Vadicska Zsolt

- Hogyan értékeled az idei (le)szereplést?

- A nagyszerű Intertotó-menetelés miatt felemásra sikerült az alapozás, egész nyáron fontos tétmeccseket kellett játszanunk. A sikerek meghozták a csapat önbizalmát, a bajnokságban egyből két nehéz idegenbeli meccsel kezdtünk (Diósgyőr, Újpest), de nem vallottunk szégyent. Azután sem játszottunk rosszul, tudtuk, hogy nem reális a tabellán elfoglalt helyünk. De már az lehangoló volt, hogy a 13. helyen állunk. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen hátul lettünk volna tíz forduló után. Aztán Nyíregyházán a közönségünk is elfordult tőlünk, a régi körülmények között pedig a Dunaferrtől sem kaptunk volna ki. Remélem, már enyhült a harag. Össze kellene már fognunk, játékosoknak, vezetőknek, szurkolóknak, a városnak egyaránt. Akkor simán megvalósítható az idei terv, a 6-8. hely elérése.

- Mit vársz még az őszi szezontól?

- Eléggé kiszámíthatatlan a bajnokság. A Kispest egy ötöst kapott a múlt héten hazai pályán, de egyáltalán nem mehetünk biztosra ellenük sem. Itthon még a Kerülettel és a Gázszerrel játszunk. Hazai pályán már nem veszthetünk pontot, akármi is történik. Idegenből is el kellene hozni egyet-kettőt, így még 10-11 ponttal gazdagodhatnánk. Ha a 10. helynél előrébb fordulhatnánk tavaszra, egy jó alapozás után folytathatnánk a felzárkózást.

- Van-e valamilyen célkitűzés a Magyar Kupára?

- Minél tovább kell jutnunk. A következő ellenfelünk egy kiscsapat, a Lébény SE, de őket sem becsüljük le. A DVSC már nagyon sokszor vesztett pontot, pontokat nevenincs csapatok ellen. Ha továbbra is jó sorsolásunk lesz, elkaphatunk egy jó szériát, és akár döntőbe is lehetne kerülni. Nagy kiugrási lehetőség a kupa, de hibázni egyszer sem szabad.

- Hol kezdtél focizni?

- Kunhegyesen születtem, de Kenderesen kezdtem focizni. Tizenegy évesen kerültem a Kunhegyesi Sportiskolába, majd Szolnokra, szakmunkásképzőbe, amikor is a Szolnoki Sportiskolában játszottam. Végigjártam a szamárlétrát, a serdülő I-től a felnőtt csapatig. Bátyám, aki két évvel idősebb nálam, szintén labdarúgó, sőt, játszottunk is egy csapatban.

- Sok évet töltöttél Szolnokon. Hogy emlékszel vissza azokra az időkre?

- Hét évig játszottam ott. Sok mindent köszönhetek Szolnoknak, ott lettem igazi futballista. A 85-86-os szezonban már a felnőtt csapatban szerepeltem, az NB II-ben. Egycsoportos volt a másodosztály akkoriban, nagyon nívós kis bajnokság, jó hangulatú nagyszerű meccsekkel. A szolnoki stadion 16500 férőhelyes, mi 8-9 ezer ember előtt is játszottunk. 1990-ben másfél évre Mezőtúrra kerültem, mivel bevonultam katonának. Feljutottunk az NB III-ből, így fél évet még ott is játszottam az NB II-ben. Aztán a sereg után visszatértem Szolnokra.

- Debrecen előtt sok helyen megfordultál. Melyek voltak ezek?

- A katonaság után már több ajánlat várt, többek között Vácról Csank Jánosé. Mégis Egerbe igazoltam, ahol nagy tervekkel vágtunk neki az NB II-es szezonnak. Maradandó két évet töltöttem ott, sokat fejlődtem. Egerben is kerestek különböző klubok, például az MTK, a Vasas, újra a Vác, sőt, a DVSC is. Nekem viszont már előszerződésem volt a Diósgyőrhöz, így oda kerültem. Ott is az NB I. volt a cél, de bizonyos okok (edzőváltás, anyagi problémák) miatt nem sikerült feljutnunk. A közönség viszont csodálatos Diósgyőrben, felejthetetlen nagy élmény volt ott játszani. Ott valóban ők "a 12. játékos". Mindenképpen NB I-ben akartam játszani, így aztán 93-ban elfogadtam a Debrecen ajánlatát. Egyébként a Győr is keresett akkoriban, mégis a DVSC-t választottam. Szenzációs döntés volt. Ezt bizonyítja, hogy az első, Nagykanizsa elleni (1-3) NB I-es meccsem óta már a hatodik szezont játszom itt piros-fehérben.

- Mikor kerültél szóba a válogatott keretnél először?

- Az első DVSC-s szezonom egyből egy bronzéremmel zárult. Akkor hívtak meg a válogatottba. Egy hetet eltöltöttem az edzőtáborban, de nem kaptam bizonyítási lehetőséget.

- Motivál-e még a válogatottság lehetősége?

- Minden kapitánynak megvannak a saját elképzelései és az ehhez választott emberei. Most a fiatalítás korszaka zajlik, nem hiszem, hogy 29 évesen még szóba kerülhetek. De a mai DVSC-ből sokaknak van a válogatottságra reális esélye. Fiatalok, tehetségesek. Persze előbb stabil kezdőjátékossá kell válniuk a Lokiban, de aztán minden lehetséges.

- Foglalkoztat-e az eligazolás gondolata?

- Jövőre már 30 éves leszek, tehát másik magyar csapat már nem jelentene kihívást. Talán csak a Ferencváros jöhetne szóba, de az igazi cél már csak a külföldi szerződés. A jövőmet is megalapozhatnám, és szívesen kipróbálnám magam például a svájci, osztrák vagy belga bajnokságban...

- Szüleiddel tartod a kapcsolatot?

- Igen. Kenderesen élnek, így főleg telefonon beszélünk, hetente néhányszor. Igyekszünk havonta egyszer-kétszer személyesen is meglátogatni őket.

- Magánélet, család?

- Feleségemmel, Judittal tavaly novemberben házasodtunk össze, szerény körülmények között. Egyikünk sem híve a nagy felhajtásnak. A 29. születésnapomra nagy-nagy ajándékot kaptam tőle: Olivér, a fiam is április 16-án született, akárcsak én. Sajnos, beteg volt a kissrác, műtötték is, de már minden rendben. Boldog családi életet élek, nagy segítséget jelentenek a számomra mindketten. Egyelőre a család további bővítése nem szerepel a tervek között. Amin Olivérrel átmentünk, azt senkinek nem kívánom, még kell egy kis idő ezt feldolgozni, de aztán lehet még folytatás. Talán egy kislány...

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com