NBI 2012/2013DVSC-Fórum-Váci NKSE 30-32

Szükség lesz a Hódos hangulatára!

Pénteken 18 órakor a felsőházba jutásra is esélyes váci csapat ellen folytatja szereplését a DVSC-Fórum a bajnokságban. Szükség lesz a Loki eddig tapasztalt hatalmas küzdőszellemére, és persze a szurkolók biztatására.

2012. szeptember 18., 12:46

Elszántan készülődik az eddig veretlen debreceni csapat a harmadik fordulóra, s a lányok nagyon várják a szurkolókat, hiszen ők is tudják, hogy az újabb bravúr csak együtt sikerülhet!

Érdekes, hogy a felkészülési időszakban a Váci NKSE ellen produkálta a csapat a legjobb és a legrosszabb harminc percét, méghozzá egy mérkőzésen belül. Az augusztus 17-én a Hódosban lejátszott tesztmérkőzésen a szünetben 14-10-re vezettek Bíró Imre tanítványai, majd a második játékrészt 18-8-ra elveszítették, így alakult ki a 22-28-as végeredmény.

Az akkori kezdést most is elfogadnánk (5-0-ás hazai rohammal indult a találkozó), csak a szünet utáni produkció megismétlésétől tekintenénk el.

A váciak egyébként jól kezdték a bajnokságot, hiszen a nyitó fordulóban a hajráig állták a versenyt a KEK-győztes FTC-vel, s bár végül 35-26-ra kikaptak, emelt fővel távozhattak a Kőbányai úti csarnokból. Második meccsükön pedig parádéztak a Duna-partiak, hiszen 33-19-re verték a Fehérvárt.

Ez a két eredmény is mutatja, hogy a Loki játékosainak a maximumot kell kihozniuk magukból, ha meg akarják őrizni veretlenségüket, ehhez viszont szükség lesz a teltházas Hódos hangulatára!


A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...