Vad Mária: Mindörökké Kinizsi!

Berettyóújfaluban születtem, de Komádiban nőttem fel. Kézilabdázni nagyon korán kezdtem, még alsó tagozatban, vele párhuzamosan pedig atletizáltam is. A sprintszámok mellett a távolugrás is jól ment. Lipták Laci bácsi volt a testnevelő tanárom, ő is Debrecenben lakik egyébként, néha szoktunk találkozni.

A családban édesapám volt a sportember, focizni és futni is imádott, annak ellenére, hogy (vagy éppen azért) mert postásként dolgozott. A sport szeretetét - nővéremmel együtt - neki köszönhetjük. A kézilabdában is nagy előnyt jelentett a futás, szélsőként főleg sokat kellett sprintelni.

Nyolcadikos voltam, amikor a komádi csapattal részt vettünk egy debreceni kézilabda tornán, ahol Rácz Lászlónak nagyon megtetszett a játékom, mondhatjuk, hogy ő "fedezett fel". Nem sokkal később egyszer csak megjelent a faluban, egy rendőrségi kocsiból szállt ki a házunk előtt, és elmondta, hogy ő már mindent elintézett, menjek Debrecenbe, a Kinizsibe.

Pedig már le volt zsírozva, hogy Biharkeresztesre készülök gimibe, de neki köszönhetően így mégis az Irinyibe kerültem, Debrecenbe, az Élelmiszeripariba. Ott is sok atlétikai versenyt nyertem, például az Élelmiszer Kupán, kézilabdában pedig a Kinizsi játékosa voltam 1969-től egészen 1977-ig.

Eleinte salakon, aztán pedig főleg bitumenen játszottunk. Utóbbit modernebbnek tartották, de szerintem nem volt rajta kevesebb a sérülés, igencsak megviselte az ízületeket. Most érezzük ezt igazán, évtizedekkel később... Abban szerencsém volt, hogy egész pályafutásom során elkerültek a súlyos sérülések, de azért csak műteni kellett a térdemet, vállamat, stb.

Abban az időben az volt a szavajárásom, hogy szinte minden férfit (pasit, hapsit, fickót) én "szivar"-nak neveztem. Annyira tetszett a lányoknak, hogy rám ragasztották ezt a becenevet. Van, aki azóta is csak Szivarnak szólít.

A Kinizsinek akkoriban egy "testvércsapata" is volt, a drezdai Dohánygyár. Egyik évben ők jöttek hozzánk, másik évben mi utaztunk ki az NDK-ba, jó egy hétre. Meccseket is játszottunk, de kikapcsolódásra, városnézésre is volt idő. Nem csak Drezdát, hanem például Kelet-Berlint is felfedezhettük. Külföldre vonattal utaztunk, Magyarországon belül pedig általában a Dohánygyár buszát használhattuk.

A két "testvér": a Kinizsi (pirosban) és a Drezda (kékben)

A szakosztály mindenese az a Balla Gábor volt, akinek a lányát, Balla Irmát később meggyilkolták. Az edző mindig Rácz László volt. 1972-ben jutottunk fel a megyei bajnokságból az NB-II. keleti csoportjába. Éveken keresztül játszottunk ott, általában a középmezőnyben végeztünk.

A fordulatot 1977 hozta, amikor a DVSC megnyerte a bajnokságot és feljutott NB I/B-be. Halász Ferenc edző pedig engem is "megtalált", hogy menjek a Lokiba, mert 1-2 éven belül az NB I. a kitűzött cél. Igent mondtam. A Közútból is összeszedték a legjobbakat, a Kinizsiből sem csak engem csábítottak át, hanem pl. Bordásné Rácz Máriát és Juhászné Molnár Etelkát is.

Az első DVSC-s meccsem Budapesten volt: 1978. áprilisában, zuhogó esőben, a Beloiannisz pályáján kaptunk ki 7-6-ra. Az utolsó pedig augusztusban, a Pécsi Bányász otthonában. Nem találtam meg a számításomat, Halász Ferenccel már nem volt meg az az összhang, ami a Kinizsiben Rácz Lászlóval igen. Abban az évben (1978-ban) be is fejeztem a pályafutásomat emiatt.

Az Irinyi szakmunkásképző tagozatán végeztem, ahol a 3 éves képzés konzervipari szakmunkás bizonyítványt adott. Munkahelyem mégis a Dohánygyár lett, eleinte a filterrúd-gépsornál dolgoztam, vagyis a füstszűrőket gyártottuk. Később raktáros, majd gépkocsi-előadó is voltam. Ez volt az első és egyben utolsó munkahelyem is, végül raktárvezetőként jöttem el nyugdíjba.

1981-ben mentem férjhez, itt lakunk Debrecenben. Kb. 10 évig még reménykedtünk, de egészségügyi okokból nem bővülhetett a család, így kettecskén élünk immár 43 éve. A ház körüli teendők teljesen kikapcsolnak, imádok kertészkedni. Igyekszünk évente egyszer-kétszer elmenni valahová nyaralni, most éppen Spanyolországot tervezgetjük. A sportszenvedély is megmaradt, ha már meccsekre nem is járunk ki, de a tévében követjük az eseményeket.

A Debreceni Kinizsi 2024-es csapata

A Kinizsiben nagyon jó volt a csapatszellem, a kötelező eseményeken és edzéseken kívül szabadidőnkben is többen összejártunk. A törzshelyünk a Művész Espresso volt (a mai Kismandula). Azóta is tartjuk a kapcsolatot. Idén azt is megfogadtuk, hogy ezentúl minden évben találkozni fogunk.

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com