Már a mérkőzés elején látszott, hogy ez a találkozó nyomaiban sem fog hasonlítani az őszi fölényes Loki-sikert hozóra. A hazaiak ugyanis hamar lábra kaptak és többgólos előnyre tettek szert az akadozó támadójátékot nyújtó Lokival szemben. A debreceniek azonban kapcsoltak és a szünetig egalizálni tudták az állást az igen kevés gólt hozó első játékrészben.
2004. december 2., 10:20 (Gurbán György)
A második játékrész első fele azonban rémálom-szerűen zajlott. A sorozatosan emberhjátrányba kerülő Loki ellen a vendéglátók már hat góllal is elhúztak. Minden veszni látszott, a 47. percben 18-12 volt az állás a Hódmezővásárhely javára, de a Laurencz-tanítványok az év folyamán már nem először erősnek bizonyultak lélekben. A lányok hihetetlen hajrát produkáltak az EB-re (is) hajtó Szűcs Gabica vezérletével. A debreceniek a meccs utolsó 13 (!) percében mintaszerű védekezéssel egyáltalán nem kaptak gólt, és három perccel a vége előtt már döntetlen volt az állás. A győztes találatot pedig stílszerűen maga Gabica lőtte be.
Magyar Kupa, nők, 4. forduló, a 16-ba jutásért
Liss-Hódmezővásárhely-Debreceni VSC 18-19 (9-9)
Hódmezővásárhely, 400 néző. V: Bonifert, Oláh
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Plasinszkaja - Mucsi, Gaál 3, Sipos, Asztalos, Wolf 3, Kósa. Cs: Szabó K. (kapus), Nyikolajenko 8 (4), Kocsis 2, Jenőfi 2, Sztupakova. Edző: Pánczél Barabás
DEBRECEN: VOROZSCOVA - Kereki, Borók 3, Orbán 3, Sütő 1, SZŰCS G. 5 (1), Ariton 3 (1). Cs: Király (kapus), Rácz 2, Csáki 1, Nyilas 1, Latakaité. Edző: Laurencz László
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3-0. 11. p.: 6-2. 23. p.: 9-9. 47. p.: 18-12. 57. p.: 18-18
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
Továbbjutott: DVSC
Gurbán György
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...