Új arc a kézilabdázóknál: Jakab Annamária

A címeket halmozó DVSC (DMVSC) női kézilabdacsapata az elmúlt évek során nem csak az ország egyik legjobb együttese lett, hanem már Európában is rangot szerzett magának. A Komáromi Ákos edző által irányított gárda beérett, elérte képességeinek a csúcsát, és az együttes korösszetétele is ideális. Ebbe a csapatba még a válogatottaknak sem könnyű bekerülni. Bizonyára mindezekkel számolt Jakab Annamária is, akire áprilisban vetette ki hálóját a DVSC, majd a közelmúltban átigazolta. Az NB II-es D. Kinizsi Kisvárda SE játékosának híre Szabolcsból előbb eljutott Debrecenbe, mint ő maga. Még a Kisvárdával tét- vagy barátságos mérkőzéseket vívó ellenfelek tagjai, a női kézilabdázók is kiemelték, hogy ez a lány nemcsak szép, hanem jól is játszik. Az előbbiről minapi találkozásunk alkalmával meggyőződtem - a fényképről is véleményt lehet formálni -, de az utóbbira még inkább kíváncsiak vagyunk. Mindenesetre Jakab Annamária tudásáról hamarosan, az augusztus 5-én és 6-án sorra kerülő Barnevál-kupán, majd 20-ától a bajnoki mérkőzéseken véleményt formálhatunk. De, hogy addig is megismerkedjünk vele, egy kis beszélgetésre invitáltuk egyelőre hontalan honfitársunkat, aki 1988. április 27-én települt át Romániából, lemondott a román állampolgárságról, de a magyart még nem kapta meg.

- Szeretném, ha röviden bemutatkoznál!

- Gyergyószentmiklóson születtem, 1966. március 10-én. Brassóban az elektroműszerészeket képző 12 osztályos szakközépiskolában érettségiztem. A sportágak közül először az atlétikával ismerkedtem meg Ditróban. Két évig futottam, főleg a 2000-5000 méteres távokon próbáltam sikereket elérni, és a magasugrást is gyakoroltam. Tizenhárom éves koromban pártoltam át a kézilabdához, a Ditrói Sportiskola színeiben.

- Úgy tudom, hogy a román élvonalban is játszottál már.

- Igen, a Ditrói SI-ből az Udvarhelyi SI-hez kerültem, majd a csíkszeredai NB III-as csapathoz, később pedig az NB II-es Brassói Dinamóhoz. Brassóiként lettem tízszer román ifjúsági válogatott, 1981-83 között. Brassóból a szintén másodosztályú Sepsiszentgyörgyhöz igazoltak, amellyel aztán felkerültünk az élvonalba. Azt hiszem, hogy eddig ott éreztem legjobban magam, barátnőim többsége is odavaló. Tavaly néhányan elkerültünk Sepsiszentgyörgyről és csapatunk ezután kiesett az NB I-ből. Legális útlevéllel érkeztem Magyarországra és nem sokkal később a Kisvárda leigazolt.

- Miért éppen Kisvárdára kerültél?

- Nem véletlenül választottam lakhelyemül ezt a kisvárost, ugyanis ott él Koi Mária testnevelő tanárnő, akivel már tizenöt éve barátnők vagyunk, ő hívott, egy ideig nála laktam, amíg lakást nem kaptam a helyi sportegyesülettől.

- Mostanában a Romániában élő honfitársaink közül, sokan a jó sportolók közül is Magyarországot választják hazájuknak, dacolva a nehézségekkel, sőt a veszélyekkel.

- Valóban, nem kis kockázatot vállalunk, akik áttelepülünk. Az én nővérem továbbra is Romániában él, akárcsak édesanyám, aki igazgatónő volt egy általános iskolában, de amikor kiderült, hogy nem térek viszsza, leváltották, sőt visszaminősítették alacsonyabb tanári fokozatba. Tavaly április óta nem láttam a rokonaimat, de a vőlegényemet sem - részletezi kellemes hangon, szerényen, szolid modorával és komolyságával szimpatikusan.

- Szeretnénk hallani arról is, hogy milyen poszton játszottál eddig, milyen erényekkel rendelkezel a pályán, s szerinted miben kell még fejlődnöd? - tértünk vissza a kézilabdához.

- Romániában irányító és beálló voltam, s a DVSC-ben is ilyen szerepkörökben számítanak rám. Kisvárdán jobb híján átlövőt játszattak velem. Átlagos magasságú, 174 cm vagyok, jobbkezes, és úgy érzem, hogy a védekezésben van a legkevesebb fogyatékosságom. Szeretem kiszolgálni az átlövőket. Hogy miben kell még fejlődnöm? - mereng maga elé - sok mindenben. Például a beállósok megjátszásában. Csodálatos volna, ha úgy tudnék játszani, mint ahogyan elképzelek sok mindent. Természetesen rengeteget kell gyakorolni, folyamatos önképzésre is szükségem van, és nagyon jó, ha a csapattársaim is segítenek nekem. Szeretek edzeni.

- Kipróbálva mindkettőt, milyen különbséget látsz a román és a magyar női kézilabdázás között?

- Egyelőre még csak a másodosztályú csapatokat összehasonlítva, szerintem a magyarok "humánusabb" kézilabdát játszanak, a románok agresszívabbak, keményebbek.

- Mit tudtál a DMVSC-ről, mielőtt átigazoltak Debrecenbe?

- A romániai Sportban olvastam róla, hogy Magyarország egyik legjobb csapata, sőt a televízióban is láttam néha a debrecenieket. Az az igazság, hogy a román sajtó is kénytelen foglalkozni már olyan magyar csapatokkal, amelyek valamelyik európai kupában az elődöntőbe vagy a döntőbe jutnak. Élőben először a Hypobank ellen láttam mostani csapatomat tavasszal.

- Meglepődtél, amikor megkerestek Debrecenből?

- Igen, váratlanul ért Komáromi Ákosék látogatása és hívása. Olyannyira, hogy egy hét gondolkodási időt kértem a válaszig.

- Miért? Nem volt kecsegtető az ajánlat?

- Dehogynem. Csak az az igazság, rám nagy hatással volt, hogy Kisvárdán szeretettel fogadtak, számítottak rám, és lehetőségeikhez képest mindent megadtak. Hálás vagyok nekik, és semmiképpen sem akartam, hogy rosszul járjanak. - Június 20-án kapcsolódtál be a DVSC edzéseibe, pár nappal később kéthetes spanyolországi túrára utaztál társaiddal. Milyen reményekkel érkeztél Debrecenbe? - Romániában el sem tudtam képzelni, hogy egyszer például Spanyolországba vagy bármelyik nyugati államba eljutok. Egy hónap után jól érzem magam Debrecenben, játékostársaim befogadtak. Szeretném, ha a közönség is ezt tenné, és türelmes lenne hozzám, hiszen időbe telik összeszokni a lányokkal, akik sokat segítenek nekem. Mindannyiunknak az a célja, hogy a DVSC 1990-ben újra bajnok legyen.

Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com