Rácz Emese négyszer harminc perc alatt tíz gólt dobott a Dunaferrnek.
2000. március 17. - Hajdú-Bihari Napló (Kozák Zoltán)
Még két hónap sem telt el azóta, hogy Rácz Emese, a Loki kéziseinek mindössze tizenhét esztendős irányítója bemutatkozott az NB I-ben, s a Dunaferr ellen máris kezdőként számított rá Bíró Imre.
Emese negyedikes korában kezdett el kézilabdázni, miután az egyik osztálytársa magával vitte a Bocskaiban működő minikézilabda-klub edzésére. Ő azonban már korábban is kapcsolatba került a gömbölyű játékszerrel, igaz, akkor még egy kicsit nagyobb méretűvel. Emese ugyanis sokat focizott a fiúkkal, s a labdarúgás a mai napig a kedvenc időtöltései közé tartozik. A sport szeretét egyébként minden bizonnyal a szüleitől örökölte, hiszen édesanyja atletizált, édesapja pedig búvárkodott.
A tehetséges irányító, aki stabil tagja volt a serdülő és az ifjúsági válogatottnak is, idén január 22-én, Orosházán lépett először pályára a Loki felnőtt együttesében. Bíró Imre azután küldte be, hogy a csapatkapitány Nyilas Tünde hamar begyűjtött két kiállítást. A bemutatkozás jól sikerült: a DVSC győzött, s az ekkor még csak védekező Emese sem okozott csalódást, amit az is bizonyít, hogy onnantól kezdve, ha csak néhány percre is, de szinte mindig pályára lépett. A Dunaferr ellen aztán a sérült Kocsikot helyettesítve életében először a kezdőcsapatban kapott helyet.
- Csak közvetlenül a meccs előtt tudtam meg, hogy kezdő leszek, bár a találkozót megelőző edzések alapján azért sejtettem, hogy így lesz - tudtuk meg Emesétől, aki azt is bevallotta, kicsit izgult a mérkőzés előtt. Igaz, ez nem nagyon látszott rajta, hiszen már a legelső percben betalált Farkas Andrea kapujába. Emese végül három gólig jutott, s a Loki egyik legjobbjának bizonyult a BL-győztes ellen. Teljesítménye értékét növeli, hogy előtte csaknem végigjátszotta az ifimeccset is, ahol hét góllal ő volt a DVSC-Valdor legeredményesebb játékosa.
- A cselezés az erősségem, az átlövésekben azonban még nagyon sokat kell fejlődnöm - mondta önkritikusan a tizenhetedik születésnapját éppen a napokban ünneplő fiatal irányító. Emese most harmadikos az Irinyi-sportgimnáziumban, s testnevelési egyetemen vagy főiskolán szeretne továbbtanulni. Ami pedig a pályafutását illeti, még néhány évig semmiképpen sem akarja elhagyni Debrecent, ám ha egyszer úgy alakul a sorsa, szívesen kipróbálná magát külföldön.
Neve: Rácz Emese
Született: 1983. március 16.
Sportága: kézilabda
Egyesülete: DVSC-Valdor
Edzői: Varga József, Bíró Imre
Kiemelkedő eredményei: diákolimpiai második helyezett, sokszoros serdülő és ifjúsági válogatott
NB I-es szereplése: 6 mérkőzés/5 gól
Hobbija: foci, horgászat.
Kozák Zoltán
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...