NBI 2009/2010DVSC-Aquaticum -Veszprém Barabás KC 43-21

Szerdán hatkor nekivágnak a lányok

A Veszprém ellen kezdi meg a 2009/10-es szezont a DVSC-Aquaticum együttese. Az újoncot szerdán délután hat órakor fogadja csapatunk.

2009. szeptember 1., 11:32 (BA)

Véget ért a felkészülési időszak, holnaptól élesben a bajnoki pontokért megy a játék. A DVSC-Aquaticum két hónapot gyakorolt az új bajnokságra, ám közel sem volt egyszerű Bakó Botond vezetőedző feladata. Sérülések és Hornyák Dóra junior válogatottbeli kötelezettsége miatt ugyanis egyetlen edzőmérkőzést sem tudott teljes csapattal lejátszani a Loki, sőt az is ritka volt, amikor csak négyen hiányoztak a szakmai stáb által megálmodott optimális keretből. A bajnoki rajton már ott lehet a csapatban új szerzeményünk, a balszélső Szalai Babett, s szereplése azért is lehet különösen fontos, mert Juhász Gabriella térdsérülése miatt a nyitányon még biztosan nem szerepelhet. A héten még egy találkozó vár Borbás Ritáékra (képünkön), vasárnap este hat órakor Székesfehérváros, az Alcoa FKC otthonában lép pályára a Loki.

Szerdán pedig érdemes lesz korábban kilátogatni a Hódosba, hiszen két órakor a serdülők, négykor pedig az ifjúságiak játszanak a Veszprém ellen.


BA

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...