Szombaton köszöntjük a Bajnokcsapatot (2.rész)

Rozi, Joli Márti, Era, Ildi, Csapesz, Sziszi, Pubi és a többiek, Komáromi Ákos vezetésével. Gondolatok az „aranyművesektől”. Olyanok, amilyeneket a maiak is megszívlelhetnek...

Tóth Rózsa:

- Kezdett beérni a munka. Sok minden egybevágott akkor. Közel azonos korúak voltunk, tele erővel, kedvvel, lendülettel. S ami nagyon fontos, nem volt családunk. Se férj, se gyerek, se kutya, se macska nem volt, csak mi. Csak magunkkal és egymással kellett törődnünk. Buliztunk rengeteget a meccseink után, együtt jártunk el szórakozni. Gyakran együtt is laktunk, közösen élve a hétköznapjainkat.

Bojtor Jolán:

- Nagyon együtt voltunk ekkor. Alig akadt olyan mozzanata az életünknek, amit ne közösen csináltunk volna. Eszméletlen mennyiségű tréninget végeztünk el, de az összetartás minden nehézségen átsegített bennünket. Szerettük egymást. Csapat voltunk a pályán kívül is.

Meggyessy Sándorné Sáfi Márta:

- Tényleg nagyon jó kis közösséggé vált a miénk, egyénileg annyira képzett játékosokkal, hogy Ákosnak nem lehetett igazán nehéz dolga. Hiszen például Szilágyi Kati született őstehetség volt. Csak rápillantottam és már tudtuk, mi következik: kínai figura vagy befutás. Persze Ákosnak rengeteg munkája volt bennünk, de mi fogékonyak voltuk rá. Ha belegondolok újra hallom a közönség hangját, és át tudom élni azt a borzongató érzést, ahogy befutottunk – én mindig félig sírva – a pályára.

Tóth Ildikó:

- Két edzés között nemritkán csak arra voltunk képesek, hogy beájuljunk az ágyunkba. De Ákos mindig elmondta, amikor nyűglődtünk, jöhet még olyan idő ránk, amikor akár fizetnénk is azért, hogy valaki hajtson meg bennünket igazán. S, ha hiszed, ha nem, a jóslata az én esetemben szó szerint valóra vált. Hiszen, amikor Nagy Zsuzsával Hollandiába szerződtünk, az akkor még másodosztályú Roermond Swifthez, döbbenten tapasztaltuk, milyen kevés és milyen könnyű az edzés. Szóltunk is a helybelieknek, de ők annyit mondtak, ott egy fitnesz szalon, bárki eljárhat. Tehát tényleg fizetnünk kellett, hogy megőrizhessük a formánkat.

Nagy Zsuzsa:

- Mikor Ákos megérkezett, fiatalok voltunk és tehetségesek, de nem alkottunk csapatot, a kondíciónk pedig nulla volt. Na, ő aztán tett róla, hogy ne így legyen. Annyit dolgoztunk, hogy a környékünkre vetőtő atléták is csak hüledeztek. Levegőtlen, poros, néha vizes rekortánon róttuk a köröket, vagy vágtáztunk. Ákos tervezett egy tréningre 120 indítást, amit tízes szériákban csináltunk, kis pihenőkkel. Mi pedig megtanultunk „sprintül” számolni. Azaz: egy, kettő, három. Négy, hat, hét, nyolc, tíz.

Szántó Anna:

- Akkoriban a játék jóval lassabb volt a játék ritmusa, mint manapság. Ákos rengeteg futóedzésének köszönhetően gyorsabbak voltunk az ellenfeleinknél. Ráadásul a kapusaink ragyogóan indítottak. Ildi olyan fantasztikus tempóban tudta majdnem a hatosig lőni a labdát, hogy csak rá kellett fordulnom, és kész volt a gól.

Szilágyi Katalin:

- Ákos elkezdte velünk a férfiakra szabott edzésmunkát, s mivel a csapat jórészt kis termetű játékosokból állt, igen nagy hangsúlyt fektetett a gyorsaságra és az erőnlétre. Gyakran azt hittük, atlétának, vagy súlyemelőnek képeznek ki bennünket. Többször is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az egészet, de ahogy jöttek az eredmények, az ember elfelejtette a nehéz hétköznapokat.

Pusztainé Kalocsai Erika:

- A két pont természetes volt. Sokszor játszottunk olyan meccset, amikor a tízes különbség kötelező volt, felette viszont minden gól duplán számított. Ezek voltak gyakran a mi tétjeink. Barátok voltunk. Ha bármikor találkozunk, úgy tudunk egymással beszélgetni, mintha tegnap váltak volna el az útjaink.

Kádárné Eperjesi Ilona:

- Veretlenül nyertük meg a bajnokságot, ami hihetetlenül nagy tett volt. A Győr elleni bajnokin, ami már matematikailag is az aranyat jelentette, a sípszó után egy pillanattal a pályán volt szinte az egész nézősereg. Ömlött ránk a pezsgő, egy óráig ne se tudtunk jutni az öltözőbe. Óriási élmény volt.

Csapó Erika:

- Mindenkor a megalkuvást nem ismerő harci szellem volt itt a legnagyobb erény. Ez a klub itt tíz év alatt olyan sikereket ért el, amit nem szabad, nem lehet lerombolni. A küzdeni tudás pedig - szerintem – a nőiességünkből fakad. Hiszen egy nő mindent tűzön-vízen át akar, s össze akar tartani mindent maga körül.

Komáromi Ákos:

- Mindenki más-más egyéniség volt abban a csapatban, megtalálható volt közöttük az eredendően óriási tehetségtől a nagyon szorgalmas, hatalmas munkabírásúaktól kezdve mindenki. Amiben viszont nem különböztek, az a sikerorientáltság volt. S a társaság magja összességében véve csaknem tíz esztendeig megmaradt, még számos szép eredményt produkálva. Ami pedig a sikerek egyik kulcsa volt: a lányok nagyon jó, igazi közösséget alkottak.

(Részletek Gurbán György: Királynők piros-fehérben című, 1997-ben megjelent könyvéből)

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com