Fachinello, Deonise

Újabb brazil világbajnok a Lokiban

Deonise Fachinello a 2021/22-es szezon végéig szóló szerződést kötött a DVSC SCHAEFFLER csapatával.

2022. január 5., 15:02 - dvsckezilabda.hu

A 38 éves jobbkezes jobbátlövő alapembere volt a 2013-as világbajnok brazil válogatottnak. A szerbiai tornán összesen 25-ször volt eredményes, a dánok elleni elődöntőben négy, a Szerbia ellen 22-20-ra megnyert fináléban két gólt szerzett. Deo hazájában a Guarulhos Metodista csapatában játszott, majd 2006 óta Európában kézilabdázik, megfordult a spanyol Club León Balonmano, az osztrák Hypo Niederösterreich, a francia Havre HAC, a román CSM Bucuresti, a dán Odense, a román Magura Cisnadie és Craiova, legutóbb pedig a francia Bourg-de-Péage csapatában. Szerzett bajnoki aranyérmet Spanyolországban, Ausztriában és Romániában, Franciaországban pedig ezüstérmes lett a Havre HAC együttesével. A Hypo NÖ játékosaként 2013-ban az EHF Kupát emelhette magasba.

Debrecenben akkor került képbe, amikor sérülések miatt alaposan megtizedelődött keretünk. December közepén edzésbe állt, s pályára lépett két felkészülési mérkőzésen, az MTK/FTC vegyescsapat, illetve a Kisvárda ellen egyaránt négyszer volt eredményes.

"Deo akkor állt edzésbe, amikor láttuk, hogy a sérülések miatt megfogyatkozott a keretünk - fogalmazott vezetőedzőnk, Szilágyi Zoltán. - Rutinos kézilabdázóról van szó, aki védekezésben és támadásban is a csapat segítségére lehet."

"Fél évvel ezelőtt befejeztem a pályafutásomat, de amikor a klub ügyvezetője, Ábrók Zsolt megkeresett, hamar elhatározásra jutottam a folytatást illetően - mondta el honlapunknak Deonise Fachinello. - Már néhány hete együtt készülök a csapattal, jó a közösség, nagyon örülök, hogy itt lehetek és újra kézilabdázhatok. Szeretnék segíteni a csapatnak, abban, hogy érmet szerezzen a bajnokságban és jövőre újra az európai kupában szerepelhessen!"


Forrás: dvsckezilabda.hu

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

április 25., 19:54

Nagy különbség Kisvárdán

Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...

április 24., 17:00

Fontos szombat Kisvárdán

A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...

április 18., 20:09

13 góllal vertük a Mosonmagyaróvárt

Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...

április 18., 17:20

Ősztől DVSC SKYLINE lesz a csapat neve

A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...

április 17., 17:00

Arccal a bronz felé

Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...