NBI 2008/2009DVSC-Aquaticum-BB-FTC-RightPhone 35-29

Teljességgel érthetetlen döntés

Csak a Lokit büntették meg, a Fradi megúszta.

2008. október 14., 20:32 (DZ)

Számunkra elképesztő ítéletet hozott a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Fellebviteli Bizottsága. Az első fordulóban bizonyára sokan emlékeznek arra a két incidensre, ami a Loki-Fradi összecsapás második félidejében történt. Csak emlékeztetőül: A zöldek két szurkolója előbb egy dobot, majd egy égő tárgyat (petárda vagy fáklya) dobott be a pályára, amikor nagyban ment a játék. Utóbbi tárgy komoly kárt okozott a talaj borításában.

A dolognak az lett a folytatása, hogy az MKSZ Fegyelmi Bizottsága mindkét klubot megbüntette 500-500 ezer forintra és kötelezte őket, hogy közösen javítassák meg a keletkezett kárt. Természetesen ez ellen fellebbezett egyesületünk (és a Fradi is), mivel úgy éreztük, nem voltunk vétkesek ebben a két ügyben és másban sem. A Lokit néhány transzparens miatt akarták egyébként megbüntetni ugyanolyan súlyosan, mint a vendégeket, akik azért ennél jóval komolyabb szabálysértéseket követtek el.

Az ügy a Fellebbviteli Bizottsághoz került, amely úgy döntött, hogy csak a DVSC-Aquaticum együttesét bünteti meg 200 ezer forintra! A teljességgel érthetetlen határozat ellen a Fővárosi Bíróságnál lehetne fellebbezést feladni, de ennek nem látja értelmét klubunk.

Ezek után felmerül a kérdés: akkor bárhova elmehetnek a szurkolók balhézni? Ha bedobnak tárgyakat, akkor nem fogják egyesületüket megbüntetni, csak a hazai gárdát. Mert ez innentől kezdve így a logikus, nemde??? Ez lenne a követendő út? A bizottság döntése ezt sugallja... Ugyanannak a szövetségnek két testülete egymástól teljesen ellentétes döntést hozott. Hol itt az összhang és együttműködés??? Debrecenben nem sokan értik a dolgot.

DZ

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...