Az FKC elleni bajnoki mérkőzést a lelátóról tekintette meg Triffa Ágnes, a DVSC-Korvex válogatott kapusa. Így azt láthatta, hogy Kiss Éva nagyszerű formában védett. Ági a kifordult bokája miatt nem léphetett pályára, de nagyon reméli, hogy vasárnap, az Itxako elleni BL-meccsen ott lesz a csapatban.
2010. október 22., 23:15 - sportandmedia.com
– Igazából nagyon nagy problémám nincsen, csak annyi, hogy az egyik edzésen kifordult a bokám. Ugyanaz a bokám, amelyikkel már korábban is sérült voltam és az azóta megerősödött szalag, amelyik akkor is megnyúlt, ezúttal sem bírta a gyűrődést, a szalaghoz tapadó csontok elváltak. De időben voltam csontkovácsnál aki helyre rakta a lábamat. Remélem, hogy hamar helyre jön, két-három hét alatt sikerül megerősítenem. Úgy beszéltük meg Vili bácsival, hogy ha nem muszáj, akkor vasárnap nem lépek pályára, de én mindenképpen szeretnék ott lenni a csapatban. Igaz, hogy fájdalmas lesz, de szerintem megéri. Az Itxako egy nagyon jó csapat, ezért én már az egygólos győzelemmel is elégedett lennék. Nagyon keményen védekező, harcos kis csapat a spanyoloké, de úgy gondolom, hogy a magyar szellemességgel meglephetőek. Telt ház előtt, meglephetjük, legyőzhetjük őket - mondta bizakodva Triffa Ágnes.
Forrás: sportandmedia.com
Játékos adatlapja: sportstatisztika.com
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
május 31.
Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...
május 30.
Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...
május 24.
Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...
május 23.
Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...
május 16., 17:46
Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...