NBI 2012/2013DVSC-Fórum-Békéscsaba 30-31

Szombaton kezdődik a harc!

Minden meccs kulcsfontosságú, de talán az első a leglényegesebb. Több okból is. Szombaton 18 órakor a Békéscsaba elleni hazai meccsel kezdi meg az alsóházi rájátszást a DVSC-Fórum.

2013. április 5., 15:52

Debreceni szemszögből az alapszakasz egyik legszebb, s az egyik legkellemetlenebb élménye fűződik a csabaiakhoz. Amikor a második fordulóban, szeptember 7-én, a lila-fehérek otthonában szerzett pontot a csapat, akkor úgy tűnt, hogy a Loki számára nem okozhat gondot bejutni a rájátszás középmezőnyébe. Aztán január 12-én, a 13. fordulóban hazai pályán maradtunk alul az örök riválissal szemben, s ez volt az a pillanata, amikor eldőlt, hogy elúszik az 5-8 közé jutás.

Furcsa, hogy a mezőny alsó régiójában küzdenek a felek, hiszen néhány évvel ezelőtt, még az érmes helyekért folyt a DVSC-Békéscsaba harc, éppen a viharsarkiak jelenlegi mestere, Bakó Botond irányította a Lokit, amikor a csapat megszerezte a bronzérmet az Előre NKSE elől.

Most pedig egymás ellen kezdik a csapatok az élet-halál harcot, melynek tétje az első osztályban maradás. Mivel a Siófok és a Békéscsaba is több (bónusz)ponttal kezdi meg a hatfordulós körmérkőzést, így az hazai sikerek szinte kötelezőek, de nekünk idegenben is kell majd pontokat szerezni a biztos bennmaradáshoz. Most azonban koncentráljunk az első feladatra, a lányok is erre hangolódtak egész héten, s ígérik, a harci szellemmel nem lesz probléma.

A Győr elleni remek helytállás sokat lendített a csapat önbizalmán, egy siker pedig lökést adhat a folytatáshoz.

Szombaton hatkor tehát kezdődik a DVSC históriájának egyik legfontosabb harca. Mindenkire szükség van a győzelemhez!


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...

július 29.

Kovács Anna: "mai napig gyakran álmodok a kézilabdával"

A DVSC egykori ötvenszeres válogatott jobbátlövője 2022-ben tette le végleg a waxos labdát, azóta civil életet él, családot alapított, gyermeket nevel. Anna többek között azt is elárulta, egyéniképzőként talán el tudná magát képzelni a kézilabdában. Tovább...

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...