mozgott, errefelé ez nem számít túl melegnek, mert - miközben a magyarok egy szál pólóban élvezték a nyári időt - a helyiek jórésze délelőtt még dzsekibe burkolódzott. A gárdát szállító autóbusz végighaladt a néhány éve kiszáradt Turia folyó partján (melynek medrébe kilométereken át zöldövezetet telepítettek és sportpályákat építettek), majd megállt a lakóházak és irodaépületek között elbújó futballstadionnál. Borókék miután megtekintették az impozáns, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutott Valencia hazai meccseinek otthont adó 60 ezres Mestalla arénát, délben a Földközi-tengerben is megmártották lábukat. A kiadós ebédet követően a lányok, bár tudták, hogy este még egy edzés vár rájuk, a mozgásra szavaztak, s kihagyták az errefelé kötelező sziesztát.
Pénteken délután négy órakor nyoma sem volt a nálunk megszokott csúcsforgalomnak, alig néhányan lézengtek Spanyolország harmadik legnagyobb városának utcáin. Bíró Imre fél héttől tartott edzést tanítványainak a Mislata csarnokában, ahová az itteniek szombatra mintegy ezer nézőt várnak. Bízunk benne, hogy a lányok ezúttal nagyobb csatára késztetik ellenfelüket, s úgy küzdenek majd, hogy a mérkőzés után - akárcsak egy hete a spanyolok Debrecenben - ők is kiérdemlik a helyi közönség elismerését.
A találkozót a német Ermann, Künzig páros vezeti.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...