Az m1 csatorna élőben közvetíti a Fradi-Loki összecsapást.
2006. április 28., 06:07 (DZL)
Tegnap délután ismét teljes értékű edzésmunkát végzett a DVSC együttese. A bajnokverő társulat kiváló hangulatban végezte a feladatokat, ami egyáltalán nem csoda. A lányok, edzők és a klubvezetés nagyon sok gratulációt kapott a szurkolóktól, na meg persze a riválisoktól is. A Győr debreceni vereségének Dunaújvárosban és a Fradinál örültek még. De vajon mi várható a Ferencváros ellen? Az EHF Kupa döntősét is meg tudjuk verni? Óriási bravúr lenne!
Bíró Imre vezetőedző ezt mondta a szombati meccsel kapcsolatban honlapunknak:
-A bajnok elleni győzelem után a Fradi vendégei leszünk. Ellenük már ismét úgy készülünk, mint korábban. Ez egy másik fontos találkozó lesz. Remélem, hogy egy jó mérkőzést tudunk játszani velük! Mi a hátralévő összecsapásainkon is komoly ellenállást akarunk kifejteni és ha tudunk, akkor még további pontokat szeretnénk gyűjteni.
A hétvége másik mérkőzése a vasárnapi Győr-Dunaferr összecsapás lesz. Ezt a mérkőzést a Sport 1 adja élőben. A tavalyi bajnokság első két helyezettje nagy csatát vívhat a hatvan perc alatt.
A hétvégi program:
FTC-DVSC, szombat 16.15 (TV:m1)
Győr-Dunaferr, vasárnap 19.30 (TV:Sport 1)
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 5., 20:12
A szünetben még két góllal vezetett a Fehérvár, aztán ritmust váltott a DVSC SCHAEFFLER és tíz perc intenzív játékkal a maga javára fordította a mérkőzést. Tovább...
április 3., 17:00
Két nehéz mérkőzésen van túl a DVSC SCHAEFFLER. Az egyaránt BL-negyeddöntős Győr és Ferencváros ellen is nagy különbségű vereséget szenvedett a csapat. Sok idő nem maradt a sebek nyalogatására, hiszen szombaton következik az újabb feladat, az Alba-Fehérvár elleni hazai meccs. Tovább...
március 29., 19:22
Ezúttal nem tudtunk lépést tartani a klasszisokkal teletűzdelt bajnokcsapattal. Tovább...
március 28., 17:00
Szombaton, 17.15-kor a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Tovább...
március 22., 20:46
35 percen keresztül szenzációsan kézilabdázott a DVSC SCHAEFFLER, a folytatásban azonban már nem tudta tartani a lépést a magasabb fokozatba kapcsoló BL-győztessel. Tovább...