Színvonalas mérkőzésen szenvedett háromgólos vereséget a DVSC SCHAEFFLER a tavalyi bronzérmes Team Esbjerg ellen. Sikerült megszorongatni a sztárcsapatot, de a bravúr elmaradt.
2025. október 4., 18:31 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

Viszontagságos körülmények között jutott el Debrecenbe a Team Esbjerg. Miután lekésték a csatlakozást Münchenben, egy késő esti járattal szerettek volna tovább utazni Budapestre, azt a járatot viszont törölték, miután drónberepülés miatt lezárták az egész légikikötőt. Mivel Münchenben javában tart az Oktoberfest, nem találtak hotelt, így a dán sztárcsapat játékosai a reptéren aludtak és csak a meccs napján, hajnalban tudtak tovább utazni s valamikor kora délután érkeztek meg Debrecenbe.
Ezek után arra lehetett számítani, hogy fáradt és enervált lesz az ellenfél, ehhez képest olyan sebességgel kezdtek, hogy csak pislogtunk. Alig telt el három perc, már 3-1-re vezettek. A debreceni lányok azonban gyorsan felvették a fordulatszámot, a védekezés jól zárt és sikerült egy-két gyors gólt lőni, így a nyolcadik percben már egál volt az állás. Zúgott a lelátó, lendületbe jött a DVSC SHAEFFLER és a vezetést is átvette. A félidő derekán, kétgólos hazai vezetésnél, időt kért Tomas Axner. Ezt követően három góllal is vezettünk, ám aztán kicsit elfogyott a kreativitás a támadásainkból, így az Esbjerg a 23-ik perc végére kiegyenlített, majd Rushfeldt és Reistad főszereplésével a vezetést is átvette. Abszolút kiegyenlített első félidőt játszott a világ egyik legjobb csapatával a DVSC SCHAEFFLER, a szünetben eggyel ment az Esbjerg.
Vendég gólokkal kezdődött a második félidő. Pillanatok alatt háromgólos előnyt szerzett az Esbjerg. A DVSC SCHAEFFLER próbálta tartani a lépést a nagynevű riválissal. Elhúzni nem tudott a dán csapat, de mi sem tudtunk közelebb férkőzni. A 40-ik percben még mindig három gól volt a különbség. A következő tíz perc a keserves felzárkózásról szólt. Az 50-ik percben az Esbjerg előnye már csak egy gól volt. A vendégek többször is meghúzták a hét a hat elleni játékot, vagy ha az éppen nem üt, akkor jött Reistad és varázsolt egyet. Küzdöttünk, harcoltunk, ráncigáltuk az oroszlán bajszát, de kicsit szélmalomharcnak tűnt a meccs a véghajrához érkezve. Vártuk, hogy az esbjergi sztárok majd elfáradnak, meg hogy a kialvatlanság kijön rajtuk, de hiába. Dávid ezúttal nem tudta legyőzni Góliátot, viszont játszottunk egy szoros meccset a világ egyik legjobb csapatával.
Debrecen, 2000 néző. V: Weinmans, Wolbertus (hollandok)
DVSC: RYDE - Grosch 1, Sercien-Ugolin 4, JOVOVICS 7, Tóvizi 1, THORLEIFSDÓTTIR 5, Petrus 1. Csere: Placzek (kapus), Toblanc 4 (2), Szabó N., VÁMOS M. 3, Juhász K., Hámori 2, Csernyánszki 1. Edző: Szilágyi Zoltán
ESBJERG: KRISTENSEN - Dekker 2, Möller 1, SCHMID 9 (4), Haugsted, REISTAD 9, Solberg-Isaksen 2. Csere: Filter (kapus), MÖRK 5, Rushfeldt Deila 1, EMMENEGGER 2, Hansson 1, Löfqvist. Edző: Tomas Axnér
Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-4. 16. p.: 9-6. 26. p.: 10-12. 28. p.: 13-13. 33. p.: 14-17. 44. p.: 23-24. 52. p.: 25-28.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/4
Szilágyi Zoltán: - Nagyon jól kezdtünk és végig remekül harcoltunk. Voltak is lehetőségeink arra, hogy felzárkózzunk, ám a kritikus pillanatokban nem mindig hoztunk jó döntést és a végére kicsit el is fáradtunk. Ennek ellenére büszke lehetek a csapatra ezért a teljesítményért.
Tomas Axnér: - Nagyon örülök a győzelemnek főleg annak tükrében, hogy elég viszontagságos utunk volt. Nehéz hatvan percen vagyunk túl, végig nagy harc volt a pályán. Minőségi csapat ellen játszottunk egy jó hangulatú arénában.
Vida Gyula
Forrás: dvsckezilabda.hu
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...