Tóth Mária: "Megbánásnak nincs értelme"

- Azt hiszem, fel sem kell tennem az első kérdést.

- Igen, mindenki ugyanazt kérdezi meg először! Ez családi örökség, mindig is magasabb voltam a kortársaimnál. Ha látnának az öcsém mellett! Ő még egy fél fejjel magasabb nálam is.

- Mivel tudom, hogy debreceni vagy, azt sem kell megkérdeznem, hogy ki fedezett fel. Úgyis Éva néni.

- Hát persze! Neki is és Ákos bának is rengeteget köszönhetek. Egyszer bejött az iskolába egy tesi órára, bedobott közénk egy labdát. Mindig is szerettem a mozgást, ez a sportág is nagyon tetszett. Bekerülhettem a DSI-be (Debreceni Sportiskola): általánosba a Hunyadiba jártam, majd több osztálytársammal együtt mentünk át középiskolába az Irinyibe, ahol egy nagyon jó kis csapat alakult ki.

- Olyannyira, hogy rendszeresen meghívtak a korosztályos válogatottakba is. Mi volt a legnagyobb sikered az utánpótlásban?

- Voltam serdülő és ifi válogatott is, de a legnagyobb siker egy ezüstérem a junior-világbajnokságon. Győr, 2001.

- Ki volt akkor a szövetségi kapitány?

- Kovács Péter (és előtte ifiben Róth Kálmán). A csapatban pedig olyan nevek voltak, mint Bulath Anita, Mehlmann Ibolya, Pastrovics Melinda, Vérten Orsolya vagy éppen az akkor berobbanó Görbicz Anita.

- Addigra már rutinos NB I-es játékos voltál, hiszen 17 évesen már a DVSC felnőttcsapatnak is tagja lettél. Az élvonal azért más kávéház volt, mint az utánpótlás, nem?

- De, abszolút. Nem csak magas, de nagyon vékony is voltam, ott pedig aprítottak rendesen, amikor arra került a sor, nem kímélt senki. Bíró Imrénél kerültem be a csapatba, ő személyesen velem is nagyon sokat dolgozott pluszban. Spanyolországból hozott egy másfajta szemléletet, egy új edzői stílust, sokat fejlődtem nála.

- Alig egy év múlva már a magyar válogatottban is szóhoz jutottál. Milyen emlékeid vannak erről?

- Három nap alatt három edzőmeccset játszottunk az oroszokkal. Mocsai Lajos volt a szövetségi kapitány. Az elsőszámú balátlövő, Farkas Ági megfázott a buszon, sőt még a cipőjét is otthon hagyta. Én úgy jöttem, hogy úgyis a nézőtéren fogok ülni, esetleg a kispad végén, ehhez képest a pályán találtam magam. Már az első meccsen 4 gólig jutottam. Óriási élmény volt.

- Akkoriban már védekeztél is, vagy csak támadásban játszottál?

- A legnagyobb erősségem a lövőerőm volt, így szinte csak támadásban. Sajnáltam, mert szerettem volna komplex játékos lenni, de minden edző azt mondta, hogy nevetve körbefutnak majd a beállók, az nem elég, hogy bárkit lesáncolok. Igazán sok esélyt nem kaptam, hogy ezt megcáfoljam.

- Ezért is mentél el Debrecenből?

- Bennem volt a bizonyítási vágy, az ifjonti hév, hogy többre lennék képes. Zsiga Gyula hívott Fehérvárra, így igent mondtam a Cornexinek.

- Az egy erős csapat volt, emlékeim szerint.

- Igen, éppen a DVSC előtt végeztünk a tabellán, a 4. helyen. Virincsik Anasztázia volt a házi gólkirálynőnk, de én is 80 gólig jutottam.

- Két szezon után viszont váltottál. Esztergomban milyen volt a csapat?

- Általános meglepetésre igen jó! Laurencz Laci bácsi volt az edzőnk, sok nagy csapatnak okoztunk kellemetlen perceket. Viszont anyagilag totál csőd volt, bár a pályán nem estünk volna ki, de tönkrement a szakosztály. Akkoriban volt ez a vállalkozós világ, hogy számlát kellett adnunk, nem voltunk alkalmazottak. Én kiállítottam a számlát, aztán csak nem jött az utalás. Következő hónapban sem, a következőben sem. Egyszer csak beállított hozzám az APEH, hogy adózni kellene a bevétel után... Én meg csak pislogtam, hogy "milyen bevétel?"

- Visszajöttél Debrecenbe?

- A novemberi DVSC-Esztergom bajnokin is jól ment a játék, csak kettővel kaptunk ki (25-23), és nyolc gólt lőttem. Megkérdeztem Komáromi Ákost, szükség lenne-e rám, hazajöhetek-e. Januárban már újra piros-fehérben játszottam.

- Hogyan lett ebből Dánia?

- Jó barátnőm, Kurucz Orsi már ott játszott, meghívott, hogy nézzek ki hozzá, nyaraljak egy kicsit. Közben kaptam egy hívást egy menedzsertől, hogy ha már ott vagyok, ugorjak be az Aarhus egyik edzésére. Angolul se tudtam, pláne dánul nem, de egy kis mozgásból mi baj lehet, lementem. Az edzés végén a társak ott hagytak a pálya szélén, és összedugták a fejüket, pár percig diskuráltak, közben felém nézegettek. Azt se tudtam, mi történik itt. Kiderült, hogy az edző megkérdezte őket, mit szólnak hozzám, majd jól megszavazták, hogy szükség van-e rám. Nem a vezetők, nem a menedzserek, hanem a játékosok döntötték el! Pont egy átlövőt akartak, én meg szabadkoztam, hogy sajnos esélytelen, mert két évre aláírtam Debrecenben.

- Ehhez mit szóltak?

- Tettek egy olyan ajánlatot, amit nem lehetett visszautasítani és a szerződésemből is szabályosan kivásároltak a Lokitól. Végül négy szezont játszottam náluk, közben angolul és dánul tanultam, főiskolára jártam, de érkezett egy új edző, aki nem nagyon hitt az átlövőjátékban. Felajánlotta, hogy "átképeznek" beállónak, de egyébként nem marasztaltak. Turizmus-menedzsmentet tanultam a főiskolán, már csak egy évem volt hátra, így inkább elfogadtam egy divíziós csapat, a FOX megkeresését.

- Ez kb. az ottani NB I/B.?

- A másodosztály, de sokkal kisebb volt a különbség a ligás és a divíziós csapatok közt, mint amennyivel mindenki közül kiemelkedett az Anja Andersen-féle Slagelse.

- Dániában is mindenki a magasságoddal foglalkozott?

- Ott még nem is annyira. De 2007-ben igazoltunk két dél-koreai válogatott játékost. Ők pedig cserébe meghívtak egy tornára Szöulba. Mindegy, hogy kik vagyunk, csak európainak nézzünk ki, mert épp egy marketing-filmet forgatnak a csapatukról, és kell egy ellenfél a történetbe! Végül egy hónapot maradtunk, közben egy pár napra még öcsém is meglátogatott. Róla pedig meséltem, hogy majdnem a 220-at karcolja. Nagyban fotóztuk a szöuli nevezetességeket, amikor szinte leállt a főtéren a forgalom, mert mindenki más MINKET fényképezett, hogy ők még ilyen magas embereket nem is láttak!

- Hogyan kerültél újra haza?

- A főiskolát befejeztem, a diplomát megkaptam, de beütött a 2008/9-es gazdasági válság, ami a dánoknál is erősen kihatott a sportra. Már alig-alig tudtak jobb ajánlatot adni, mint a magyar csapatok, így Újbudán kezdtem a nyári felkészülést. Egy hajdúnánási tornára is meghívást kaptunk, játszottunk például a Siófok ellen is, ahol Varga József volt az edző. A játék is jól ment, a debreceni közös emlékeket is felidéztük, mondta, hogy szívesen látna a csapatában. Akkor jutottak fel az élvonalba, sőt, ott játszott Kovács Adrienn, azaz Hugi is, aki mai napig a legjobb barátnőm.

- De Siófokon csak bő egy évet maradtál, a második szezon nagyon kurta lett. Miért?

- Ugyanaz történt, mint anno Esztergomban. Annyi különbséggel, hogy most már szóvá tettem a vezetők előtt is, hogy aláírt szerződésünk van, ez nem játék, embereket raknak ki az albérletükből, stb. Aztán egy Győr-meccs után bejöttek az öltözőbe, három emberre rámutattak, hogy nektek nem kell többet jönni, szedjétek össze a cuccotokat. Én voltam az egyik. Azóta sem jártam a siófoki csarnokban... De nem bánok semmit sem. Ami megtörtént, megtörtént, minek siránkozzunk rajta?

- 28-29 éves voltál, ha jól számolom. Az még nem az a "levezetős" életkor...

- Persze, szerettem volna még az élvonalban játszani. Bírtam volna, szerencsére a sérülések is mindig elkerültek. Így viszont a civil élet került az előtérbe, és az NB-II. felé vettem az irányt. A turizmus diplomámat használva Hévíz volt a célpont, ahol persze egyből elhajtottak, hogy úgysem tudnak megfizetni egy volt válogatott, NB I-es játékost. Én meg bizonygattam, hogy nem profinak mennék, csak annyit kérek, hogy szerezzenek nekem munkát. Így kerültem egy wellness-szállodába, és húztam le még három szezont Hévízen.

- 32 évesen azért már csak felmerültek családalapítási tervek is, nem? Párodról mit lehet tudni?

- Elmondása szerint ő már a cornexis időkben csodált engem a lelátóról és halálosan szerelmes volt belém, csak nem mert megszólítani... Aztán Esztergom, ismét Debrecen, Dánia, újra haza, elrepültek az évek. Második napomat töltöttem Siófokon, épp valami csekket fizettem be, amikor megkérdezte tőlem egy fickó, hogy "- Te vagy Maja, a kézilabdás? - Igen, én vagyok. - Akkor jó!" és elment. Kicsit csodálkoztam, de szépen befizettem a csekkemet, hazamentem. Otthon pedig már várt az iWiW-en egy üzenet, hogy szeretne velem találkozni. Ez volt a kezdet. Ma már két kisfiunk van, 8 és 6 évesek. A labdát annyira nem szeretik, mint én, de a nagyobbik igazi balatoni gyerek: nyáron úszik, télen korcsolyázik. A kicsi pedig most karatéra jár.

- Még mindig a turizmusban dolgozol?

- Igen, csak már nem Hévízen, hanem itt a közelben, Balatonföldváron, a Tourinform-irodában. Ha néha-néha beesik egy pár dán turista, igencsak meg tudom lepni őket, hogy dánul válaszolok!

- Nyugdíjig ezt fogod csinálni, szereted?

- Szeretem, de van egy programozó a családban, aki bogarat tett a fülembe, hogy lehetnék szoftver-tesztelő is. Egy olyan meló, hogy mások munkájában kell a hibát keresni, és még fizetnek is érte? Tetszik az ötlet, még egy ilyen suliba is beiratkoztam, ezt szívesen csinálnám!

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com