Vasárnap megkezdi idei nemzetközi szereplését a DVSC.
2007. január 5., 14:22 (DZL)
Ma délelőtt még edzett egyet a Loki, majd útra kelt a társaság, hogy meghódítsa Zilah városát. Az erdélyi túra nem ígérkezi könnyűnek (melyik az?), de volt már ennél nehezebb mérkőzésünk is. Ezt annak tudatában jelentjük ki, hogy ellenfelünk nem brillírozik a román bajnokságban. Mindössze két együttest tud jelenleg megelőzni. A pontvadászat felénél járva ez nem sok jóval kecsegtet számukra.
De ez legyen az ő bajuk! Minket inkább az érdekel, hogy vajon mire képesek ez európai kupaporondon. Az EHF versengésében ők már letudtak egy kört. A cseh DHC Slavia Praha kettős vereséggel búcsúzott velük szemben. Mi most kapcsolódunk be a 2006/07-es küzdelmekbe. Mivel tavaly a négy közé jutott a DVSC, így idén kiemeltként szerepelhet csapatunk.
A zilahiak (a képen ők láthatók) nagyon meggyengültek erre a szezonra, mert elhagyta őket több játékosuk, valamint a nagynevű edzőjük (Gheorghe Tadici mester) is elment a városból. Hiába, a piszkos anyagiak! A lányok, a vezetés és a szurkolók is továbbjutást várnak a Lokitól. Sokan úgy vélik, már ott is nyerhet csapatunk. Erre jó esély van, ha sikerül megvalósítani a betervezett taktikát. A meccset a helyszínen várhatóan mintegy kétszáz Magyarországról érkezett drukker fogja végignézni, a tv jóvoltából pedig az egész ország láthatja a hatvan percet.
A találkozón két cseh sípmester fog ténykedni, az ellenőri feladatokat pedig egy macedón úr látja el.
A Loki mellett még a Dunaferr és a Kiskunhalas is szerepel a hétvégén az EHF Kupában, a Győr és a Fradi pedig a BL-ben kap feladatot.
A Sport TV-ben a Halas vasárnap lesz látható 13 órától, az FTC pedig szombaton délután négytől az m1-en.
Emlékeztető:
C.S. HC Zalau-DVSC
2007.01.07. 10.00 TV:Sport 1
Vezeti: Petr Polacek, Petr Pesta (csehek)
Ellenőr: Jovan Vasilev (macedón)
EHF Kupa, 3.forduló, első mérkőzés
DZL
A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com
szeptember 19.
Egy hely, ahol soha nem mehetsz biztosra! Ez a Váci Városi Sportcsarnok, ahol vasárnap 18 órakor pályára lép a DVSC SKYLINE. A találkozót a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti. Tovább...
szeptember 12.
Magabiztos győzelemmel mutatkozott be a DVSC SKYLINE hazai pályán. Végig vezetve, 7 góllal vertük az Alba Fehérvárt. Tovább...
szeptember 11.
Az egri győztes rajt után hazai környezetben is bemutatkozik a DVSC SKYLINE együttese. Szombaton, 18 órakor az előző szezonban kiválóan teljesítő Alba Fehérvár lesz a vendég a Hódosban. Tovább...
szeptember 3.
22 gólos győzelmet aratott a DVSC SKYLINE a szezon első mérkőzésén a lelkesen küzdő újonc, Eger otthonában. A pályára lépő hat akadémista összesen 20 gólt szerzett. Tovább...
szeptember 2.
Hét év után játszhat újra elsőosztályú meccset az Eszterházy SC női együttese, nem csoda, hogy nagy a várakozás a hevesi megyeszékhelyen. A helyszín is NB I-es lesz, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban fogadja az újonc a DVSC SKYLINE együttesét. Tovább...