Magabiztos győzelmet aratott a DVSC-Korvex az Újbuda otthonában, ám Köstner Vilmos érthetően csak az első félidei játékkal volt elégedett.
2011. február 27., 22:18 (BA)
- Az első játékrészben jól működött, a nyitott védekezésünk, megfelelően koncentrálva, fegyelmezetten kézilabdáztunk, ezért is jutottunk már a szünetig tetemes előnyhöz - fogalmazott a Loki edzője. – A folytatásban sajnos belesüppedt a játékunk a hangulattalan közegbe, ellaposodott a meccs. Bosszantó, hogy ekkor sok gólt kaptunk, igaz nem próbálkoztunk tovább a nyitott védekezéssel, hiszen Bogi és Anna is kisebb sérülést szenvedett, így olyanok is lehetőséget kaptak védekezésben, akiket máskor le szoktam cserélni. Így többet hibáztunk, s mivel nem Évike nem kapott támogatást a faltól a kapusteljesítmény is visszaesett. Pedig szerettük volna, ha az első félidei pozitív kép folytatódik, de ilyen különbségnél a játékosok óhatatlanul is belevariálnak a befejezésekbe, s ennek sokszor hiba lesz a vége. Pénteken jön a Fradi, s az egy másik meccs lesz, amelyen végig koncentrálni fog a csapat!
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...