Húsz percig minden tekintetben tartottuk a lépést a Fradival, aztán felülkerekedett a rutin. A vendégek jobban alkalmazkodtak az érthetetlen ítéletekhez, s megérdemelten nyertek.
2012. február 24., 20:17 (BA)
A szurkolók odatették magukat, zsúfolásig megtelt a Hódos, fantasztikus hangulat várta a Fradi elleni meccset. „Győzelem, vereség… Az ifjú harcos mindkettőből tanul” - állt a Loki B-közép transzparensén.
S az ifjú harcosok klubja az első félidő hajrájáig bizonyította, hogy méltó a közönség bizalmára, szeretetére.
Kudor Kitti igazi vezérként dirigálta a csapatot, ráadásul a kapura is veszélyes volt. Főként neki, no meg Dakos Noéminak köszönhető, hogy a szünet előttig szorosan a Fradi nyomában maradtunk. Az üldözőversenyben az egyenlítésig többször is eljutottunk, a vezetést azonban nem sikerült átvennünk, pedig ez lélektanilag fontos lett volna.
A szünet utáni percekben hatalmas elánnal indult el a csapat, fel is jöttünk két gólra, ám sajnos csak eddig tartott a csoda. Persze a csapat széteséséhez kellettek a néha minden logikát nélkülöző játékvezetői ítéletek is, így a végjátékban tovább nőtt a különbség, nyert a Fradi.
Az ifjú harcosok vesztettek, de ettől is erősebbek lesznek.
DVSC-FÓRUM-FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 24-36 (12-16)
Debrecen, 2000 néző. V: Ágnecz, Sipos.
DVSC: Makai - Varsányi 1, Bálint 1, Karalyos 2, Siska 8 (5), KUDOR 7, Szilágyi Á. Csere: Király (kapus) DAKOS 4 (1), Karnik Sz., Kazai 1, Slakta. Edző: Köstner Vilmos
FTC: Abramovics - Kovacsicz, TOMORI 7, SZUCSÁNSZKI 9 (4), Szamoránsky P. 1, ZÁCSIK 7, Szádvári 2. Csere: PASTROVICS (kapus), Zsivkovics 2 (1), Cifra 1, Such 2, Deáki 2, SZARKA A. 3. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1-3. 14. p.: 7-7. 16. p.: 7-10. 21. p.: 11-11. 27. p.: 12-15. 33. p.: 15-17. 39. p.: 16-23. 45. p.: 18-28.
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 10/6 ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: - Jobb volt a Fradi, a nagy különbség a rossz helyzetkihasználásunk miatt alakult ki. A két játékvezető nem ismeri a szabályokat.
Elek Gábor: - A szabályok nélküli kézilabdához mi alkalmazkodtunk jobban. Sok sikert kívánok a Debrecennek hatalmas harcához!
BA
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
április 25., 19:54
Kisvárdán is magabiztos sikert aratott a DVSC SCHAEFFLER. Már a félidőben kilenc gól volt az előny, amiből 12 lett a végére. Ezzel a győzelemmel gyakorlatilag eldőlt, hogy a csapat a dobogón végez a bajnokságban. Tovább...
április 24., 17:00
A bajnoki szezon legrövidebb túrája vár a DVSC SCHAEFFLER csapatára. Szombaton, 18 órakor Kisvárdán lépnek pályára a debreceni lányok és a két pont megszerzésével nagyon közel kerülhetnek céljaik eléréséhez. Tovább...
április 18., 20:09
Védekezésben, támadásban és tempóban is óriási volt a különbség a két csapat között, így nem csoda, hogy sima debreceni siker született. Tovább...
április 18., 17:20
A 2026/2027-es szezontól új névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának. A Schaefflert, nyolc év után, az üzleti utaztatással foglalkozó Skyline Tickets Kft. váltja. Tovább...
április 17., 17:00
Szombaton, 18 órakor a Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a Hódosban, s a két pont megszerzésével nagy lépést tehetünk a harmadik hely megszerzése felé. Tovább...