Vargáné Kiss Erika: "Azok a boldog szép napok"

Általános iskolában (talán hetedik osztály körül) a tesitanárunk Magdi néni találta ki, hogy ad egy labdát a kezünkbe, szaladjunk vele három lépést, majd jól dobjuk el... Nem tudom, hogy valami érzékem volt-e hozzá, vagy csak szimplán erősebb voltam a többieknél, de nekem ez nagyon jól ment! Persze azt tudtuk, hogy ezzel még nem tanultunk meg kézilabdázni, ezért néhányan vettük a bátorságot és 13-14 éves fejjel beállítottunk a DVSC felnőttcsapatának edzésére, hátha ott többet is megtudunk erről a szép játékról. Nagyon kedvesen fogadtak, szerintem értékelték a vagányságunkat, de azt tanácsolták, előbb fejezzük be az általános iskolát...

Be is fejeztük, majd mind jelentkeztünk a Bethlenbe, ahol Kapitány Ferenc tanár úr kezei közé kerültünk. Nagyon jó hangulatú kis csapatunk volt, ráadásul kitűnő szakmai képzést kaptunk, így rengeteg tornagyőzelmet értünk el, okleveleket és kupákat számolatlanul szereztünk középiskolásként. Talán nekem sem ment olyan rosszul, mert 1977-ben már a DVSC felnőtt csapatában találtam magam. Egyébként ez volt a Loki történetének utolsó NB II-es szezonja, mert 4 pont előnnyel megnyertük a bajnokságot és feljutottunk NB I/B-be. A 22 mérkőzés felén pályára léptem és szereztem 6 gólt is. Felejthetetlen élmény, hogy tíz napot tölthettünk Vilniusban (ma Litvánia, akkor még Szovjetunió) egy nemzetközi tornán.

Egy-két csepp esőtől nem ijedtünk meg! Bethlen - Püspökladány mérkőzés

Zsúfoltak voltak a napjaim, már reggel 6-től kezdve, akár 3 edzésem is volt egy nap, az iskola mellett. Még csak 17 éves voltam, egyszerre játszottam a Bethlenben, a Sportiskolában és a felnőtteknél is. Érettségi után Kapitány tanár úr felvetette, hogy jó lenne, ha együtt maradhatna a régi Bethlen-csapat, többünket is átcsábított a Debreceni Dózsába. A megyei bajnokságból indultunk, azt azonnal meg is nyertük, végül az NB-II. ötödik helyéig jutottunk! Ez is egy nagyon kedves, jó korszaka volt az életemnek. Bordás Ági volt akkor nagy barátnőm, de egy pár "bethlenes-dózsás" lánnyal, akik maradtak Debrecenben, a mai napig szorosabban tartjuk a kapcsolatot. Csak a szépre emlékezünk! Ilyenkor visszarepülünk az időben, sztorizgatunk, ugyanúgy vihogunk, mint ha még mindig tinik lennénk, nem pedig nyugdíjas nagymamák... Négyen vagyunk a "törzsgárdában", de tervezzük a létszámbővítést.

1981-re a Dózsa már nagyon nehéz anyagi helyzetben, a megszűnés szélén volt. Az én fejemben is megfordult, hogy abbahagyom. Közben a DMVSC-ben sem volt rózsás a helyzet, a csapat alig-alig tudott bennmaradni az első osztályban. Varga István után Szentgyörgyi János lett a vezetőedző, ő hívott fel, hogy mit szólnék egy lehetőséghez: Juhászné sérüléssel bajlódik, Kádárné pedig hónapokra kiesett, nincs balátlövő! Én viszont általában irányító voltam, nem is vagyok kifejezetten magas (170 cm). Azt is tudtam, hogy egy nagyon kemény új edző érkezik majd (Komáromi Ákos), de legalább tiszta lappal indulhatok. Egy NB I-es ajánlatra azért csak nem mondhatok nemet, belevágtam!

A Dózsa férficsapata a '70-es években az ország legjobbjai közé tartozott, mi pedig dózsásként naponta találkozhattunk velük. Ellestem például Süvöltős dr. átlövéseit, addig utánoztam, amíg végül nekem is sikerült. Vagy például Benyáts Balázs felrajzolta nekem krétával a betonra, hová, hogyan, merre kell lépnem, míg meg nem tanultam a cseleit. Így az új pozícióban sem vallottam szégyent. Ráadásul hetes-specialista is lettem, mert egészen Bojtor Jolán feltűnéséig rengeteg büntetőt dobtam. Nagyon szerettem túljárni a kapusok eszén!

DVSC hétméteres örökranglista:

1. Bojtor Jolán 550 gól
2. Jeddi Mária (Bocsiné) 360 gól
3. Tóth Rózsa (Rádinné) 318 gól
...

14. Kiss Erika (Vargáné) 133 gól

Ákosnál sosem látott edzésmunkát kellett elvégeznünk, súlyzók, medicinlabdák, futófolyosó. Akkor persze nagyon rosszul esett, de végül még vagy 10 évig abból az erőnlétből "éltem"... Az egyik győri meccsen pl. épp Medgyessynét helyettesítettem irányítóban, amikor úgy "kiment" a bokám, hogy mentő vitt el a pályáról egyenesen a kórházba. Három hét múlva már játszottam. Brutális erőnlétünk volt, legkésőbb a második félidő végére mindenkit "bedaráltunk".

1984 végén jelentettem be, hogy elmegyek szülési szabadságra. "Szakmailag" a lehető legrosszabbkor: '85-ben jött az első MNK-győzelem, '86-tól folyamatosan nemzetközi kupák, '87-ben ugye a bajnokcsapat. De nem bántam meg, hogy ezekből már kimaradtam! Így is sok győzelem részese voltam, bejártam a világot, rengeteg barátot szereztem. Gyönyörű családom lett: két lányom van, két kisunokám, férjemmel (aki szintén kézilabdás volt) most leszünk 43 éves házasok. Játszottam még pár évet a Medicorban, de már a család volt a legfontosabb, így 32 évesen visszavonultam. Kezdődhetett a "civil" élet.

Amióta az eszemet tudom, a rendőrségen akartam dolgozni! Érettségi után előbb a Dózsánál melóztam, aztán persze a MÁV-nál, ahogy vasutascsapathoz illik. Ha hivatásos rendőr nem is lettem, de végül (adminisztratív munkakörökben) majdnem 30 évet dolgoztam le a megyei Rendőrfőkapitányságon, onnan is jöttem el nyugdíjba négy éve. Ma már az unokázás a fő feladatom, de ennél jobb "munkát" el sem tudok képzelni, minden másodpercét élvezem!

Az "ötcsillagos" Bethlen:
Állnak: Offra, Kiss Gy., Bilanics, Feldmayer, Szabó, Filep.
Guggolnak: Kiss E., Veress, Lődi, Pusztai, Molnár, Krucsó.

A Dózsa is örök szerelem!
Állnak: Krucsó I., Adoba T., Vargáné Kiss E., Szabó É., Varga É., Piránszki N., Molnár K.
Guggolnak: Körözsi M., Bordás Á., Bagdi I., Percze E., Halász E., Nagy I.

Tóth András Balázs

Forrás: sportstatisztika.com

Játékos adatlapja: sportstatisztika.com