KEK 2007/2008DVSC-Aquaticum-WHC Podgorica 44-12

Tempókézilabdára számíthatunk

Egyértelmű csapatunk célja a párharcban: tovább kell jutni!

2007. november 3., 06:57 (DZL)

A holnapi KEK-találkozó előtt Skaliczki László szakmai igazgató véleményére voltunk kíváncsiak. A szakembert természetesen az esélyekről kérdeztük.

-Elég keveset tudunk leendő ellenfelünkről. Annyi bizonyos, hogy fiatal tehetségek alkotják az együttest. Olyan játékosok, akik később a másik podgoricai csapatba kerülhetnek. Biztos vagyok benne, hogy egy fiatal nemzet ambiciózus játékosaival kell majd felvennünk a harcot. Ezek a lányok a jugoszláv kézilabda-iskolán nevelkedtek, ezért várhatóan jók egy-egy elleni támadásban és védekezésben. Széles technikai repertoárjuk lehet és nagy emóciós készség jellemzi őket. Nekünk ezeket figyelembe véve kell őket megbontani. Az első mérkőzésen mindenképpen tempókézilabdát kell játszanunk. Csak azzal lehet sikert elérni ellenük. Tilos lebecsülni ezeket a fiatalokat. Minden ellenfelünket tiszteljük és arra törekszünk, hogy tudásunk legjavát adva győzzük le őket. Tisztességesen felkészültünk a ránk váró feladatra. Amit edzéseken megbeszéltünk, azt a mérkőzésen kell majd bemutatni. Reméljük, hogy a csarnokban olyan hangulat lesz, mint amilyen szokott lenni. Ez nagy erőbedobásra késztetheti a lányokat. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy szurkolóink jó szájízzel hagyják majd el a csarnokot és sokan jöjjenek ki a Győr elleni rangadóra is. Amikor a szezon elején megfogalmaztuk a célokat, akkor azt mondtuk, hogy a kupákban minél tovább kell jutni. A célunk egyértelmű: ki akarjuk verni a podgoricai gárdát - mondta Skaliczki László honlapunknak.

Emlékeztető:

KEK, 3.forduló, 1.mérkőzés:

DVSC-Aquaticum-WHC Petrol Bonus Podgorica

2007.november 4. (vasárnap), 18.00 óra, Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok

Vezeti: Valerija Guseva és Stella Vartanijan (oroszok)

Kapunyitás:16.45 óra

TV: Sport 1 (élő)

Belépők: 600 ft (diák, nyugdíjas), 900 ft (felnőtt). Az éves bérletek nem érvényesek a találkozóra.

DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

szeptember 19.

Vasárnap Vácon folytatjuk

Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...

szeptember 12.

Megvan az első hazai győzelem is

Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...

szeptember 11.

Szombaton premier hazai pályán

Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...

szeptember 3.

Győzelem, fiatalos lendülettel

22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...

szeptember 2.

Kézilabdaünnepre készül az újonc Eger

Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...