Komáromi Ákos

Túra előtt

Egy csendes hétköznap a DMVSC női kézilabdacsapatánál

1984. február 4. - Hajdú-Bihari Napló (Mészáros István)

Dobóné kapura dobása ezúttal nem okozott gondot Kalocsainak

Ahogy beléptem a tornacsarnokba, rögtön szembetűnt: Komáromi Ákos, a DMVSC női kézilabdacsapatának edzője tudatosan osztotta két csoportra játékosait. A bejárathoz közeli kapu előtt a fiatalabbak: Szilágyi Katalin, Szántó Anna, Szunyogh Hajnalka, Szabó Csilla és Nagy Katalin járatták a labdát kézről kézre, míg a túlsó oldalon Medgyessyné, Vargáné, Törökné, Dobóné, Tóth Rózsa, Bojtor Jolán és Kalocsai Erika végezte a kijelölt munkát.

- Január harmadika óta 17 játékossal készülünk, most azonban öten hiányoznak - magyarázta az edző a "jelenléti ívet". - Rögtön hozzá is teszem, mindannyian igazoltan. Nagy Zsuzsa, Szarvas Anikó és Kádárné az Orvostudományi Egyetemen tartózkodik, terheléspróbán vesz részt. Tóth Ildikó Budapestre utazott konzultációra, hiszen ő a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola levelező tagozatán harmadéves hallgató, Veress Éva pedig most éppen a MEDICOR-hoz ment el, jelenleg folynak a tárgyalások átigazolása ügyében.

A névsorból kiderül, történt néhány változás az együttes berkeiben. Először talán az "érkezőkről": Szabó Csilla és a kapus Nagy Katalin az ifjúsági gárdából került fel a "nagyokhoz", míg Kalocsai Erika Ózdról jött el, csak régi egyesülete, az Ózdi Kohász még nem adta ki. Bojtor Jolán régi ismerős, ő két évig a D. Kinizsiben játszott, most azonban visszatért. Dobóné pedig? Ő nem más, mint Bordás Ágnes, aki a balszélen vív harcot a kezdő hetesbe kerülésért Szántó Annával.

- Folytassuk a sort a távozókkal - javasolja Komáromi Ákos, miközben odaszól Bojtornak; tudja-e, hogy melyik figurát gyakorolják?

Joli mosolyogva bólint. Persze, hogy megjegyezte: ez a Fradi-variáció.

- De most már térjünk át a mi témánkra - tereli vissza a beszélgetést az edző eredeti kerékvágásába, ám közben értő tekintete csak-csak visszatéved a játékosokra. - Két kapusunkat, Tanyi Ilonát és Bujdosó Juditot kiadtuk a D. MEDICOR-nak, akárcsak Baraksó Ildikót. Nagyné még az előző év végén anyaszerepre készülve leállt, Juhásznéért pedig nemrég jelentkezett a D. Kinizsi.

Peregnek az események. Az egyik oldalon a bevetődő Dobóné - még szokatlan ez a név - alaposan fejbe lövi Kalocsait. Többen sietnek hozzá, nincs-e komoly baja. Ha nem harsannának az edző figyelmeztető szavai: "De lányok, edzésen vagyunk", talán folyna a lazítás, de így vége a rögtönzött tereferének.

A másik oldalon Kalmár István kollégám Szilágyi Katalint fotózza. Pontosabban csak fotózná. A lányok ugyanis nem hagyják ki a kínálkozó alkalmat, froclizzák, cukkolják nemrég visszatért csapattársukat, aki nem is állja meg mosolygás nélkül. Egyébként "Sziszi" alaposan megváltozott, felszedett néhány kilót, levágatta fiúsra a haját - de már edz. S ez a legfontosabb. Már napok óta teljes értékű munkát végez: hol együtt a többiekkel, hol külön. A lelkesedés, a buzgólkodás érthető is, hisz Nagy Zsuzsával együtt tagja az olimpiai keretnek. Ez a tény pedig ugye, nem igényel különösebb kommentárt.

Változik a kép. Komáromi Ákos fehér atlétát húzat az idősebbekre, s miután felálltak a védőfalban, az a feladatuk, hogy akadályozzák meg támadó társaikat a góllövésben. A beállós posztján a lelkes Szabó Csilla kétszer is ügyesen kibújik a hosszúra nyúlt - 190 centiméteres - Bojtor Jolán hóna alól, s értékesíti a kínálkozó helyzetet. Lő egy-egy gólt Szántó és Szunyogh is, de a kapus Kalocsai Erika szerint így is 10-4-re a védők nyerték ezt az egykapus játékot.

- Nincs panaszom senkire - mondja Komáromi Ákos kihasználva a pillanatnyi szünetet. - Mindenki teljes intenzitással készül. Naponta két edzést tartunk, ma a 38. foglalkozást jegyeztem be naplómba. Az edzések zömét itt a DMVSC csarnokában tartjuk, de hetente két-három alkalommal 8-12 kilométeres állóképesség-fejlesztő futásra visszük a lányokat. Ott már jobban megoszlik a társaság: jó időeredményével elsősorban Tóth Rózsa, Szántó, Szunyogh és némi meglepetésre Kádárné hívja fel magára a figyelmet. Azonban hangsúlyozom, a többiekkel sincs probléma.

A védőmunka gyakorlása jó 20 percig tartott, utána következhetett az igazi játék. Itt is a fiatalabbak kezdtek jobban, aztán azonban érvényesült a nagyobb tapasztalat, a rutin, s Medgyessynéék könnyedén győzték le ellenfelüket.

- Ez csak egy egyszerű átlagos edzés volt. Kezdődött az átmozgató jellegű bemelegítéssel, majd következtek a speciális, taktikai jellegű feladatok, s nem maradt el a játék sem. Ezt az edzést is a számunkra oly kényes büntetők értékesítésével fejezzük be - ismertette az edzés napirendjét Komáromi Ákos.

Az év ötödik hetét írjuk. A DMVSC NB I-es női kézilabdacsapata néhány nappal a vilniusi túra előtt így készült a vidékbajnokságra és az azt követő országos megméretésre.


Mészáros István

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Vezetőedző adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

november 15., 20:17

Kár a második félidőért

Az első félidőben abszolút egyenrangú partnere volt a DVSC SCHAEFFLER a francia bajnoknak, a folytatásban azonban egy párperces debreceni rövidzárlat elég volt a Metznek ahhoz, hogy lezárja a meccset. Tovább...

november 14., 19:10

Game, set, Metz

A szezon első periódusának zárásaként Metzben lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, hogy aztán a 2025-ös esztendő utolsó Bajnokok Ligája meccse után hét játékosunk számára elkezdődjön a vb-felkészülés. Tovább...

november 14., 13:37

Nekünk nyolcból nyolc

Nem volt könnyű, de a Mosonmagyaróvár otthonából is sikerült elhozni a két pontot, így nyolc forduló után továbbra is százszázalékos a DVSC SCHAEFFLER a bajnokságban. Tovább...

november 11., 18:00

Az újabb Metz-meccs előtt Moson­magyaróvár

A Metz elleni, újabb BL-meccs előtt fontos bajnoki mérkőzés vár a debreceni lányokra. Szerdán, 19 órakor a Mosonmagyaróvár otthonában játszik rangadót a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

november 8., 22:27

Öt góllal nyert a Metz

Tízzel is vezetett, végül öt góllal nyert a Metz a DVSC SCHAEFFLER otthonában a Bajnokok Ligája hetedik fordulójában. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, így végig csak üldöztük a francia bajnokot. Tovább...