Valaki hiányzik a "táncból" - Anna két hét múlva kezdi az edzéseket

Igen, a "Pubinak" elkeresztelt szélső-irányító kézilabdázónő szeme nevetett, hiszen a debreceni lányok ezen a napon feledhetetlen teljesít­ménnyel, szétzilálva a ferencvárosiak védelmét, megnyerték a Magyar Nép­köztársasági Kupát. A másik szeme viszont érthetően könnybe lábadt, hiszen Anna idő előtt kénytelen volt elhagyni a pályát eddigi pá­lyafutásának legsúlyosabb sérülése miatt.

- Mire emlékszel vissza abból az ominózus, számod­ra balszerencsés mérkőzés­ből? - kértem az esemé­nyek felidézésére.

- Az első félidő 23. per­cében támadást vezettünk, én kaptam egy labdát, s jobbról betörtem a védőfal­ba. Oldalról meglöktek, egyúttal letapadt a cipőm és kifordult a térdem. Le­vittek a pályáról és elfagyasztották a térdemet. Még a félidő vége előtt újra visszaálltam. A második já­tékrészben elcsíptem egy hátulról érkező gyors indí­tást, jobbra csináltam egy kimozduló cselt, de balra már nem tudtam eliramod­ni. Ugyanis nem voltam ké­pes jobb térdemmel elrugaszkodni. Sérülésem súlyo­sabb lett, így kénytelen voltam végleg elhagyni a pályát. Jóval a mérkőzés után a Békéscsaba gyúrója - aki eljött megnézni az MNK-döntőt - odajött hozzám és rögzítette a szalagokat, így legalább lépegetni tudtam. Este, amikor már megpihent a lábam, egyre jobban éreztem a sérülést. Éjszaka már nem tudtam aludni a fájdalomtól, egy szék segítségével közlekedtem, hiszen képtelen voltam ráállni a lábamra.

- A szakemberek és a szurkolók sokáig vitatkoztak azon, hogy talán nem lett volna szabad ismét pályára küldeni téged. Te kiknek adsz igazat?

- A játéktérre nem visszaküldtek, hanem mindenáron vissza akartam menni. Ha most lenne a döntő, akkor is visszaállnék. Én nem hibáztatok és nem is hibáztathatnék senkit sem. Ha elébem álltak volna, akkor is visszatérek! Hiszen olyan volt a légkör, hogy senki sem tudta volna tétlenül szemlélni az eseményeket.

- Arról is beszéltek,hogy helikopterrel szállítottak fel Budapestre, és sokan rosszra gondoltak, hiszen ilyen gyors járművet általá­ban életveszélyes állapotú betegek mentésére használ­nak.

- Január 22-én, szerdán, a mérkőzés másnapján rögzítő gipszkötést tettek a lábamra a klinikán. Buda­pestről, a Sportkórházból hoztak aznap egy beteget a klinikára helikopterrel, és a visszainduló géppel egyúttal engem is felszállítottak a fővárosba. A Sportkórházban január 24-én, pénteken dr. Bereznai István adjunktus megműtött, s egy hétig fekvőgipszet viseltem. Azután járógipszet kaptam, és ezzel hét hetet töltöttem Debrecenben.

- Hogy telnek a napjaid mostanában, hány hét múl­va kezdheted el újra az ed­zéseket?

- Amikor hét hét után levették a gipszet, megle­pődtem, hiszen sérülésem nyomát sem éreztem. Vi­szont tudtam, hogy gyógy­tornáznom kell, és ezt teszem három hete a Sport­kórházban. Feltétlenül betartom az orvosi utasításo­kat, úgy érzem, mindenkép­pen hasznomra szolgál, ha addig tornázgatok a Sport­kórház kondicionáló osztá­lyán, ameddig csak megengedik. Én nagyon szeretnék már akár holnaptól is edzeni, persze tudom, hogy ezt még nem lehet. A kímélő edzéseket valószínű, hogy május végén kezdhetem el. "Teljes értékű harcos" csak a nyár folyamán leszek.

- Gondolom, te is örülsz csapatod kupasikereinek, és szurkolni fogsz társaidnak az IHF Kupa döntőjében. Milyen reményekkel?

- A DMVSC valamennyi hazai kupameccsét láttam. Nagyon boldog vagyok, hogy a lányok döntőbe ju­tottak, sokszor odaképzel­tem már magamat közéjük. Ha kijövök a sportcsarnok­ba, kettős érzés fog el, a győzelmeknek örülök, de kicsit szomorú is vagyok, hogy én csak külső szemlé­lő lehetek. Titokban számí­tottam a DMVSC döntőbe jutására, és a svédek elleni első mérkőzést látva már biztos voltam benne. Debrecenben a lipcseiek ellen egyértelmű hazai győzelmet várok, s bízom benne, hogy a visszavágón is annyira szoros lesz az eredmény, hogy mi leszünk a végső győztesek.

- Köszönöm a beszélge­tést és mielőbbi viszontlá­tásra a pályán.

Csubák Zoltán

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com