Kiss Róza

Váci-versek gitárral

Az, hogy valaki munka mellett kézilabdázik, mondjuk olyan jól, hogy ő a csapat (jelen esetben a Debreceni Dózsa) kulcsembere, sok energiáról tanúskodó, de nem különösebben ritka dolog. Ritkább, hogy mellesleg edző is ez az ember gyermek kézilabdacsapatnál. De hogy valaki mindezekkel csak másod-, harmad-, negyedsorban foglalkozik a versmondás és az éneklés mellett - az már mégis ritka akaratról, energiával teli egyéniségről beszél.

1977. január 26. - Hajdú-Bihari Napló (Szabó Ernő)

Fotó: Lipták Andor

Szentgyörgyi Rozália a DEÁSZ-klubban

Szentgyörgyi Rozália az örökmozgó emberek azon csoportjába tartozik, akik nemcsak sokat, hanem eredményesen is dolgoznak. Legutóbbi szép fegyverténye, a Ki mit tud? vetélkedőjében, a tévé nyilvánossága előtt versenyezhet tovább.

Persze, legalábbis a zenéhez való vonzódását volt kitől örökölnie. Édesapja népzenész volt, több hangszeren játszott. A balmazújvárosi mulatságokon akkoriban is mindig a számos vonós vagy fúvós népi zenekar egyike húzta a talp alá valót, ezekben muzsikált édesapja is, így nem véletlen, hogy Rozália első sikereit úttörő korában a Csillagok, csillagok című országos népdalversenyen aratta. 1969-ben, 13 évesen a tévé döntőjében ezüstérmet kapott.

Ugyanettől az évtől Debrecenben, a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumban tanult, sikeresen indult az iskola Réten, réten című népballadaversenyén, szerepelt a sárospataki diáknapokon. A Szóljatok, szép szavak Petőfi Sándorról! vetélkedő megyei döntőjében megosztott I. díjat, a Szóljatok, szép szavak Csokonai Vitéz Mihályról! sorozatában a zsűritől különdíjat kapott. Közben gitárjával az Alföld és a Bethlen irodalmi színpad előadásain is szerepelt. Mégis - mondja - először 1975-ben lépett egyedül közönség elé, a megyei ifjúsági napok megnyitóján.

Nemrégiben a debreceni pedagógus művelődési házban hallottam műsorát. Elsősorban Váci Mihály-verseket énekelt, saját szerzésű dallammal, azután Buda Ferenc-, Csóri Sándor-, Nagy László-műveket. A szervezés hibái - de inkább a meghívottak közönye - miatt kevesen ültünk a körben a fal mellé tolt fotelekben. Ez elkedvetlenítette - joggal. A versek, az előadás hőfokát nem néhány ember, hanem tömeg tudja átvenni. Ezt meg is mondja, amikor később leteszi tizenkét húros gitárját, s vele és férjével, Szentgyörgyi Jánossal leülünk beszélgetni.

- Talán eddig még sosem készültem ennyire. Sok helyen, falvakban, üzemekben jártam, a műsor alatt általában olyan kapcsolat alakul ki közöttem és a hallgatók között, hogy végül együtt énekeljük a dalokat.

- Műsorából az derül ki, hogy elsősorban a népi írókhoz vonzódik.

- Igen, balmazújvárosi vagyok, nagyon szeretem Veres Pétert, a népi írókat. Első megzenésített versem Váci Mihály Mintha című műve. Közel áll hozzám Kányádi Sándor, Szilágyi Domonkos, Lászlóffy Aladár életműve is. Más által megzenésített költeményeket ritkán énekelek.

- Hol lép fel?

- Ahová hívnak, örülök, hogy több helyre rendszeresen visszavárnak.

- Milyen műsorra készül?

- Az emberség, a szeretet fontosságáról szeretnék énekelni. Kézilabdázni voltunk Romániában, ott vettük meg a Keserű órán című antológiát. Magyar, romániai magyar költők verseit tartalmazza. A műsornak egy Váci-vers lenne a címe: Kell lennie valahol egy őshazának. Körösi Csoma Sándorról írta. Ez lenne a műsor gerince is, szerepelnének mellette versek, dalok, népdalok.

A beszélgetés persze nem volt ilyen folyamatos. Amilyen dinamikus, magával ragadó előadó Szentgyörgyi Rozália, olyan akadozó szavú, ha sikereiről, terveiről kell beszélnie. Minden harmadik szót mondott csak ő, a többit férje, aki ugyanabban az iskolában tanít, ahol ő dolgozik, együtt járnak edzésekre, Rozi fellépéseire - szóval alig van siker vagy kudarc, amely nem közös lenne.

Rozi már jó néhány hónapja választás előtt áll. A továbblépés érdekében választania kellene az irodalom, a zene és a sport között. Csapata igényli játékát (néhány napja kapta meg azt a plakettet, amelyet kétszáz dobott góljával nyert el) - az előadóművésznek, amatőr zeneszerzőnek viszont az eddiginél komolyabb elméleti, zenei tudásra, gyakorlásra lenne szüksége. Folynak tovább a Ki mit tud? elődöntői, immár az ország nyilvánossága előtt. Rozália a február 4-i elődöntőben szerepel, talán a vetélkedő további része döntést hoz az ő számára is.

Ha igen, reméljük, a gitár és a versek javára.


Szabó Ernő

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

május 31.

Köszönjük, Dodó!

Könnyed győzelemmel búcsúztatta a szezont és Hornyák Dórát a DVSC SCHAEFFLER. Kozármislenyben volt az utolsó tánc, ahol a jól megérdemelt bronzérmet is átvehették a játékosok. Tovább...

május 30.

Egy szép szezon zárása

Vasárnap, 18 órakor a 2025/26-os szezon utolsó mérkőzésén lép pályára a DVSC SCHAEFFLER, a Kozármisleny KA otthonában. Tovább...

május 24.

Szoros meccs, könnyes búcsú

Újabb szoros meccset játszottunk a Győrrel, de csak megnehezíteni tudtuk a sztárcsapat dolgát. A szezon végén visszavonuló Hornyák Dóra góllal és könnyekkel búcsúzott a Hódostól. Tovább...

május 23.

Hazai búcsú a Győr ellen

Mivel az utolsó két forduló minden mérkőzését egyidőben kell elkezdeni, így szokatlan időpontban, vasárnap 18 órakor fogadjuk a Győri Audi ETO KC csapatát a Hódosban. A telt ház garantált. Tovább...

május 16., 17:46

Nagyon közel volt a bravúr

Az első félidőben kiválóan játszott, a folytatásban pedig nagyot küzdött a DVSC SCHAEFFLER, így az utolsó pillanatig megvolt az esélye a győzelemre, de végül a Ferencváros nyert, egy góllal. Tovább...