NBI 2025/2026DVSC-Schaeffler-Kozármisleny 33-15

Újra itthon!

Három kőkemény idegenbeli mérkőzés után szombaton, 18 órakor ismét a Hódosban lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A vendég az újonc Kozármisleny csapata lesz.

január 30., 18:00 - dvsckezilabda.hu (Vida Gyula)

A szezon legnehezebb szakaszán vannak túl a debreceni lányok. A Ferencváros elleni hazai bajnoki után kétszer Győrben léptek pályára, majd következett egy dániai túra. Január utolsó napján végre újra hazai környezetben játszhat a DVSC SCHAEFFLER. A kőkemény menetelés után akadnak betegek, kisebb sérüléssel bajlódó játékosok, előfordulhat, hogy lesz néhány hiányzó az újonc elleni bajnokin.

A baranyai kisváros csapata pozitív energiákkal feltöltődve érkezhet Debrecenbe, hiszen az elmúlt hétvégén megszerezte szezonbeli első győzelmét a Dunaújváros ellen. A Kozármisleny csapatában találkozhatunk ismerősökkel is, hiszen nyáron Debrecenből került az újonchoz Fodor Veronika és Kelemen Dorina, de Rácz Panna is akadémiánkon nevelkedett.

"Nagyon nehéz másfél héten vagyunk túl, s szerencsére akadt benne sikerélmény is, hiszen a Győr otthonában nyerni nem mindennapos dolog - mondta a napokban szerződést hosszabbító Csernyánszki Liliána a meccs apropóján. - Ezen a héten nem volt szerdai meccsünk, így maradt egy kis idő a pihenésre, regenerációra. Jó lesz újra hazai pályán játszani szombaton, amikor egy fiatal, dinamikus csapat lesz az ellenfelünk. Várom a meccset hiszen a Kozármislenyben nagyon kedves ismerősök játszanak."

A DVSC SCHAEFFLER - Kozármisleny KA mérkőzés január 31-én, 18 órakor kezdődik majd a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. A találkozót Bátori Bence Martin és Szécsi Lantos Boldizsár vezeti majd.

A meccsre elővételben honlapunkon a Jegy/Ticket menüpont alatt lehet belépőt vásárolni: https://dvsckezilabda.hu/jegy-es-berlet/

A találkozó előtt egy órával nyit ki a Hódos Imre Rendezvénycsarnok pénztára, személyes jegyvásárlásra itt lesz lehetőség. A mérkőzésre az ülőjegyek 2500, az állóhelyre szóló belépők 1500 forintba kerülnek.

A találkozót az M4 Sport Kézi élő YouTube-csatorna élőben közvetíti.

A 2025/2026-os idényre váltott bérletekkel, illetve a mérkőzésre váltott belépőkkel a meccs napján 16 és 22 óra között díjmentesen lehet utazni a DKV Zrt. járatain.

A mérkőzés előtt 15 órától a DVSC SCHAEFFLER NB I/B-ben szereplő U20-as csapata a Győri Audi ETO KC U20-as csapatát fogadja. A DVSC SCHAEFFLER - Kozármisleny KA mérkőzésre váltott belépők, illetve a felnőtt csapat meccseire érvényes szezonbérletek az NB I/B-s meccsre is érvényesek.

Érdekesség, hogy a mérkőzés napján, szombaton, a Hódos Büfében amatőr darts versenyt rendeznek, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak.


Vida Gyula

Forrás: dvsckezilabda.hu

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 17:00

Szerdai rangadó: érkezik a Fehérvár!

A harmadik fogadja a negyediket, azaz a szezon meglepetéscsapata lesz a DVSC SCHAEFFLER vendége szerdán 18 órakor. Tovább...

január 31., 19:59

Hoztuk a kötelezőt

Jónéhány játékosát pihentette a Kozármisleny elleni mérkőzésen Szilágyi Zoltán, de így is 18 góllal nyert a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...

január 30., 18:00

Újra itthon!

Három kőkemény idegenbeli mérkőzés után szombaton, 18 órakor ismét a Hódosban lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A vendég az újonc Kozármisleny csapata lesz. Tovább...

január 25., 16:02

Vereség Esbjergben

Kilenc góllal kikaptunk a dán sztárcsapat, Esbjerg otthonában. A második félidő döntetlen lett, az első viszont nem sikerült jól. Tovább...

január 24., 18:12

Újabb kőkemény feladat, ezúttal az Esbjerg otthonában

Két meccs az aktuális BL-címvédő ellen, ennél csak könnyebb jöhet. Hát, ahogy vesszük. Vasárnap 14 órakor a dán listavezető Esbjerg otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Tovább...