NBI 2005/2006DVSC-Valdor-Győri Graboplast ETO KC 24-29

Szerdán ismét itthon a Loki

Már tegnap is edzettek a mieink. A Győr ellen biztosra vehető a telt ház.

2006. február 27., 14:08 (DZL)

A bajnok érkezik a héten hozzánk vendégségbe. Meg itt lesz a bronzérmes is. Mindez azt jeleni, hogy nem sok pihenője lesz lányainknak ezekben a napokban. Szerdán a Győr, vasárnap pedig az FTC lesz a piros-fehérek vendége.

A bajnok Rába-partiak ellen már tegnap megkezdték a mieink a felkészülést. Róth Kálmán együttesét szeretné legyőzni a Bíró-alakulat, mert ezzel a sikerrel egy nagy lépést tehetnének kedvenceink az alapszakasz második helye felé. Nem lesz egyszerű a helyzet, ezt tudjuk. A számos sztárral felálló zöldek a honi bajnokság listavezetői, három országba is adnak válogatottakat. Egy rossz emlék is élénken él még bennünk: 2004.szeptember 22. Ekkor vesztett utoljára pontot Debrecenben a Loki. És ezt a fájó vereséget éppen a győriek mérték ránk. Az azóta már Újvárosba távozott Sirina kapus góljával. Most ezt kellene egy szép győzelemmel megbosszúlni, persze csak a szó nemes értelmében.

Igazán nagy tét mát nem nyomja a vállunkat. Bent vagyunk a négyben a bajnokságban, a következő szezonban is indulhatunk a nemzetközi kupák valamelyikében, de azért csak jó lenne egy győzelem. A Hódost várhatóan ismét megtöltő szurkolóknak ez dukál. Nem lehet nem nyerni, ha ők itthon úgy bíztatnak mint senki más az övéit hazánkban. Debrecenben minden meccsen győztesként akarnak látni minket.

Ma két, holnap egy edzéssel készülnek tovább a mieink Görbiczék ellen.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...