EHF 2006/2007DVSC-Aquaticum-HC Zalau 41-21

Szórakoztatni akartak

Örömteli, hogy mindenkinek tudott adni szereplési lehetőséget a Bíró-Varga kettős.

2007. január 15., 01:37 (DZL)

Különösebb megerőltetés nélkül jutottunk be a tizenhat közé az EHF Kupában. Már a sorsoláskor tudtuk, sejtettük, hogy mi vagyunk a párharc favoritjai, ami a zilahi csatában meg is mutatkozott. A visszavágón pedig egy KO-t hozó diadallal próbáltuk meg szórakoztatni az igényes kézilabdához szokott debreceni publikumot. Jó volt látni, hogy mindenki a pályára lépett és nagyon akarta a sikert. A 41-21-es győzelmet hozó csata után megkérdeztünk néhány szereplőt a látottakról.

Bíró Imre, vezetőedző:

-Maradéktalanul nem vagyok elégedett, de azt hiszem, hogy kiszolgáltuk ezt a lelkes közönséget a mai napon. Fontos volt, hogy egy tízgólos első felvonás után is komolyan vettük a mérkőzést. Mindenkinek tudtunk lehetőséget adni és a lányok többnyire éltek is ezzel.

Kovács Adrienn, jobbszélső:

-Nagyon jó volt ennyi lehetőséget kapni. Tizenkét perc után azt éreztem, hogy nem bírom tovább és cserét kérek, de aztán túlestem ezen a holtponton. A második félidő elejére már látszott az ellenfél játékosain, hogy elfáradtak. Azért ilyen jó a Loki, mert segítünk egymásnak és nagyon tudunk harcolni.

Sopronyi Anett, jobbátlövő, jobbszélső:

-Úgy indultunk neki a meccsnek, mintha nem lenne előnyünk. Megpróbáltuk szórakoztatni a közönséget. A lányok nevében külön köszönjük a buzdítást, ami rengeteget jelentett nekünk ma is.

Varga József, edző:

-Voltak a mérkőzésnek olyan időszakai, mikor technikai hibákat vétettünk. Ezeket annak tudom be, hogy nagyon akartak a lányok, a közönséget szerették volna szórakoztatni. Minél nagyobb győzelem kivívására törekedtünk és ez néha versenyfutásba torkollott. Csütörtökön is győzni akarunk.

A következő mérkőzésük csütörtökön lesz. Este hattól a Dunaferrt fogadjuk a Hódosban a Sport 1 közvetítése mellett. Az ifik csatája 16 órakor kezdődik ugyanitt. Azt is érdemes lesz megtekinteni.

Az Alföld TV ma este 19.45-től Bíró Imrét látja vendégül, majd utána leadja a tegnapi mérkőzést. www.alfoldtv.hu

DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...