NBI 2005/2006Hódmezővásárhely-DVSC-Valdor 30-26

Vásárhelyen győzni szoktunk

Este hatkor kezdődik a második fordulóban a mérkőzésünk, melyről élőben itt tudósítunk.

2005. szeptember 8., 21:43 (DZL)

Pénteken nehéz akadály vár a DVSC-re. Bár tavaly mind az öt alkalommal mi nyertük a Vásárhely elleni csatát, most azért egy teljesen más mérkőzés lesz, mint a legutóbbiak voltak. Mindkét együttes győzelemmel kezdte a bajnokságot: mi itthon vertük (26-22) az újonc Békéscsabát, ők pedig idegenben leckéztették meg (23-30) a Kiskunhalast.

A DVSC szeretne százszázalékos maradni, amire megvan az esély, ha fegyelmezetten és pontosan játszanak a Bíró-tanítványok. A holnapi találkozó előtt Madai Petra véleményét kértük ki.

-Mindenféleképpen győzelemre számítok, nagyon fontos ez a két pont nekünk. Nehéz lesz ez a találkozó, annál is inkább, mivel a Hódmezővásárhely számára nagy lelki plusz lehet a halasi győzelem az első fordulóban. Mi nagyon motiváltan utazunk Vásárhelyre. Nagyon kemény és jó munkát végeztünk az elmúlt hetekben, aminek látszatja is kell, hogy legyen az eredményben. Az első meccsen kicsit görcsösek voltunk, de így is sikerült nyerni. Elindultunk egy úton és mi folytatni akarjuk ezt a sorozatot egy újabb győzelemmel-mondta a már a válogatottban is bemutatkozott Madai Petra.

A csapat vezetőedzője, Bíró Imre így vélekedett a találkozóról:

-A Békéscsaba elleni mérkőzés hibáit igyekeztünk kijavítani a héten. Remélem, a lányok már túl vannak az első forduló okozta izgalmakon és pénteken már a megfelelő formában tudunk játszani Hódmezővásárhelyen! Az ellenfelünknél nagyon agresszív a védekezésből való átmenetük a támadásba, gyorsan hozzák fel a labdát az ellenfél kapujáig. Vigyáznunk kell az indításaikkal is, mert azok szintén veszélyesek lehetnek. A héten azt gyakoroltuk, amivel eredményesek tudunk lenni ezen a találkozón a hazaiak védekezése ellen. Ha kellő türelemmel tudunk játszani, akkor reális esélyünk van a győzelemre.

Sérültünk, betegünk nincs, teljes kerettel vágunk neki a kalandnak. Soós Viki a héten iskolai elfoglaltsága miatt hiányzott számos edzésről. Délelőtt tízkor indul a csapat a mérkőzésre, ami 18.00-kor kezdődik. A találkozóról honlapunkon élőben tudósítunk, az eredményt itt tudhatják meg a leghamarabb.

A lányok ma este a Debrecen Plazaban jártak, ahol játékos vetélkedőn szerepeltek és holtversenyben másodikak lettek a Vadkakasok kosarasaival. A győztes a DKSE gárdája lett.


DZL

A mérkőzés adatlapja: sportstatisztika.com

Friss hírek

tegnap, 18:04

Legyen ünnep: érkezik a címvédő!

Szombaton 18 órakor a Győri Audi ETO KC ellen folytatja Bajnokok Ligája szereplését a DVSC SCHAEFFLER. A szezonban még százszázalékos címvédőt telt ház várja a Hódosban! A találkozót a Sport 1 élőben közvetíti. Tovább...

október 22., 19:11

Egy híján húsz - gólzápor a Balatonon

Tizenkilenc góllal nyert a DVSC SCHAEFFLER a NEKA otthonában, így hat forduló után is száz százalékos a bajnokságban. Tovább...

október 21., 17:00

Irány a Balaton!

Szerdán 17 órakor a NEKA otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. Az újonc boglári akadémisták remekül kezdték a szezont, két idegenbeli győzelmüknek köszönhetően négy ponttal a középmezőnyben állnak az NB I-ben. Tovább...

október 11., 19:25

Nyögvenyelős győzelem Budaörsön

Ismét szenvedtünk a Budaörs ellen. Ami pozitívum, hogy a sok technikai hiba, a pontatlan játék és a kihagyott ziccerek ellenére is sikerült öt góllal nyerni. Tovább...

október 10., 17:30

Megőrizni a makulátlan mérleget!

Szombaton, 17 órakor a Moyra-Budaörs Handball otthonában lép pályára a DVSC SCHAEFFLER. A cél egyértelműen az ötödik bajnoki győzelem megszerzése. Tovább...