EHF 2005/2006SPR ICom Lublin-DVSC-Valdor 27-23

Tartani kell velük a lépést

A vezetőedző szerint nagyon fontos az erő beosztása a Lublin elleni csata második felvonásán.

2006. február 16. (DZL)

Kissé fáradtan foglalt helyet Bíró Imre, a DVSC szakmai irányítója. Az egykori cerberus egy negyvenöt perces kapusedzéssel kezdte a délutánt, majd az egész gárdának vezényelt egy másfélórás, kemény tréninget. Nem csoda, hogy elfáradt. Annyira azért természetesen nem, hogy ne vállalta volna az esélylatolgatást a chelmi összecsapás előtt. A mester ezt mondta nekünk az elutazás előtt fél nappal:

-Azt láttuk a videózás során, hogy a jobb kettes védőjük sokat mozog mélységben, ha nincs ott a beálló. A mögöttes területre ekkor a szélsőt majd be lehet futtatni, illetve megjátszható ez a része a pályának. Ezt már a korábbi felvételeken is láttuk tőle. Az itteni mérkőzésen ezt nem nagyon használtuk ki. A támadásainknál megvan a taktika, amit alkalmazni fogunk ellenük. Több variációval is készültünk. Akármit védekezünk, annak ugyanolyan agresszívnak kell lennie, mint itthon volt, az első találkozón. Ez egyértelmű. Mi keményen, de nem sportszerűtlenül védekezünk. Kulcskérdés lesz, hogy lábbal mennyire leszünk képesek tartani velük a lépést. Ha nem maradunk le a védekezésben, akkor nem adnak olyan könnyen kiállítást a játékvezetők, mert az agresszivitás nem lesz olyan látványos. Erre fogunk törekedni. Nyitott védekezésnél majd arra kell vigyáznunk, hogy ne állítsuk meg a labdás emberüket minden alkalommal, csak három-négy passzonként. Be kell osztani az erőnket, energiánkat, mert az iramot végig akarjuk bírni.

A megérkezésünk után tartunk egy amolyan átmozgató edzést, ahol a nyújtás és a lazítás fogja játszani a főszerepet. Pénteken a mérkőzés időpontjában megtartjuk az utolsó tréningünket. Szombaton pedig jöhet a meccs! Aznap már nem edzünk.

Úgy érezem, hogy illik megmutatnunk, idegenben is képesek vagyunk jó teljesítményre. Nem fogunk felemelt kezekkel odamenni és várni a mérkőzés végét, valamint a továbbjutást, hanem azt szeretném, ha a csapat érezné annyira büszkének magát, hogy idegenben is dominálni tudjon a találkozó során.

Szűcs Gabi biztos tudná vállalni a játékot, de nem célunk az, hogy pályára lépjen. Nagyon fontos az ő teljes felépülése. Nemcsak a rövid távú, hanem az egész további karrierjét meghatározhatja a gyógyulása. Ha nagyon szükség lesz rá, akkor beteszem a csapatba, de inkább a jelenlétével kell segítse a csapatot.

DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 15., 20:17

Kár a második félidőért

Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...

november 14., 19:10

Game, set, Metz

A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...

november 14., 13:37

Nekünk nyolcból nyolc

Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...

november 11., 18:00

Az újabb Metz-meccs előtt Moson­magyaróvár

A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

november 8., 22:27

Öt góllal nyert a Metz

Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...