BL 2025/2026DVSC-Schaeffler-Gloria Bistrita 33-34

Szombaton hazai BL-bemutatkozás

A román Gloria Bistrita ellen mutatkozik be hazai pályán a DVSC SCHAEFFLER a Bajnokok Ligája 2025/26-os kiírásában. A mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik!

2025. szeptember 12., 18:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A Buducsnoszt elleni idegenbeli siker után jóval nagyobb feladat vár a debreceni lányokra a BL második körében. Az alaposan felturbózott, a román bajnokságban a CSM Bukarest megszorongatására készülő, tíz idegenlégióst foglalkoztató Gloria Bistrita lesz a vendég a Hódosban. A román klub évről-évre építkezik, erősödik, költségvetése vetekszik a fővárosi elitklubbal, a CSM-mel. A beszterceiek keretében négy spanyol, két-két lengyel és brazil, egy-egy japán és holland kézilabdázót fedezhetünk fel, ezek után nem meglepő, hogy a csapatot egy spanyol szakember, Carlos Viver Arza irányítja.

A Gloria remekül kezdte a szezont. A Román Szuperkupa elődöntőjében kiütötte a Brassót, majd a fináléban csak hosszabbítás után kapott ki a CSM Bukaresttől. A Bajnokok Ligája első körében a norvég Storhamart verték hazai pályán, 29-26-ra Carlos Viver Arza tanítványai, míg a román bajnokság nyitófordulójában a Zilah ellen nyertek 35-19-re, most szerdán pedig a Targu Jiu otthonában szereztek könnyedén két pontot (31-23). A Gloria küldöttsége nem is utazott vissza Besztercére, Zsilvásárhelyről egyből Debrecen felé vette az irányt, s már csütörtök délután megérkezett.

A debreceni lányok a múltheti két idegenbeli meccs után, most "hazai hetet" tartanak. Szerdán a Vasast fogadta a Hódosban a DVSC SCHAEFFLER, s különösebb gond nélkül érvényesítette a papírformát. A 31-21-es győzelem főként a remek védekezésnek és a kiváló kapusteljesítményeknek köszönhető. Ezekre az erényekre szombaton is szükség lesz a fogadóirodák szerint jóval esélyesebbnek tartott Gloria Bistrita elleni mérkőzésen.

"Nagyon várom az első hazai meccsünket a Bajnokok Ligájában - mondta a pénteki edzés előtt Océane Sercien-Ugolin. - Ezek a mérkőzések mindig nagyon különlegesek, biztosan kiváló hangulat lesz szombaton is a csarnokban. Ami minket illet, jól kezdtük a BL-t, hiszen idegenben nyertünk, de ez a mostani találkozó teljesen más lesz. A Bistrita egy rendkívül erős csapat, tele kiváló játékossal, tényleg minden poszton van klasszisuk, szóval biztosan nagyon nehéz meccs lesz, de a kézilabdában bármi előfordulhat. Mi biztosan kihozzuk magunkból a maximumot és meglátjuk, hogy mire lesz elég. Miért ne nyerhetnénk?"

A szeptember 13-án, szombaton 16 órakor kezdődő DVSC SCHAEFFLER - Gloria Bistrita mérkőzésen két szlovák játékvezető Andrej Budzak és Michal Zahradnik működik közre, az EHF ellenőr egy lengyel hölgy, Joanna Bremer lesz. A meccsre elővételben honlapunkon a Jegy/Ticket menüpont alatt lehet jegyet vásárolni: https://dvsckezilabda.hu/jegy-es-berlet/

Egyéb tudnivalók:

A mérkőzést a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti.

A Hódos Imre Rendezvénycsarnok pénztára két órával a kezdés előtt, délután kettőkor nyit, személyes jegyvásárlásra itt lesz lehetőség.

A mérkőzésre az ülőjegyek 5500, az állóhelyre szóló belépők 4000 forintba kerülnek.

A 2025/2026-os idényre váltott, a BL-meccsekre is érvényes bérletekkel, illetve a mérkőzésre váltott belépőkkel a meccs napján 14 és 20 óra között díjmentesen lehet utazni a DKV Zrt járatain.

Mivel a DVSC SCHAEFFLER - Gloria Bistrita mérkőzéssel párhuzamosan zajlik a Főnix Arénában a Magyarország - Ausztria tenisz Davis-Kupa mérkőzés, a szokásosnál nehezebb lesz parkolóhelyet találni a csarnok környékén. Ezért kérjük szurkolóinkat, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel érkezzenek a meccsre! Ha mégis gépkocsival érkeznek, kérjük induljanak el időben!


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

január 10., 22:31

Másodszor is legyőztük a norvég bajnokot!

Második félidei kiváló játékának köszönhetően ismét legyőzte a Storhamart a DVSC SCHAEFFLER és ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Tovább...

január 9., 18:00

Négy világbajnok a Hódosban!

Január 10-én, szombaton, 20 órakor a norvég Storhamar ellen kezdi meg 2026-os BL-szereplését a DVSC SCHAEFFLER. Ellenfelünktől négy játékos volt ott a decemberi vb-n aranyérmet szerző norvég válogatott keretében. Tovább...

január 5., 20:17

Tízből tíz - a Vácot is legyőzte a DVSC SCHAEFFLER

Szoros első félidő után a második játékrészben hengerelt a DVSC SCHAEFFLER a Vác ellen. Tíz forduló után is száz százalékos a Loki a bajnokságban! Tovább...

január 4., 18:00

2026 első meccse: érkezik a Vác!

Az óesztendő utolsó előtti napján még pályán voltak a debreceni lányok, január 5-én pedig már újabb feladat vár a csapatra. Hétfőn, 18 órakor a Vác együttesét fogadjuk a Hódosban. Tovább...

2025. december 30., 20:09

Előszilveszteri gálaelőadás

Gálaelőadással búcsúztatta az óévet a DVSC SCHAEFFLER. 18 góllal verte a Kisvárdát a Loki, így továbbra is százszázalékos a bajnokságban. Tovább...