Január 12-én, szombaton, a DVSC-Fórum-Békéscsaba bajnoki meccs előtt köszöntjük a Loki 1987-es bajnokcsapatát. Ezúttal a jelen együttesének vezetői, illetve csapatkapitánya beszél a dicsőséges elődökről.
2013. január 11., 13:21
Makray Balázs, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője: Az 1987-es bajnoki cím az eddigi egyetlen felnőtt női kézilabda bajnoki cím a klub történetében. Ezek a hölgyek sporttörténelmet írtak. De az ő teljesítményük sokkal több, mint egy bajnoki cím! A kívülálló számára is nyilvánvaló volt, hogy ez egy CSAPAT volt. Kiváló edzők, ragyogó játékosok, nyugodt háttér, de ez nem mindig elég. Ehhez kellenek még olyan tulajdonságok, amelyek csak az igazi bajnokokban vannak meg. Bennük volt alázat, elhivatottság, szorgalom, tudás(vágy), tehetség és akarat. Ráadásul igazi közösséget is alkottak. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ők példaképek! Az út hasonló volt előttük, mint amelyen a mostani csapatunk elkezdett lépegetni, ezért az összes jelenlegi DVSC kézilabdásnak különös figyelmet kell szentelnie az ő pályájuknak, hiszen itt az ékes példája annak, hogy jórészt saját erőforrásokra támaszkodva is lehet igazán nagy csapattá válni. Köszönjük az Aranycsapatnak, hogy ilyen sikeresen szolgálták a debreceni kézilabdát, mindig pozitív példaként szolgálnak az utánuk következőknek és a kézilabda rajongóinak!
Köstner Vilmos, a DVSC-Fórum szakmai igazgatója: Én 1991-ben kerültem a DVSC felnőtt csapatához, Komáromi Ákos mellé pályaedzőnek, így a Bajnokcsapat nagy részével dolgoztam együtt. Velük értem el az első nagy sikert a ’91-es Magyar Kupa győzelmet. Így személyesen is jól ismerem őket, kellemes élményeim vannak róluk. Egyrészt a Komáromi Ákos felé gyorsindításos kézilabda adott egy olyan játékfilozófiát, amely ma napig elkísér. A csapat produkciója miatt lettem szerelmes ebbe a játékba. Emberként és játékosként is tisztelem, nagyra tartom őket, s több játékossal is baráti a kapcsolatom Örömmel várom a találkozást, s a klub imidzsének is fontos, hogy ne felejtse el régi játékosait. Remélem, a mai utódokra is jó hatással lesznek a bajnokcsapat tagjai, hiszen ez a csapat olyan emléket hagyott maga után, amelyet az akkori szurkolók példaként emlegetnek.
Kiss Ferenc, a DVSC-Fórum technikai vezetője: Az egész város ünnepelte a csapatot 1987-ben, hiszen történelmet írtak a lányok. Fontos számunkra a szombati ünnepség, hiszen a múlt sikereit az idő múlásával is meg kell becsülni!
Kazsimér Attila, a DVSC-Fórum masszőre: Mivel csak néhány játékost ismerek személyesen a sikercsapatból, így azért is örülök a szombati köszöntésnek, mert találkozhatok a Loki egyik legnagyobb sikerét elérő csapatának tagjaival. Ez a találkozás hitet adhat a DVSC jelenlegi fiatal játékosainak is!
Kudor Kitti, a DVSC-Fórum csapatkapitánya: Bár még meg sem születtem, amikor a most ünnepelt csapat aranyérmes lett, nagyon sokat hallottam a sikereikről. Az 1987-es Loki olyan csapat volt, amely követésre méltó, nagy egyéniségek alkották, olyan emberek, akik a pályán és azon kívül is példaképek, ők alapozták meg a DVSC hírnevét. Komáromi Ákosné, Éva néni tanított meg kézilabdázni, s Tóth Rózsa is volt az edzőm, azaz közvetlen kapcsolatom is van a bajnokcsapat tagjaival.
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 10., 21:02
A DVSC 30 évvel ezelőtt nyert először EHF Kupát. A mostani csapat a Dunaújváros elleni 11 gólos győzelemmel tisztelgett a kupagyőztesek előtt. Tovább...
május 8., 17:00
A jelen játékosainak meccsén a múlt csillagait ünnepeljük. Szombaton 18 órakor DVSC SCHAEFFLER - Dunaújváros meccs a Hódosban. No meg a 30 éve EHF Kupát nyert debreceni csapat köszöntése! Tovább...
május 3., 19:59
Húsz percig volt szoros a Békéscsaba elleni mérkőzés, a folytatásban a DVSC SCHAEFFLER fokozatosan növelte előnyét és végül kilenc góllal győzött. Tovább...
május 1., 17:00
Május 3-án, szombaton 18 órakor az ősi rivális, Békéscsaba otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A mérkőzést az MKSZ YouTube-csatornáján lehet élőben követni. Tovább...
április 26., 18:55
A DVSC SCHAEFFLER a játék minden elemében felülmúlta a Mosonmagyaróvárt. 17 gólos győzelem lett a vége. Tovább...