A DVSC NB I-es női kézilabdacsapata javában készül a szeptember végén induló bajnokságra. Játékoskeretében változások történtek, már bemutattuk az újonnan érkezetteket, kivéve Pálffy Zsuzsát, akinek nem kisebb feladata lesz, mint hogy a Hollandiába távozott világválogatott Szilágyi Katalint pótolja.
1991. augusztus 17. - Hajdú-Bihari Napló (Csubák Zoltán)
Pálffy Zsuzsa 1970. december 26-án Vácon született és 14 éves korától kézilabdázik. A Váci Forte NB II-es csapatában kezdte, majd három évvel később, 1987-ben a Ferencvároshoz igazolt. A balkezes jobbszélső egy évig volt az ifjúsági válogatott tagja és immár két idényt töltött az NB I-ben. A zöld-fehéreknél biztos csapattaggá érett, hiszen az elmúlt bajnokságban a Fradi mindegyik mérkőzésén szerepelt, kivéve egyet, amikor sérült volt.
- Budapestet hagyta ott a Lokiért. Miért?
- Csábított, hogy még a Fradinál is népszerűbb és sikeresebb csapatban szerepeljek. Az FTC az utóbbi években már nem fejlődött, lehetőségei behatároltak, míg a debrecenié még sokkal jobbak.
- Bizonyára sejti, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen a világválogatott Szilágyit kell helyettesítenie.
- Szilágyi Katalint a magyar mezőny legjobb jobbszélsőjének tartottam. Ha feleannyira jól játszom majd, mint ő, már elégedett leszek magammal - fejezte ki reményeit a fiatal kézilabdázó hölgy, aki még azt is megemlítette, hogy hálával gondol szüleire, nekik köszönheti elsősorban, hogy egy ilyen, nemzetközileg is jegyzett kiváló csapathoz eljutott, mert mindig támogatták a sportolását.
Pálffy Zsuzsa egyszer már letette a névjegyét, de éppen a DVSC ellen tavasszal, amikor a Fradi öt góllal legyőzte Budapesten a Lokit. Azon a találkozón kiválóan játszott és a DVSC szakvezetői remélik, hogy immár debreceni mezben is képes lesz a bajnoki és kupamérkőzéseken hasonló teljesítményre.
Csubák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...