A DVSC történetének talán legnehezebb szezonján van túl, hiszen az előző évben még bajnoki döntőt játszó csapatból szinte minden meghatározó játékos távozott. A Loki saját nevelésű fiatalokra alapozva vívta meg harcát az elsőosztályú tagságért, méghozzá sikeresen.
2012. június 14., 22:09 (BA)
Azt tudtuk, hogy 2011 nyarán alaposan átalakul a DVSC-Fórum kerete, hiszen Bulath Anita, Kiss Éva, Mörtel Renáta, Borbás Rita, Bognár Barbara és Juhász Gabriella távozott a bajnoki ezüstérmes Lokiból. Pótlásukra érkezett Szűcs Gabriella, Léránt Vivien, Kudor Kitti és Király Annamária. A csapat így is egyértelműen esélyes volt a felsőházi rájátszásra. Ám semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük.
– Ezzel a kerettel még úgy is, hogy kulcsemberek távoztak, a négybe jutást tűztük ki célul, hivatalosan a harmadik-hatodik hely volt a célkitűzés – emlékezett Köstner Vilmos a tavalyi nyárra. – Utólag azt mondom, ha megmarad a a felkészülést elkezdő keret, a harmadik-negyedik helyen bejutott volna a csapat a rájátszásba. A felkészülés kezdetén azonban horrorisztikus dolgokkal szembesültünk. Nem tudtunk találkozni az addig nagyon aktív és a csapatért mindig sokat áldozó tulajdonossal, sokasodtak az anyagi gondok. Ezzel együtt nagyon komoly munkát végzett a csapat, még akkor is, ha hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az anyagi helyzet nem túl rózsás. A váci felkészülési tornán legyőztük a házigazdát és a Hypót egyaránt, erőtől duzzadó játékot produkált a csapat.
Ezután azonban egyértelművé vált, hogy a maradék keretet sem lehet együtt tartani. Gellén András többségi tulajdonos, aki százmilliókat áldozott a DVSC-re, bejelentette, hogy átmeneti nehézségei miatt nem tartóztat senkit, akinek van kedvező ajánlata, távozhat. Többen is éltek a lehetőséggel.
– Amikor hazajöttünk Vácról, elindult a lavina – folytatta Köstnert Vilmos. Bogdanovics Annamária jelezte, hogy Siófokra igazol, s Szabó Vali is a Zvenyigorodot választotta. Egyértelművé vált, hogy a széthullás folyamatát nem lehet megállítani. Részben megértettük a távozókat, azt azonban vallom, hogy ingyen nem lett volna szabad elengedni kulcsembereinket. Ekkor még meg lehetett volna állítani a folyamatot. Közben folytatódott a felkészülés, s az ellenfeleket nem a meggyengült állományra terveztük. Európai élcsapatokkal játszott a maradék Loki, s ez meghaladta a csapat erejét. Ezzel együtt jól kezdtük a bajnokságot, a Vác elleni váratlan hazai botlást leszámítva jól telesített a csapat. A görögök elleni két KEK-meccsig nem is akadt további gond, ekkor azonban jött Hornyák Dóra váratlan távozása, melynek mikéntje nem csak szakmailag volt rossz hatással a csapatra. Egy olyan tehetség ment el, aki itt nőtt fel, és éppen akkoriban vált meghatározó egyéniséggé. Kiválása nehezen gyógyítható sebeket ejtett a csapaton. A vb idején beiktatott bajnoki szünet alatt kicsit rendbe szedhettük volna a csapatot, ám Sopronyi Anett és Csáki Viki távozása jelezte: a neheze még hátra van. Siófokon Triffa Ági már nem vállalta a játékot, Szűcs Gabriella pedig a Fehérvár elleni meccs előtti napokban igazolt Zilahra. Az edzésmunkát a nehéz időkben is el tudtuk végezni, bár az ismert okok miatt néha napi egy edzést tartottunk, pedig ha valaki szereti a a sok munkát, az én vagyok. A kialakult helyzetben azonban sokat kellett beszélgetni a maradék keret tagjaival. Olyan kritikus időszakot éltünk át, amelyet nem kívánok senkinek, s nem szeretnék még egyszer ilyesmit megélni. Minden hétfőn rettegve vártuk, hogy most ki távozik. Így nem csoda, hogy egy alaposan megviselt társaság várta a december 22-iki Fehérvár elleni meccset, illetve az azt megelőző, a csapat jövője szempontjából sorsdöntő taggyűlést.
Következik: Mégis van csapatunk!
BA
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...
május 15., 18:00
Szombaton, uzsonnaidőben, azaz negyed négykor kezdődik a női bajnokság, 24. fordulójának rangadója, amelyen a második helyen álló FTC-Rail Cargo Hungária fogadja a harmadik DVSC SCHAEFFLER-t. Tovább...
május 9., 17:49
Fegyelmezett védekezés és dinamikus támadójáték. Hiányzói ellenére is magabiztos győzelmet aratott a DVSC SCHAEFFLER Vácon. Tovább...
május 8., 18:04
Szombaton, 15.45-kor az ötödik helyezett Vác otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4Sport+ televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
május 3., 20:46
Nem sikerült a bravúr, a Győr nyerte meg a Magyar Kupát, de helytállt a DVSC SCHAEFFLER a döntőben és az nem is kérdés, hogy megérdemelten szerzett ezüstérmet. Tovább...